Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » Hőmérséklet kapcsoló NTC-vel
 
Témaindító: benjiii, idő: Jún 14, 2007
Témakörök:
Lapozás: OK   8 / 8
(#) proli007 válasza gyula166 hozzászólására (») Jan 15, 2020 / 1
 
Egy gépkocsinál, azért jobban körül kell járni a dolgot. Komoly gépkocsi relét kell használni, mert a fűtés gondolom nem kevés áramot kér. Így a tranyónak is meg kell tudni hajtani a relét. Hogy ne peregjen hiszterézist kel készíteni a komparátornak. Valamint célszerű ha az érzékelő egyik pontja a testen van. A bementet, a tranzienseket is csökkenteni kell, mert várhatóan hosszú vezeték lesz az áramkör és az érzékelő között. Mint ahogy a tápot is szűrni kell.
De hogy ne mond hogy nem segítettem, lerajzoltam mit kellene elkövetni. A hőfokot állíthatóra alakítottam ki, hátha csak elvben jó az 50 és 80 fok. Így a két komparátort a trimmerrel kb. 0..100°C tartományban tudod állítani. a hiszterézis kb. 5°C lesz. (A piros, egy vezetékátkötés az alkatrész oldalon.)
Beállítani úgy célszerű, hogy megméred az NTC-n a feszültség értékeket, a kívánt hőfokokon és ezt felírod. Majd trimmerpoti közepén (ekkor már szoba-hőmérsékletű érzékelő mellett) ezeket a feszültségeket állítod be.
A hozzászólás módosítva: Jan 15, 2020
(#) gyula166 válasza proli007 hozzászólására (») Jan 15, 2020 /
 
2x40A vesz fel, és 2 darab 70A relé kapcsolja. Valami pdtdi motorból való, gyári cucc, csak ott a motorvezérlő kapcsolgatta a reléit. Szerencsére bőven van hely a motortérben, 20 cm max az érzékelő vezetéke. Köszönöm a rajzot, ez lesz megépítve
(#) Endlos hozzászólása Jan 21, 2020 /
 
NTC pontos jelentését tudja vki? Köszönöm
(#) ferci válasza Endlos hozzászólására (») Jan 21, 2020 / 1
 
Nagyjából negatív temperature coefficient.
A hozzászólás módosítva: Jan 21, 2020
(#) diamik hozzászólása Dec 10, 2020 /
 
Sziasztok!

Az NTC-vel kapcsolatban az alábbi problémakor foglalkoztat: szeretném felhasználni áramkorlátozásra (inrush current limiting). Kezdetben az NTC-nek konstans ellenállása van (korlátozza az áramot, amennyiben helyesen van kiválasztva). Majd az áram (hőmérséklet) emelkedésével az ellenállása csökken.

Mennyire gyors egy ilyen NTC? A visszahűlési időt a legtöbb katalógus megadja, de engem az érdekelne, hogy kezdetben mennyi idő alatt "felmelegedni" áram hatására.
Szimulációt már néztem, engem olyan kolléga véleménye érdekelne, aki használt már ilyet.

Köszönöm:

Miklós
(#) jucsaba válasza diamik hozzászólására (») Dec 10, 2020 /
 
Már kitalálták , multifuse a neve.
A hozzászólás módosítva: Dec 10, 2020
(#) proli007 válasza jucsaba hozzászólására (») Dec 10, 2020 /
 
A Multifuse biztosíték és PTC..
(#) gyoran hozzászólása Júl 21, 2022 /
 
A téma NTC, még ha nem is építés.
Adott egy SENCOR SWK 1791-es vízforraló. Két napja úgy 20 fokkal kevesebbet mér, így aztán le sem kapcsol 80 foknál.
A mellékelt NTC van benne. Rámérve 300 kOhm volt a szobában. Reagált melegítésre. Tudja valaki esetleg, mekkora kellene legyen?
Feltételezem 330 kOhm 25 fokon, akkor lehet is 300 k 26-27 fokon.
De akkor más gond van, van valakinek tippje? Trimmert nem látok benne, ami elkoszolódott volna és tiszta is a belseje. Habár lehet, hogy a vezérlés a nyelében van, mert semmilyen IC-t nem látok az aljában. A nyelét eddig nem mertem feszegetni, de ha eljön az idő...

Vennék újat, de ha nem kell, minek szemetelni, meg a funkcióban nem kapni most hasonlót..

Szedett már ilyet szét valaki?

IMG_2723.JPG
    
(#) gyoran válasza gyoran hozzászólására (») Júl 21, 2022 /
 
Szétszedtem a nyelét is. Ott sincs semmi. Talán a nyák hátulján.
(#) lelkes amatőr hozzászólása Feb 1, 2023 /
 
Sziasztok,
Egy hőmérsékletkapcsolót kellene összedobnom 10 kΩ-os NTC-vel és 555-ös ic-vel (mivel ez van itthon és *tegnapra* kell). Mintha már láttam volna itt a fórumon valami hasonlót, de nem találom.
Tudna valaki segíteni?
Kb. 40 fok felett kellene kapcsolni ventillátort.
A hozzászólás módosítva: Feb 1, 2023
(#) proli007 válasza lelkes amatőr hozzászólására (») Feb 1, 2023 / 1
 
Hello! Tessék..

TEMP-40C.png
    
(#) lelkes amatőr válasza proli007 hozzászólására (») Feb 1, 2023 /
 
Ez az, köszi.
(#) Scoud hozzászólása Máj 12, 2023 /
 
Van egy elég drága ventillátor, amiben az NTC 10 1533 lába eltört. Gondoltam rendelek egyet helyette, de NTC 10 2216-ot kaptam. Kicserélhetem? Nem nagyon találok datasheet-ben ilyen értéket. A többi érték megegyezik.
(#) Bakman válasza Scoud hozzászólására (») Máj 12, 2023 /
 
Ez a tápegységében van, mint áramhatároló? Ha igen, akkor mehet nyugodtan, mindkettő 10 Ω-os hidegen.
(#) Scoud válasza Bakman hozzászólására (») Máj 13, 2023 /
 
Igen. Ez egy védőtermisztor. Előtte a varisztor is megadta magát.
(#) Monster02 hozzászólása Jún 25, 2023 /
 
Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni. Egy olyan NTC kapcsolásra lenne szűkség ami 35-60 fok között szabályoz
lineárisan. A ventilátor 24V-os lenne.
(#) proli007 válasza Monster02 hozzászólására (») Jún 25, 2023 /
 
Hello! Ha így megfelel..

FAN-24V.png
    
(#) Monster02 válasza proli007 hozzászólására (») Jún 25, 2023 /
 
Tökéletes! Nagyon szépen köszönöm.
(#) Monster02 válasza proli007 hozzászólására (») Jún 30, 2023 /
 
Rajtoltam. Szerinted így megfelel ?
(#) proli007 válasza Monster02 hozzászólására (») Jún 30, 2023 /
 
Hello! Én jónak látom..
(#) Monster02 válasza proli007 hozzászólására (») Jún 30, 2023 /
 
Ha valaki testre szeretné szabni a hőmérséklet tartományt milyen módon teheti meg ?
(#) proli007 válasza Monster02 hozzászólására (») Jún 30, 2023 / 3
 
Egy ilyen egyszerű kapcsolásnál több minden összefügg egymással és a lehetőségek sem végtelenek. De..
- Első, hogy amikor indul a venti, ne 0V-ról induljon el, mert arról nem tud. Tehát ahhoz hogy forogjon, le kell győzni a súrlódási-tapadási erőt. Nos, (többek között) ezt a célt szolgálja az R5/R6 feszültségosztó.
UR6=Ube*(R6/(R5+R6))=8,2*(3,3k/(3,3k+5,1k))=3,2V.
A visszacsatolás, akkor jön létre a kimenetről, mikor a D1x dióda kinyit. Tehát a dióda nyitófeszültsége még ehhez hozzáadódik. Ustart=3,2V+0,7V=3,9V Ez a feszültség ugrás látható a grafikonon az induláskor, hogy 4V környékére ugrik fel a venti feszültsége.
- A bemenet egy differenciál erősítő, tehát akkor indul el hőfokra a venti, mikor az Ustart 3,2V feszültséget eléri az R2 feszültsége. Meg kell nézni, hogy a kívánt indulási hőfokon mekkora az NTC ellenállása. A termisztor névleges 10k ellenállása 25Cfokn van megadva. Adatlap táblázatból kiolvasható, hogy 40 Cfokon ellenállása 5,33kohm.
A termisztoron eső feszültség ekkor Uth=UZ1-UR2=8,2V-3,2V=5V Tehát az áram Ith=Uth/Rth=5V/5,33k=0,94mA. Az R2 értéke ekkor Ustart/Ith=3,2V/0,94mA=3,4k Tehát a 40C-hoz kb. 3,3k megfelelő.
- Az R7-el a meredekséget állíthatjuk be. Vagy is azt a pontot, ahol a ventilátor feszültsége eléri a 60Cfokot. A termisztor ellenállása 60 fokon 2,5k. Így az R2 feszültsége ekkor UR2=Ube*(R2/(R2+Rth))=8,2V*(3,3k/(3,3k+2,5k))=4,66V Ennek a feszültségnek kell meglenni az R6 ellenálláson, mikor a ventin 24V van. Az R6 árama ekkor IR6=UR6/R6=4,66V/3,3k=1,4mA.
Az UR5 felől érkező áram, IR5=(Ube-UR6)/R5=(8,2V-4,66V)/5,1k=0,69mA Tehát az R7-felől, a két áram különbségének kell folyni. IR7=IR6-IR5=1,4mA-0,69mA=0,7mA.
Az R7-re eső feszültség UR7=Ut-UR6-Ud=24V-4,66V-0,7V=18,67V. Így R7=UR7-IR7=26,6k.

Szóval valahogy így. Persze a számítások nem abszolút pontosak, mert a differenciál erősítő erősítése nem végtelen nagy, ahhoz, hogy a kimeneten 0..24V legyen, a differeősítő bemenetén is kell differenciának lenni és a differősítő bemeneti árama is terheli az osztókat.. De remélem azért érthető a dolog.
(#) Monster02 válasza proli007 hozzászólására (») Júl 3, 2023 /
 
Köszönöm részletes leírásod. További kérdésem is lett volna de a leírásból mindent meg kaptam.
(#) Monster02 válasza proli007 hozzászólására (») Júl 24, 2023 /
 
Elkészült! Kiválóan működik. Köszönöm a segítséged.
(#) proli007 válasza Monster02 hozzászólására (») Júl 24, 2023 /
 
Szívesen! Jól néz ki..
Következő: »»   8 / 8
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
XDT.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem