Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » Műhelyünk felszerelése, szerszámai
Téma, a műhelyünkben előforduló készülékek, anyagok, szerszámok, eszközök bemutatására, kitárgyalására.
Lapozás: OK   116 / 195
(#) alex0 válasza Ge Lee hozzászólására (») Nov 3, 2018 /
 
Szia!
EZT egy kicsit még tovább gondolod, és meg is vagy. Egy álló lapszabászgép használtan is felette van a milliónak. Álló azért kell, mert nagy a helyigénye.
Alex
(#) Ge Lee válasza alex0 hozzászólására (») Nov 3, 2018 /
 
Már továbbgondoltam, de azzal sem lettem előrébb. Hogy álló kell az nem kérdés, nem csak a helyigény miatt, hanem mellette állva nem érne be az ember keze a közepére. De mint általában, itt is már az alapokkal is baj van. Lapokat szabni jó, de nekem ha vasban is gondolkodom, a zártszelvényből összehegesztett alap nem jó, nem elég pontos, mert képtelenség azt síkban összerakni. Vágáshoz még elmenne, de köszörüléshez már nem. Tehát azt a zártszelvény alapot is masszívabbra kellene csinálni, amivel még nem is lenne baj, mert veszek néhány szál 60x60-as vastag falút, és összehegesztem, de megint ott a probléma, hogy min hegesztem össze, hogy legalább nagyjából síkba legyen? És utána még el kellene vinni egy maróshoz aki az egészet síkba marná a 4 méteres asztalán, saccra több százezres munkadíjért. És ha ez megvan, onnantól jöhetne csak hogy akkor keressünk mondjuk 2-3 méteres munkahenger szárakat, kellő minőségben, átmérőben, keménységben. És akkor még mindig csak az alapoknál járunk...
Most építem a harmadik gyalugépemet mert a másodikat is kinőttem, ami nem is igazán tetszett mert nem volt kellően precíz, egyetlen előnye hogy olcsó volt mert jórészt hulladékból meg kapott anyagból csináltam. De már egy kazánlemez asztallapot amiből ugye kell hozzá három, is olyan százezer Ft-os nagyságrendben marnának síkba. Annyit az egész gép nem ér.
(#) yulo5310 válasza Ge Lee hozzászólására (») Nov 3, 2018 /
 
Hali! 3D plazma,az az igazi!
(#) Kismazsika válasza elektroncso hozzászólására (») Nov 3, 2018 /
 
Sok sikert az esztergához, én is most tervezem, hogy beruházok egyre.
(#) elektroncso válasza Kismazsika hozzászólására (») Nov 3, 2018 /
 
Milyet veszel? Valami régi ipari cuccot vagy újat? Én is szemeztem gyáriakkal, de drágák és a legtöbb nagyon nehéz és nagy, be sem férne a műhelybe (pince).
Jelenleg amúgy itt tartok a kis esztergámmal. Nagyon sok minden hiányzik még róla, rengeteg merevítés (a stabilitás miatt) és a komplett szánszerkezet hiányzik. Utóbbit szögvasból és menetszárból (plusz hosszú anya annak tapasztalatom szerint kisebb a löttyenése mint a hagyományosnak) fogom csinálni, nem tudom milyen pontosságot fogok elérni vele, de nem kergetek hiú ábrándokat ezzel kapcsoltban. Ha 0,5mm körül leszek akkor már elégedett vagyok. Úgyis olyan munkákra kell, hogy rádiókba elektromos kütyükbe távtartók, tárcsák, gombok meg hasonló nem századpontosságú cuccok esztergálása.
A hozzászólás módosítva: Nov 3, 2018
(#) Alkotó válasza elektroncso hozzászólására (») Nov 3, 2018 / 1
 
Nem akarom a kedved szegni, de egy forgó tokmány és az eszterga között jelentős különbség van. Ami a képeiden van az elég távol esik mindentől ami eszterga kapcsán minimálisan elvárható.
Ötletadónak mellékelek képeket saját készítésű faesztergámról, ami alapján nagyjából láthatod milyen merevséget várunk el a géptesttől. Az utolsó képen alulról is lefotóztam a vázat.
Talán kivehető a képeken, hogy a váz hosszában fel van vágva és belül elcsúszik egy mozgó elem (amiben menet van), ami a szegnyereg tetszőleges helyen való rögzítését, illetve nálam a késtartó szintén szabad elmozdíthatóságát teszi lehetővé.
A pontosságot említed, amit a szerkezet összerakási hibáira vezetsz vissza. Nyilvánvalóan jól kell összerakni, de itt a lötyögés-kotyogás és a remegés óriási szerepet kap. Kicsi méretű alkatrészekhez pontosabb illesztésekre lesz szükséged, mint mondjuk nagyobb dolgoknál lenne.
A hozzászólás módosítva: Nov 3, 2018
(#) Ge Lee válasza yulo5310 hozzászólására (») Nov 4, 2018 /
 
Igen, az is a néhány ezer forintos árkategória, úgyhogy veszek is belőle egyből kettőt. De nagyon nem leszek vele előrébb, mert mellette még az alap elgondolást is meg kell csinálni, mivel azzal sem egy fémkockát, sem egy kazánlemez asztalt nem tudok síkba köszörülni.
(#) Ge Lee válasza elektroncso hozzászólására (») Nov 4, 2018 /
 
Egy eszterga használhatóságának épp az az egyik mérőszáma hogy nagy és nehéz. Valahol ott kezdtem régen én is ahol Te, aztán rájöttem hogy az nem vezet sehova, mert semmire nem fogom tudni használni. Ezért vettem egy nagyon régi, már teljesen elhasznált műszerész esztergát, ilyen 20000Ft körüli áron. Azt sem tudtam használni semmire, így vettem meg a képen látható kecskelábast amin van egy 200-as tokmány és 900mm hosszt tudok befogni. Az esztergától még ez is messze van, de ezzel már sok mindent meg lehet csinálni. Ez van olyan 3-400 kg súlyú, de ha hiszed ha nem, még ez is könnyű, és ha olyat csinálok vele, meg éppen nem pengeéles a kés, akkor rezonál, remeg az egész.
A pontossága amit el lehet vele érni a kora, a kopások miatt az olyan 0,06mm, de inkább azt mondanám hogy 0,1mm, tehát precíz dolgokat ezzel sem lehet csinálni.

Műszerész esztergában amiket manapság gyártanak (pl. Hyundai HYD500 és hasonlók) azok elég jók, menetvágásra is alkalmasak és pontosak, persze nem éppen olcsók.

k_eszt.JPG
    
(#) elektroncso válasza Alkotó hozzászólására (») Nov 4, 2018 /
 
Még nagyon nagyon sok minden hiányzik róla. Nem faeszterga készül (bár azt is lehet vele esztergálni majd). Mellékelt képen látható szánszerkezethez hasonlót fogok készíteni hossz-szánnak és a keresztszánt is hasonlóképpen fogom elkészíteni. Már arra is van elképzelésem, hogy a tokmányba fogott lézer segítségével hogyan fogom egy rakás beállító csavar segítségével a szánszerkezetet beállítani, hogy lehetőleg a legpontosabban párhuzamosan fusson a tokmány tengelyvonalával. Kialakítani direkt úgy fogom, hogy később ha olyan kedvem lesz akkor léptetőmotorokat szerelhetek a menetszárak végére így "buta" CNC géppé lehet varázsolni.
Én két problémát látok ami megszabja a pontosságot. Az egyik a szögvasak pontossága amiből a szán készül, a másik a menetszárak löttyenése. Mivel kéziszerszámokkal nem lehet túl pontosan dolgozni így ahol szükséges úgy alakítom ki, hogy utólag lehessen beállítani akár balégolással, akár beállítócsavarokkal.
Decemberben a két ünnep között fogom folytatni, remélem akkor már elkészül.
A végleges súlya valahol 200-300kg között lesz mivel vastagfalú "U" acélgerendákból (most fejből meg nem mondom talán 150mm szélesből) lesz a merevítés megcsinálva a szánszerkezet alá és a gép lábai közé.
A hozzászólás módosítva: Nov 4, 2018
(#) elektroncso válasza Ge Lee hozzászólására (») Nov 4, 2018 /
 
Tudom, hogy a jó esztergának vastag öntvényből van a váza és jó nehéznek kell lennie, csak sajnos egy álmomban szereplő 7,5kW-os 2t-ás monstrum még az udvarba sem férne el, nehogy a pincei műhelyben. A kis műszerész esztergán nagyon aranyosak, sok munkára elegek volnának, de az áruk nem az én zsebemhez van szabva, majd talán később arra is rákerül a sor. Maximum 80,000Ft körül még rá is szánnék egy jobb, nem teljesen szétkopott gépre, de sajnos ennyiért csak a csodával határos módon találnék gépet, ráadásul az is szempont, hogy a közelben legyen mert messziről nagyon drága a szállítás.
(#) Alkotó válasza elektroncso hozzászólására (») Nov 4, 2018 /
 
Az elképzelés fontos, de a tiéd nem jó. Ez a szánmegoldás tökéletesen alkalmatlan a kívánt célra. Olyan szán kell, ahol az egyik "él" megvezet, a másik pedig csak a síkot biztosítja. Példát látsz rá a második képemen, vagy bármelyik esztergán.
A keresztszán és a kéz szán megoldása ettől eltér, de ott is van egy kalibráló ék, amivel állítható a játék, illetve az erő annál is befeszíti a megvezetést a fészkébe, nem kitolja belőle.
Rengeteg csalódást védhetsz ki ha elgondolkozol ezen.
(#) Ge Lee válasza elektroncso hozzászólására (») Nov 4, 2018 /
 
Nem akarlak lebeszélni, de mire azt megcsinálod rengeteg munkaórád lesz benne, árban is megfogja közelíteni egy használt öregebb masina árát, viszont minőségben meg sem fogja azt közelíteni. A köszörüléssel, hántolással precízen megmunkált vezetőlécek (prizmák) felülete nagyságrendekkel jobb mint egy darab szögvasé, nem is említhetők egy lapon. A szögvasnak nem csak a felülete nem sima, de nincs is síkban, amit a hegesztés még inkább el fog húzni.
Én évekig néztem a hirdetéseket mire arra a kecskelábasra ráakadtam, és ha azt nézzük egyáltalán nem volt drága, ha jól emlékszem 130 ezer volt, plusz némi üzemanyag, mert elmentem érte utánfutóval. Én sem ilyet akartam, de amik csak egy fokkal is jobbak voltak azok már háromszor ennyibe kerültek.
Szögvasból csak egy egyszerű dolgot, gyalukés élező sínt akartam a köszörű elé készíteni, de az is olyan pontatlan lett hogy be sem fejeztem, elviszem inkább köszörültetni a késeket.
(#) l48 válasza elektroncso hozzászólására (») Nov 4, 2018 /
 
Csak egy jó tanács! Egy fémipari szerszámgép.( Akár idéző jelbe is tehetném.) fő jellemzője, hogy a felfekvő csúszó felületek optimálisan a lehető legnagyobb távolságra kerüljenek egymástól. Erre nem túl jó példa a készülő géped. Ez az "X" elrendezés szinte egy forgáspontot hoz létre bármilyen kis lógás esetén is.
A magam által alkotott ökölszabály, hogy a leendő munkadarab nagysága, vagy a tomány átmérőjének az 1,5-2-se lehet az ágy szélessége.
A géped igy is fog működni ha elkészül, de rövid idő alatt megismered a korlátait.
300kg vastől már komoly elvárásaid is lehetnek.
Van egy 270kg kis gyári cnc gépem 30 éves és még mindig tudok százados pontossággal dolgozni.
Nyilván ez nem egy jó példa egy saját kútfőből tervezett géphez. Pusztán a kg-mok jó helyre tervezésével már jó eredmények is elérhetők.
(#) elektroncso válasza l48 hozzászólására (») Nov 4, 2018 /
 
Mindenkinek köszönöm a tanácsokat! Készítek rajzokat, megmutatom az elképzelésemet (végre tudok 3D-ben rajzolni).
Nem pont a képen látható megoldást fogom elkészíteni (csak a szögvasakat fogom hasonlóan elhelyezni), ahogy írod is sokkal nagyobb lesz a szán szélessége (majdnem olyan széles mint a teljes gép).
Anyagilag sem lesz drága, meg sem fogom közelíteni egy használt gép árát sem, csak atokmányt vettem (25,000Ft), a két szál menetszárat hosszúanyákkal (400Ft) és a két szál szögvasat (6000Ft). Minden más adott volt nagyszülőknél vagy okosban szereztem be (csere).
(#) l48 válasza elektroncso hozzászólására (») Nov 4, 2018 /
 
Hajrá! Végtelenül tisztelem azokat az embereket akik saját maguk készitenek komoly gépeket, berendezéseket.
Tudom mert magam is ilyen vagyok, ez a nehezebb út.
(#) nagym6 válasza elektroncso hozzászólására (») Nov 4, 2018 /
 
Ismerősöm hidraulika munkahenger kellően vastag dugattyúrudakból csinálta a szánszerkezeteket. Ez tükörsima acél.
(#) Ricsi89 válasza elektroncso hozzászólására (») Nov 4, 2018 /
 
Ötletadónak a srác videóit is megnézheted, ő is saját maga épített esztergát. Hátha találsz benne érdekes dolgokat. Van pár videója az építésről. Bővebben: Link
(#) vision61 válasza Ge Lee hozzászólására (») Nov 4, 2018 /
 
Szia!
Idézet:
„... egy kazánlemez...”

Nem értem ezt a kazánlemez megnevezést. Ilyen felhasználásra miért ragaszkodsz a kazánlemezhez, már ha valóban az amit használsz. Anyagminőség pl. az MSZ 1741 szerint KL1-KL10, Gyakorlatilag a könnyebben beszerezhetőek KL3-ig, a hő- és nyomás állóságon kívül szerkezeti célra semmivel sem jobbak (folyáshatár, szakítószilárdság...), mint az olcsóbb szerkezeti acélok. Ide egyik sem szükséges. Ilyen alkalmazásnál a Mn, illetve KL8-tól a Mo, Cr tartalom nem meghatározó. Nem kötekedés részemről, csak szemet szúrt, hogy többször is írtad a kazánlemezt.
(#) Alkotó válasza elektroncso hozzászólására (») Nov 4, 2018 /
 
Ez a megoldás alkalmatlan szánszerkezetnek. Nem elég stabil. Nem rögzíthető. Nem jó irányban támaszt. Nem kottyanás-mentesíthető. Azt javaslom ezt engedd el, és ne is térj vissza hozzá eszterga témában soha.
A klasszikus szán nagyon egyszerű. Kell egy vezető "ék", és kell egy ehhez igazodó sík, ami oldalirányban nem támaszthat. Így csak az ék vonala határozza meg a mozgás irányát. A szánok felületének nem kell tükrösnek lennie. Viszonylag nagy a sikló felület, ami kiátlagolja az apró hibákat.
A támasztékok egymástól való távolságát javasolta valaki növelni. Ez kockázatos manőver, nem javaslom ezt az irányt, mert komoly merevségi zsákutcába futhatsz vele. A gyári gépeken sem széles a szánok támasztéka, ami nem véletlen.
Szemléltetésként lefotóztam milyen az én szánom. Látod milyen kezdetleges megoldásokat alkalmaztam, és mégis tökéletes a megvezetés. Valami ilyesmivel érhetsz értelmesen célba.
Végül mielőtt bármit is tennél van egy kulcsfontosságú mozzanat, amit nem célszerű átugrani. Komplett tervednek/elképzelésednek kell lenni az egészről, mert ennek hiánya beláthatatlan következményekhez fog vezetni. A gépet "kitalálni" sokkal-sokkal nagyobb feladat mint megcsinálni.
(#) Ge Lee válasza vision61 hozzászólására (») Nov 5, 2018 /
 
Írhattam volna acél vagy táblalemezt is, de felénk ez kazánlemezként él a köztudatban. Ha előbbiekről beszélek akkor senkinek fogalma sincs hogy konkrétan mi az, illetve vékony, 1mm körüli lemezre gondolnak. Ha viszont kazánlemezt említek, akkor egyből tudják hogy a 10mm körüli vastagságú lemezről van szó. A 80-as 90-es években sokan készítettek belőle házilag kazánt.
Egyébként pedig teljesen mindegy, mert mivel nem tudom precízen megmunkálni így csak tartó, hordozó szerepe lesz, és maga az asztallap üvegből lesz, ami kellően sík és sima a felülete. Bár manapság ilyen vastagságban már az üveg sem olcsó.
(#) l48 válasza Alkotó hozzászólására (») Nov 6, 2018 /
 
Nézd meg ezt a videót! Erröl beszéltem. Amennyiben az ágy keskeny úgy a kés két véghelyzetében nincs alátámasztva. Előfordulhat, hogy a tervező is valamilyen Alkotó lehet.
Bocs! Én még csak 55 éve esztergálok.
https://youtu.be/IMBQK6tLrOs
(#) freddyke hozzászólása Nov 9, 2018 /
 
2*6db 98*98mm keresztmetszetű fenyőfa végét szeretném levágni 51.1°-os szögben, amelyek a képen látható módon össze lennének csavarozva (összesen 2db készülne). A szög pontos tartása nem lényeges, de mindegyiknél teljesen azonos szögben kell vágni, hogy a végén egy egybefüggő sík felületet adjanak ki. Érdemes csak ehhez az egy dologhoz kézi fűrészt venni, ha igen pontosan milyen fajtát? Egyben érdemes vágni vagy darabonként? A fűrészlap pontos megvezetéséhez tudnátok tanácsot adni? Alternatív módon 130km autózással tudnám megoldatni a vágatást szalagfűrésszel. Közelebb nem találtam. Akinek van szerszáma, annak nincs kapacitása, a többinek szerszáma sincs.
(#) KTobi válasza freddyke hozzászólására (») Nov 9, 2018 /
 
10*10cm gerenda átvágása magában nem gond. Nem tudom miért szükséges a hibátlan sík, egybe lehet csiszolni a végén. Milyen gerenda hosszról van szó? Azonos módon nem tudsz áttolni fűrész alatt anyagot (ritka amivel szög alatt sikerülne). Egyszerűbbnek tartom, hogy egy sablonba rögzíteni a gerendát és úgy vágni. Ekkor a megmaradt anyag hossza változhat. Miután összerakod sík lesz a felület, de nem biztos hogy ideálisan "merőleges" a gerenda hosszára. Ilyen fűrészgép után érdeklődnék, ezen ha beállítod a vágási szöget akkor meglehetősen pontosan lehet ismételni a vágást. Ha nem sikerül egyetlen asztalosnál sem találni a környéken (olyan kell, ahol a vágógép fent van és mozgatod), akkor néz szét fémmegmunkálóknál, azok is használnak ilyet, csak korongot kell cserélni, meg nem biztos, hogy szeretnék keverni a fémreszeléket a forgáccsal. Fémeseknek van szalagfűrésze is, ami hasonlóan vág, az is jó lehet.
(#) freddyke válasza KTobi hozzászólására (») Nov 9, 2018 /
 
Az alsók 125, a felsők 25 centisek. A lecsapott részre egy deszkát csavaroznék. Nem kell tökéletes sík, de nagy felfekvésbeli eltérések azért ne legyenek. Egy autó kerekét kellene elbírja, hogy ne guruljon hátra emelkedőn (ilyen helyem van garázsban). A fák a falnak támaszkodnak.
Kizárt dolog, hogy asztalos vagy fémmegmunkáló műhelybe bejussak és a gépeikkel vághassak. A közeli fafeldolgozó és fűrészüzeme nem vállal semmilyen extra igényű vágást. A felkeresett négy asztalosnak nincs szerszáma. 61km-re találtam fűrészüzemet, ahol van szalagfűrész. Egy fémmegmunkáló 1.5 hónap múlva készítené el fémből, ami ugyanezt a célt szolgálná.

Csak lakásban, hasára fordított kartondoboz tetején tudnám megoldani egy kézi fűrésszel és sablonnal. Érdemes nekiállni egyáltalán vagy felejtős? Milyen kézi fűrésszel, vágó sablonnal?
(#) nedudgi válasza freddyke hozzászólására (») Nov 9, 2018 /
 
Láncfűrész, kölcsönzőbolt nincs a közelben? (Miért titok, hogy merre laksz?)
(#) Triger válasza freddyke hozzászólására (») Nov 9, 2018 /
 
Kicsit túlliheged ezt a dolgot. Veszel egy közepes fogú fafűrészt. Bejelölöd és odafigyelve levágod. Ha nagyon precizkedni akarsz, fogass oda egy vezetőlécet.
(#) bbb válasza freddyke hozzászólására (») Nov 9, 2018 /
 
Nem egészen értem mi a probléma. Fenyőlécet vágni sima kézifűrész is jó, összecsavarozod a léceket, berajzolod a szöget és vágsz. A lehulló darab meg mehet a kazánba
(#) KTobi válasza freddyke hozzászólására (») Nov 9, 2018 /
 
Mekkora kocsit állítasz te 45° szögbe? Majd 70cm kerékátmérőjű kocsinak egy 10*10cm es gerendát kicsit szögben meggyalulva csavaroztunk le, hogy addig kell parkolni a garázsban (nem marad mögötte 5cm). Előfordul, hogy kicsit rámászok, akkor sem gurul le, jól tapad rajta a gumi. Fogsz egy gerendát , meggyalulod az élét, vagy amelyik éle hiányos azt használod, ez lesz a kocsi mögött keresztben. Két megfelelő hosszú gerendával kitámasztod a faltól. Majd, alá dobsz a keresztgerendának két téglát, hogy magasabban feküdjön föl a kerékhez, ennyi. Nagyon extrém dolog kell, hogy ez ne legyen elég.
(Nem gondoltam más gépét használni, megkérni egy szívességre; megfizetni gondoltam)
(#) freddyke válasza nedudgi hozzászólására (») Nov 9, 2018 /
 
Idézet:
„Láncfűrész, kölcsönzőbolt nincs a közelben? (Miért titok, hogy merre laksz?)”
Láncfűrész gondolom lenne, de mennyire lehet azzal hozzávetőlegesen is pontosan vágni? A darabolást (elszállítható méretre) meg tudom csináltatni az OBI-ban. Tudnának szögben vágni, de nem vágnak. Ausztriában lakom, Sopron van hozzám a legközelebb a magyar oldalon. A fűrészüzem, ahol szalagfűrésszel vállalnák Ivánban van.
(#) rascal válasza freddyke hozzászólására (») Nov 9, 2018 /
 
A műhelyasztalom 10x10-es gerendáit egy ehhez hasonló fűrésszel vágtam: Bővebben: Link. Drágább fűrész ehhez a munkához szerintem nem kell. Két párhuzamszorító azért nem árt, hogy leszoríthasd valamihez a gerendát. Bővebben: Link. Ha nem sikerül tökéletesre a ferde vágás, akkor összeállítás után egy durva smirglivel kiegyengetheted a síkot és a sík és a védő deszka között maradó réseket valamilyen szilikonnal kitöltheted. Talán egy tubus FBS is elég.
A hozzászólás módosítva: Nov 9, 2018
Következő: »»   116 / 195
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
Lapoda.hu     XDT.hu     HEStore.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem