Két kép... Nem tudom miért írtam 200-as telét (olyanom a filmes Praktikámhoz volt...), mert ez 300-as. Canon 500D, ami már nem mai darab, de legalább csak annyira okos, amennyire nekem kell...
A 0124-es képnél 1/4 s záridő és 1600-as ISO.
A 0125-ös képnél 1/6 s záridő és 3200-as ISO.
Mindkettő "félig kézből" készült: nekitámasztottam a kerítésnek a gépet. A többi sajnos bemozdult...

Ekkora zársebességnél már számottevő a Föld forgási elmozdulása: ezért használnak a csillagászok rotátort, ami a célon tartja a gépet expozíció közben. ~15 éve egy 900 mm-es (ekv. 1400 mm) távcsővel (T2-es csatlakozása volt, hogy a gép rámenjen) tudtam értékelhető fotót csinálni a Holdról. A 300 mm-ed az ekvivalens 480 mm az 500D-n, annak megfelelő bemozdulási készséggel: a matek szerint 1/500 legalább kellett volna a tűéles képhez, de inkább 1/1000). Az élességet meg érdemes fixen végtelenre állítani mert akkor nem kell vele időt pazarolni amíg élesre áll.

Az élességet egyszer beállíttattam vele, utána már csak "nagy levegő és elsütni"...
1/500 ? Abból semmit sem lehetne látni, olyan sötét lenne a kép...
De a kezem valószínűleg nagyobb elmozdulást okozott, mint a Föld forgása...

Nem képstabilizátoros az objektív, ugye?

Nem...
Amikor vettem (16 éve), a keretemből vagy egy képstabilizátoros "alap-objektív", vagy egy anélküli alap + tele jött volna ki... Én ez utóbbit választottam.

Igen, az 1/500 itt csak elméleti érték a matek szerint, mert ahhoz olyan, jóval magasabb ISO érték és / vagy rekesznyílás kellene aminek az a váz (egyetlen APS-C sem) és objektív nem a barátja.

Akkora vaku meg nincs, ami bevilágítja (vagyis egy van: Napnak hívják).

De ugye pont az volt a lényeg, hogy "vaku" nélkül készüljön a kép...

No igen.

Mekkora rekeszen voltál, teljesen nyitva?

f/5.6 ennyit tud az objektív...

És ez fix, vagyis 300-ra kitekerve is annyi? 300/5.6L vagy 70-300/?

70-300 / 5.6

Csongrád. Nem volt vérvörös a Hold, de azért előben jobban látszódott. A telefon nem a legjobb modell, ez akép nem nyerne egy kiállításon sem. A környező lámpák fénye sajnos belevilágított a látványba. De szép volt. Legközelebb 2028. december 31.-én lesz. A durranás holdfogyatkozás. Így végződjön az az év majd.

Csak szembejött velem és érdekes megoldásnak tartottam

Elektromechanikus számláló, óra.

Lendkerék

Kínában már sorozatban gyártják a háztáji szabad energia gépet 5-60 kW méretben.
Lendkerekes energiatároló

Három millióért a hülyének is megéri! Veszek kettőt!

Ez talán környezetbarátabb lenne mint a Lítium akkumulátoros tárolók.

Régen autóbuszoknál kísérleteztek ilyen hajtással, megbukott. Állomáson felpörgetik, megy a következő felpörgető helyig. Csak ha elszabadul, akkor szétráz szétver mindent, mindenkit. Nagy fordulatszám kell elegendő energiatároláshoz, és tökéletes kiegyensúlyozás is.

Hát elég primitiv szerkezet . Ettöl már 50 évvel ezelött is jobbak voltak. Ugyanaz gep hajtotta, mint ami az áramot termeli.
Az USAban van egy hatalmas tárolo, ahol 1000 darab lendkerekes szerkezet van egy tetö alatt. Igaz már vagy 5 éve nem hallottam rola, hogy mi a sorsa. Akkor éppen csödbe ment a vállalat akik azt üzemeltették.

Nemcsak az volt a baj, hanem a hatalmas forgo tömeg ugy müködött mint egy giroszkop ( bugo csiga) és hatalmas erö kellett a jármü kormányzására, mert a lendkerek igyekezett tartani az irányt.
Amugy Pozsonyban volt rövid ideig egy ilyen Oerlikon troli, de a háboru elvitte. Svájcban még pár évig müködött egy ilyen rendszer, azután meg már nem kellett.

De van aki tanul belőle.

Egyvágányos vasúttal is próbálkoztak lendkerekes állvamaradással, csak egy motoros személykocsi volt a "szerelvény".

Viszont a nagy tengerjáro személyhajokon igen jol müködik a giroszkopos stabilizátor, meg 10-20 méteres hullámokat is képes kompenzálni.

HMS Titanic-on még nem volt sajnos...

Nekem rossz emlékeim vannak a giroszkópról. Rövid annyit hogy egy T55-ösben töltöttem a kötelező katonai szolgálatot. Gyakorlaton mentünk vagy ezerrel a dimbes-dombos terepen. A harckocsiban megállni sem egyszerű, no de a töltőkezelőnek ilyen körülmények között kell egyensúlyoznia a gránáttal , azért hogy betöltse. Szóval próbálom betolni a lövegbe a gránátot. Pont akkor jött egy domb. A gránát oda nyomta a kezem a páncélzathoz. Majdnem becsináltam. A löveg mivel mozog elkapta a kiélesített repeszgránát csúcsát. Sikerült betölteni, túléltük. Ajándéknak még kaptam egy fejbe verést a harckocsi parancsnoktól.

Na jéghegy ellen a giroszkop sem véd. Láthattad pár éve még sziklazátonytol sem védte meg a nagy hajot az olasz partoknál.

Rörix cső csapágya

Fórumtárs(ak) jóvoltából kaptam bemutatásra ilyen csöve(ke)t, amiért örök hála .
Ami a kezemben van, az "egysugaras".
Két dolgon kezdtem nagyon gondolkozni, mert mint kiállító, kapok ám nagyon érdekes kérdéseket, közöttük meglepően értelmeseket is:
- A katód oldalán három csavaros kivezetés van, minden mindennel vezet (mérési pontossággal egyformán nagyjából 10+ Ohm), de csak egy fűtés van. Én azt gondoltam, hogy van egy fűtés, és egy fókusz (vagy GND, nézőpont kérdése). De nem függetlenek. Nem jön ki a matek, de biztosan én bénázok(, és ez azért nem is annyira fontos).
- Ami sokkal nagyobb fejtörés, Hogyan csapágyazták az adódot? Ez egy nehéz wolfram korong, amit gyorsan pörgetnek, mert az elektronsugár pillanatok alatt kiégeti a felületét, meg a hűtést is a forgatott nagy tömeg biztosítja. Csak sugárzás útján tud hőt leadni, mert nagyon jó vákum van benne. Szóval mivel kenik? És áram is folyik rajta, igaz csak pár mA, de sok kV mellett (ez mondjuk nem annyira számít). Nem kotyog, nem lötyög, és annyira súrlódásmentes, hogy tátva maradt a szám.

Srác nagy ihletet adott viszont a tartóval kapcsolatban, hétvégén szerintem alkotok valami "libanoni jellegű eszközt".

Hát, ja. Csak ott eltud mozdulni a tartószerkezet 3D-ben. Nem kell "kanyarodnia". Viszont, ha energiatárolásra használják a nagytömegű "lendkereket", akkor célszerű, ha a vonattal, busszal, akármivel együtt váltotztaja az irányt, és nem egyenesíti ki a kanyart.

Na ezt honnan vetted ?
Természetesen az a lendkerék a troliban fixen be volt szerelve ( több tonnás forgo kerék). Ahogy a giroszkop rugalmasan felfüggesztve tartja a saját irányát függetlenül a jármü helyzetétöl, ha viszont azt fixen rögzitik a jármüben akkor bizony magával mozditaná a járgányt is ha az nem abba az irányba megy mint amire a forgó tömeg beállt. Akkoriban még nem igen tudtak ekkora tömegü szerkezetet függetlenül beszerelni egy akkori buszba s itt kezdöttek a bajok - ráadáslul a több tonnás lendkerékhez meg egy 3-500 kg dinamo is tartozott ami az áramot szolgáltatta a hajtomühöz illetve a megálloban felpörgette a lendkereket.
Azt hiszem meg Luzernben van egy ilyen jármü ott tanulmányozhatod.

Gyanítottam, hogy valami furmány van a dologban, és tényleg.
De hogy ezt hogy mesélem el a gyerkőcöknek?

A röntgencsövekben a forgó anód csapágya nagyon speciális, mert:

Magas hőmérsékleten (akár 1000 °C feletti anód felületi hőmérséklet), vákuumban, nagy fordulatszámon (5–10 000 rpm, gyorsabbaknál akár 15–20 000 rpm) kell működnie, és hagyományos kenőanyag nem alkalmazható.

Ezért többféle megoldást használnak:
Wolfram–rhénium / molibdén ötvözetű futófelületek + ezüst alapú szilárd kenőanyag
A csapágygolyók tipikusan wolfram-karbidból vagy kerámiából készülnek.
A kenést vákuumálló ezüst adja, ami párologtatással, szinterezéssel vagy bevonatként kerül a futófelületekre.

Nagy hőállóságú acélcsapágyak (kobalt-, nikkel-, molibdénötvözetekkel)
A golyók és futógyűrűk különösen edzett, hőálló rozsdamentes acélból készülnek.
Itt is gyakran használnak ezüstbevonatot szilárd kenésre.

Kerámia csapágyak (modern, nagy teljesítményű csövekben)
Anyaguk jellemzően szilícium-nitrid (Si₃N₄) vagy alumínium-oxid (Al₂O₃).
Előnyük: kisebb tömeg, alacsonyabb hővezetés → kevesebb hőterhelés, hosszabb élettartam.

Speciális esetek: mágnescsapágy / folyadékcsapágy
Újabb high-end CT-berendezésekben már folyadékcsapágyat (pl. folyékony fém, indium–gallium ötvözet) vagy aktív mágnescsapágyat alkalmaznak, ahol nincs klasszikus kopó felület.

Összefoglalva:
A klasszikus röntgencső forgóanódjának csapágyai hőálló acélból vagy kerámiából készülnek, és ezüst (vagy más nem illó, szilárd kenőanyag) biztosítja a kenést a vákuumban. A legújabb típusok pedig folyadék- vagy mágnescsapágyat használnak, hogy kiküszöböljék a kopást és a zajt.