Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » Nyomtató probléma
 
Témaindító: Kallai Csaba, idő: Ápr 16, 2007
Témakörök:
Lapozás: OK   108 / 116
(#) imichip hozzászólása Feb 15, 2018 /
 
Sziasztok,
van egy Brother DCP-330c nyomtatóm, hosszú évekig kiszolgálta a család nyomtatási igényeit. Szerettem, mert nem chipes, és gazdaságos volt a tinta utántöltése.
Egyik napról a másikra beadta a kulcsot, indítás után, pár másodperc múlva kiírta a kijelzőjén, hogy "Nem lehet inic. 4F" hibakódot, és csak szkennelni hajlandó. Szétkaptam, és az itatósokból kimostam a felesleges tintákat, megszárítottam, a fejet is megtisztítottam és összeszereltem. Utána működött pár nyomtatás erejéig, de most már úgy tűnik, hogy végleg beállt.
Kicsit utánajártam a dolognak, de csak addig jutottam, hogy a szervizmenüben meg kellene próbálni lenullázni. Na ez nem jött össze, mert a menübe nem tudtam belépni a hibakód miatt.
Ki-be kapcsolgatással próbáltam jobb belátásra bírni (mert érdekes módon párszor elindult így), de már az sem segít. A kísérletek közben észrevettem, hogy bekapcsolás után, mikor pozicionálná a fejet, két halk pattanást (kisülés jellegűt) hallottam a fej felől, és ezt követően írja ki a hibakódot. Érdekes módon szinte semmit sem találtam erről a hibáról, talán azért, mert ezek a nyomtatók már kihaltak, vagy nem volt népszerű.
Ha valaki találkozott ilyen nyomtatóval, ilyen hibával, és sikerült visszahozni a nyomtatók világába, szívesen várom, és köszönöm a megoldást.
Ha viszont fejhibás, érdemes-e belefeccölni egy kínai, ebay-es "felújított" nyomtatófejbe 7.000ft-ot, vagy ezek működésképtelen vackok. Mert itthon 20.000.-ft egy gyári fej, annyit meg nem ér az egész...
Köszönöm a segítségeket.
(#) ocsibacsi63 hozzászólása Feb 16, 2018 /
 
Legelőször- bekapcs.-öteszt( motor nehézkesen,de megy)-kék,sárga toner- led villog,majd a motor leáll- ST-led pros. Képalkotó kihúzva-tisztítás-a két toner-led kivéve, megrázva, visszatéve-az egység visszadugva. Tesztoldal nyomtatása gépről. Eredmény:tesztoldal-közepén a kb. 2-3 milliméteres a 3 szín keverékéből álló vízszintes csík. Míg a rendelt tonerek megjöttek addig megtisztítottam a toner foglalatokat, a kihúzott képalkotót, és a gép belsejét (semmi szétszedés! ).Saját tonerekkel próba(önteszt)-végén motor leáll, kék,sárga toner -led piros, ST-led piros,papíron látszik a felvevő(gumi) nyoma,de papírt nem vesz fel. A már új tonerekkel próbáltam teszt oldalt nyomtatni, de amikor a motor leállt ST led piros lett és papírt sem vett fel, a toner ledek nem világítottak. Arra már nem emlékszem, hogy előbb lett az ST led piros és utána állt le a motor, de azt hiszem ennek nincs jelentősége. Az oldal lapok le, majd visszaszerelése,a fixáló ellenőrzése csak ez után történt, de a gép "viselkedése" ezután sem változott. Ezért a szerelési hiba szerintem kizárható.
(#) eyess válasza ocsibacsi63 hozzászólására (») Feb 16, 2018 /
 
Értem . Kéne egy próbát tenni a régi tonerrekkel . Kíváncsi lennék, hogy azokkal menne még a nyomtató. Mert ha igen , akkor az új tionerrekkel lesz valami.,
(#) eyess válasza imichip hozzászólására (») Feb 16, 2018 /
 
A 4F hibakód fejhibára utal.Irtad, hogy megtisztítottad a fejet ez hogyan történt ?
(#) imichip válasza eyess hozzászólására (») Feb 16, 2018 /
 
Nem fecskendős módszerrel mostam át, hanem csak denaturált szeszes papírtörlőben áztattam, töröltem át a fejet, és utána működött pár oldal erejéig, amíg végleg le nem ált. Csak két halk pattanás, nem pozicionál, a piros felkiáltójel a szöveggel megjelenik, és annyi.....
(#) ocsibacsi63 válasza eyess hozzászólására (») Feb 16, 2018 /
 
A 2 szín toner -ledje (a régieknek) pirosan világít, ergó tiltás, tehát nem megy. Van egy"sanda" gyanúm miért nem megy: tudod-e konkrétan azt hogy a lapfelszedőt mi indítja el?Ugyanis önteszt közben(gépről) ha az elején az ST gombot megnyomom pl. 2-3 másodpercre a zöld st-led villog egy párat(attól függően hogy 2 vagy 5 sec.-ig nyomom lassabban, ill. gyorsabban),tehát úgy néz ki a vezérlésre reagál. Csak hát ezután el kellene indulni a papír felszedőnek is hogy a papír betöltődjön, de ezt nem teszi. Lehet ezért áll meg, s jelez pl. papír problémát.A papír hiány funkció jól működik. Megjegyzésül a toner ledek nem jeleznek. Ha ez a verzió igaz, már csak az a kérdés miért nem indul el a papír felszedő?Azaz hogyan,s mi működteti fizikálisan?
(#) eyess válasza imichip hozzászólására (») Feb 17, 2018 /
 
Hát lehet, hogy nem vártál elég időt arra , hogy a denaturált szesz kiszáradjon, és így baja lett a fejnek.De nem biztos.Jó lenne egy másik fej próbára, hogy meglehessen tudni, hogy tönkre ment e , vagy csak valamiért letilt.
(#) eyess válasza ocsibacsi63 hozzászólására (») Feb 17, 2018 /
 
A lapfelszedő egység úgy működik, hogy ha van megfelelő papír mennyiség a tálcában, akkor egy kar egy opto kaput vezérelve tudatja a géppel, hogy van e papír a gépben, vagy nincs.És ez a kar vezérli , ezt a részt.De ha toner csere előtt jó volt, akkor nem hinném, hogy ez meghibásodott volna .Lehet ugyan , de ha nem volt hozzá nyúlva, akkor más lesz ott a hiba.
(#) imichip válasza eyess hozzászólására (») Feb 17, 2018 /
 
De utána még pár lap erejéig nyomtatott, azután állt le. Igazán a fej felől hallható két pattanó hang zavar, hogy mi okozhatja. Illetve érdemes-e kínából felújított fejet venni 7000ft-ért?
(#) eyess válasza imichip hozzászólására (») Feb 17, 2018 /
 
Igazából nem biztos, hogy megéri.Meg kell gondolni mennyit lenne használva a nyomtató ahhoz képest, hogy a fej megint beszáradjon.Mert ezeknek a nyomtatóknak ez az átkuk.Inkább el kellene gondolkodni egy lézer nyomtató beszerzésén.Ma már lehet venni baráti áron is. Én azt a 7000ft ot megpótolnám annyival, hogy tudjak venni a lézert.
(#) ocsibacsi63 válasza eyess hozzászólására (») Feb 17, 2018 /
 
Az opto kaput vezérlő jól működik(ezt én a papírhiány funkció működésénél írtam), legalábbis olyan szinten hogy ha ez a kar lent van piros led-ergó papírhiány-, ha egy kicsit feljebb emelem a led nem világít(papír van). A kérdésem arra irányult, hogy a papír felszedő tengelyén lévő mechanizmus hogyan működik, mert ezt még az mft-s változat szerviz utasításában lévő rajzokból sem tudtam tisztán láthatóan kivenni, de lehet ez az én hibám. (Az mft-s alapjában a 6110-esre épül, csupán ki van egészítve faxolóval és szkennelővel, na meg a kezelőlapja is más, meg a fő panel is természetesen). Ez az utasítás terjedelmesebb, az alap gépről is több infó van. Azt nem értem(nem tudom),miért nem indul(fordul) el a felszedő tengelye, mert ennek két oldalán van egy excenter(az egyszerűség kedvéért nevezzük így) szerű "lapka", ami csak ha elfordul engedi fel a papírtálca lapemelő görgőit, így juttatva a papírt a felszedő görgőhöz. Ez akkor csak minden egyes papír betöltésénél indul,s működik. Na ez a baj, hogy most nem működik! A kérdés az, miért? Lehet "rászánom" magam, és "mélyebben" belenézek a gépbe . De mi van akkor ha a vezérléssel van a hiba (szétszedem és nem látok fizikai hibát)? Te mit tennél először?
(#) Remci hozzászólása Ápr 8, 2018 /
 
Sziasztok!
Javított már valaki Samsung ML-1640 lézer nyomtatót? Még régen kaptam egyet,most gondoltam megnézem mi a baja. Olyat csinál,hogy mikor bekapcsolom, akkor egy pillanatra felvillan a rajta lévő két led és onnantól se kép,se hang. Van valakinek ötlete hogy mi lehet a hiba?
(#) pika75 válasza Remci hozzászólására (») Ápr 9, 2018 /
 
Szia. Vedd le a hátát és nézd meg a tapegyseget. A szekunder oldali 2 pufferkondi közül az egyik lehet hogy pupos.
(#) Busz hozzászólása Ápr 15, 2018 /
 
Sziasztok!

Adott egy Canon i-sensys LBP5000-es típusú színes lézernyomtató.

A nyomtató már öreg, eredeti tonerek vannak benne, nagyon ritkán van használva.

Egyik pillanatról a másikra elkezdett függőleges csíkokat nyomtatni ami egyre szélesebb és erősebb lesz.

Belül van egy fekete végtelenített fólia, azon is csíkok vannak. Hiába törlöm le, újraszennyeződik.
A tonereken is látszik a csík, de nem tudom melyik toner lehet a hibás, mert ha kiszedem az egyiket akkor nem működik a nyomtató.
Kék és sárga csíkok is látszódnak így nem tudom melyik toner a rossz. Vagy mi lehet a rossz benne? Meglehet ezt javíttatni?
Linkek hogyan is néz ki ez:

http://img2.indafoto.hu/9/3/2603_98bd65207ee83bfd17ebb0db971eddf9/25787723_8251470b71519407b4372c5630f16c36_xl.jpg

http://img1.indafoto.hu/9/3/2603_98bd65207ee83bfd17ebb0db971eddf9/25787721_a7cefaebe0c82bd26d86ca388226c8a8_l.jpg

Papírlapon:
http://img1.indafoto.hu/9/3/2603_98bd65207ee83bfd17ebb0db971eddf9/25787719_6c66d98a64bbb2de468b655c6b27805c_l.jpg

Nagyobb csíkok:

http://img2.indafoto.hu/9/3/2603_98bd65207ee83bfd17ebb0db971eddf9/25787717_9b2aaeda116217d8dd05c86ec04484fb_xl.jpg

Válaszokat előre is köszi!
(#) Remci válasza pika75 hozzászólására (») Ápr 15, 2018 /
 
Szia!
Nos,a kondikat átnéztem,cseréltem. Viszont így is ugyan az a hiba. A csatlakozó soron üresen a 24v helyett 22,5v-ot mérek az 5v-helyett 4,9-et. De gondolom ez nem nagy eltérés jelen esetben. Szerinted mi az amit még meg kéne néznem?
(#) cupika97 hozzászólása Ápr 16, 2018 /
 
Sziasztok. Brother DCP J515W nyomda. 3 évet pihent a szekrényben. Vettem multipack festéket bele nagyon olcsón. Kb 10 tisztítás után elkezdett az összes szépen nyomtatni. Kivéve a kéket. Nyomok egy tisztítást akkor kb az A4 feléig nyomtat, utána semmi. Megint nyomok neki tisztítást, nyomtat keveset, megint nem. Mi okozhat ilyen hibát?
(#) cupika97 válasza cupika97 hozzászólására (») Ápr 17, 2018 /
 
Tegnap ilyen metódussal kipucoltam desztilált vízzel a kék nyomtatófejet. Azután elkezdett rendesen nyomtatni. Nem gondoltam volna hogy felélesztek egy 3 évet nem használt nyomdát.
(#) bbb válasza Busz hozzászólására (») Ápr 17, 2018 /
 
Szia!

A toner lehúzókése okoz ilyen problémát, amikor vetemedik. Javítani tonercserével lehet.
(#) BODHEAD hozzászólása Ápr 27, 2018 /
 
Sziasztok!
Lenne egy kis problémám. Van egy Samsung ml_1510-es lézernyomtatóm. Nyomtatni nyomtat csak az a baj hogy a nyomtatást a lap felétől kezdi el de az első fele üres marad akárhány beállítást próbáltam.
(#) pika75 válasza BODHEAD hozzászólására (») Ápr 28, 2018 /
 
Szia. A regisztracios gorgo elektromagnese ragad le. Vedd le a boritasat /elol-hatul 2-2 csavar/ es baloldalt a fogaskerekrendszer alatt lessz a 2 elektromagnes. Egy szivacsdarabka hivatott a kattanast halkitani, ez erett meg es lett ragados. En egy kis celluxdarabot ragasztok ra es olyan mint ujkoraban. Udv.
(#) BODHEAD válasza pika75 hozzászólására (») Ápr 29, 2018 /
 
Köszi most ezt megpróbálom.
(#) BODHEAD válasza pika75 hozzászólására (») Ápr 29, 2018 /
 
Nem vezetett eredményre.
A hozzászólás módosítva: Ápr 29, 2018
(#) BODHEAD hozzászólása Ápr 30, 2018 / 1
 
Köszi a segítséget igazad volt tegnap a cellux le ugrott róla amikor össze raktam , ma újra szét szedtem megcsináltam tökéletes lett.
(#) chris0204 hozzászólása Jún 12, 2018 /
 
Sziasztok!

Kaptam egy Samsung CLX-3175N típusú nyomtatót. A dobegységben kicserértem már az ellenállást, hogy újra lehessen használni. Utána nyomtatott pár oldalt, majd kiírta, hogy install printing unit. Esetleg valakinek valami ötlet?

Üdv.: Krisz
(#) kukacoshu hozzászólása Jún 25, 2018 /
 
Sziasztok! Van egy HP 2200Dn nyomtatóm, ami szöveg nyomtatásakor rettenetesen csíkoz, képeknél pedig a mellékelt kép szerinti nyomatot produkálja. A toner gyári. Mit nézzek meg, mi lehet a hiba oka?
(#) Massawa válasza kukacoshu hozzászólására (») Jún 25, 2018 /
 
A henger koszos vagy már léegett.
(#) kukacoshu válasza Massawa hozzászólására (») Jún 25, 2018 /
 
Bocs, a fuserre gondolsz, vagy erre a hengerre? (nem vagyok szaki)
(#) rolandgw válasza kukacoshu hozzászólására (») Jún 25, 2018 /
 
Egyik sem. Ez toner hiba: OPC dob, lehúzó penge (blade).
(#) kukacoshu válasza rolandgw hozzászólására (») Jún 25, 2018 /
 
Köszönöm. Megnézem, tudom-e tisztítani. Gyári a toner, alig ment még, de akkor már cserélhetem is
(#) rolandgw válasza kukacoshu hozzászólására (») Jún 25, 2018 /
 
Valóban gyári? Csak az ára miatt kérdezem, 50ezer Ft az eredeti.
Következő: »»   108 / 116
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
Lapoda.hu     XDT.hu     HEStore.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem