Fórum témák
» Több friss téma |
Fórum
Egy nagyon ritkán, de előforduló hiba, legalábbis nálam ez is volt a gond. Reggel indításkor mindig visító hang volt, gondoltam, hogy laza az ékszíj vagy kopott de nem csak ez volt a gond. Úgy nézett ki hogy a generátoron a 3-as bordás szíj eléggé megvan kopva, mivel volt egy tartalék generátorom gondoltam kicserélem. Erről simán lejött a 24 -es kulccsal az anya, alatta alátéttel. Így levettem a kocsiról a generátort, hogy levegyem és megcseréljem a két ékszíj tárcsát. Na most jöttek a gondok, először is 24 es krova kulcs helyett csak 22-es kellett rá, és nem akart lejönni, gondoltam úgy sem kell már ez a bordás szíjtárcsa, befogtam a 150mm es satuba lesz ami lesz leveszem, akkor ért a meglepetés a generátor tengelyén elfordult a szíjtárcsa, de azért nehezen de lejött, viszont nem volt alatta alátét sem. Aztán láttam hogy csak 15mm-es volt a tengely és rajta a tárcsa, így bepontoztam több helyen tengely külső és a tárcsa belső felületét majd rugós alátéttel a csavaranya alatt összeraktam és ez került vissza az autóba. Ez 5 napja volt azóta jól működik reggeli indításkor nincs visítás és már kb 400 km is megtettem vele.
Érthető, köszönöm a tippet! Ez legyen minimum 10 mm2 keresztmetszetű? G.
Azért javasoltam, hogy a generátort testeld le, mert azzal kizárhatod ezt a hibát. A generátor és a motor között is lehet testhiba, meg a motor és a karosszéria, valamint az akku és a karosszéria között is. Az a vezeték mindegyiket áthidalja így ha a generátor egyébként jó megjavul.
Szia! Okés, köszönöm, szóval maga a motor van letestelve, nem közvetlenül a generátor! Holnap alá megyek az autónak és megkeresem a motor test kábelét. G.
A motor és minden hozzá kapcsolódó fémes rész, így a generátor is a házán keresztül kap testet, valahol lesz egy kábel az akku - pontjától a motorra is.
Szia! Igen, az volt langyos. Mindkét kábelt kicserélném, ha már csinálom, mivel a hiba oka ismeretlen, így legyen kizárva az is. Ezek helyére gondoltam a 25 vagy 35 mm2-t.
Készítettem pár fotót a generátorra menő pozitív kábelről. Látszik, hogy direktben van kötve, szépen lemegy a motor mögött és gondolom alatta jön előre a generátorhoz. A 184326 végű képen a cső mellett olyan, mintha barna lenne a kábel. Ez utalhat hibára vagy csak a szigetelés barnulhatott meg a hőtől? Csináltam képeket a generátorról is (van hozzá egy másik), ezt azért fotóztam, mert nem értem, hogy honnan kapja a testet, hogyan van összekötve a generátor és az akksi!? Esetleg ennek nem is kell lenni direktben összekötve lenni? Köszönöm! G.
Az akku pozitív saruja volt langyos? Melyiket cserélnéd 25 vagy 35-ösre? A generátortól legalább 10-es kábelt húzzál! Az indítókábelt nem biztos, hogy érdemes cserélni. A kötését nézd meg, nem mozog-e lazán a saruban!
Szia! Rendben, köszönöm a tanácsokat! Egyenként nekem is van egy érzésem, hogy a + kábel lesz a hunyó, mert amikor pénteken a városban előjött a hiba, akkor a pozitiv saru volt enyhén langyos. Milyen keresztmetszetű kábelt érdemes venni, 25mm2, 35 mm2, vagy más? Köszi! G.
Akár maradhatnak is. A csatlakozási pontok legyenek fémtiszták. A kábel és a saruk megfelelő keresztmetszetű és ne akadályozzanak semmilyen mozgó alkatrészt, és ne érje túl nagy hő. Gondoskodni kell a megfelelő rögzítésről és mechanikus védelméről is. Sajnos van olyan, hogy nem a testkábel, hanem a + ág kábele lesz nagyobb átmeneti ellenállású. Gyakran az akku pozitív sarkától lemegy az önindítóhoz, onnan viszik tovább a generátorhoz. Az önindítón levő sarut éri alulról a kosz, nedvesség és szépen lassan a préselt részben levő sodrott erek közé kerülve oxidálják a felületet. Belülről rohasztja szét...
Rendben, köszönöm a tanácsot! A gyári vezetékek maradhatnak úgy, ahogy vannak csak tegyek be plusz egy kábelt? G.
A generátor házát egy vastagabb vezetékkel kösd össze az akku negatív pólusával. Így biztosan lesz test neki. Ha megjavul akkor a motor és a karosszéria között nincs rendes test. Vagy a generátor és a motor között. Nem bonyolult javítás és kiderül belőle van-e más hiba.
Arra gondolsz, hogy esetleg a szervóval van gond és az befolyásolja a generátort?
Nem tudom melyik az a doboz, de szerintem ha beázna valami, akkor nem csak töltés hiba lenne, hanem más elektromos eszköz/funkció működése is rendellenesen működne, legalább néha. Mit gondolsz? G.
Én is erre felé hajlok, vagy a kábel hiba felé, de nem tudom melyik testelási pontokat kellene ellenőrizni. A két nyúlványon van egy-egy, valamint elvileg a motoron rajta. Ebből csak a bal nyúlványon levőt néztem, ami az akksiról van levezetve oda, azzal nem volt gond, nem láttam rajta különös dolgot. G.
Van hozzá egy bontott generátorom, azonban nem tudom felszereljem vagy sem, mert ugye jelenleg működik, így nem fogok változást látni a két állapot között. Ez ezzel a dilemmám. G.
Véleményem szerint test kontakthiba van valahol.
Erre utalnak a megmagyarázhatatlan illogikus működések. Pl. egy hátsó lámpa testhiba avatatlant teljesen összezavar mert az index ütemében villog a helyzetjelző, fékezésnél meg félfénnyel a fék és irányjelző. Egymáson keresztül.
Azt elfelejtettem még odaírni, hogy a szervó modulja az közvetlenül a generátorról is kapja a delejt.
A hozzászólás módosítva: Dec 14, 2025
A felvetésemre meg is válaszoltál, hogy akkor ez az akku kapacitás "hiba" kizárva. Közben néztem egy rajzot amin az van feltüntetve nagyobb fogyasztóként mint a kórmányszervó aminek a vezérlő modulja 80A-s fő (a 30-as pontról) és 10A-s (a 15-ről) vezérlési biztosítékkal van ellátva. A világítással kapcsolatban olyasmit említ a leírásban az ismert hibák sorolásánál, hogy a homlokfalnál (esőcsatorna) van egy több csatlakozós doboz jobb oldalon a lengéscsillapító kupakja mellet ami be szokott ázni és az oxidáció okozhat kontakthibát. Azt nem írja, hogy melyik csatlakozó (vagy csak egy van?). A világítást azt a multifunkciós kontroll modul vezérli, ellenőrzi a ködlámpákat és a többit is illetően. Ennyit tudtam kibogarászni.
Számomra úgy tűnik, hogy az az állítólagos "generátorfelújítás" nem igazán jol sikerült.
Ugyanez dolgok törtentek nejem autóján, generátorcsere megoldotta.
Szia! Hogy érted azt, hogy "utána nézel a kapacitásának"? Arra gondolsz, hogy milyen való bele gyárilag vagy esetleg méressem ki terhelővillával? Jelenleg 60 Ah-s van benne és a gép szerint ezzel is szerelték gyárilag.
Nekem is felvette a töltést, miután haza hozta a tréler, bár összesen kb. 15 órát kellett töltenem. Mondjuk lehet azért is, mert egy egyszerű Lidl-s töltőm van. Azóta viszont megy, nincs nehézség az indulásnál és tartja is magát, tegnap 12.5 V körül mértem a feszültségét. G.
Szia! Megfestettem, majd mentem 50-60 km-t (város, főút, autóút), majd megnéztem, de nem látom, hogy elmozdult volna. Persze kérdés, hogy mennyi km alatt mozdul el, ha rossz. Hozzáteszem a töltés egész végig rendben volt, természetesen egyszer sem ment be 14V alá... G.
Szia! Ezt hogy érted? Mi nem központos mivel? Köszi! G.
Szia! Az én sztorim nem sokat segítene a problémád kiderítésében de nekem szerencsém volt, hogy nem egy hosszabb úton történt az akku tönkremenetele. Nem akartam elhinni, hogy ilyen hamar tönkremegy és próbáltam feltölteni ami sikerült is (felvette a töltést) de másnap reggelre önkisülésbe ment át (cellazárlat). Gondolom, hogy Neked nagyobb Ah-s akku van beépítve de jó ha utána nézel a kapacitásának mivel amúgy is dízel autóról van szó.
Csináljál meg egy egyszerű tesztet, hogy jók-e az állórész tekercsei, pontosabban, hogy nincsen menetzárlatod. A menetzárlatot multiméterrel nem nagyon lehet detektálni. Kössed le az állórész tekercseit, csak lógjanak a levegőben. Adjál a forgórészre gerjesztést, hogy mágneses legyen. Ezután kézzel pörgessed meg a forgórészt. Ha szabadon forog, akkor nincsen menetzárlat. Ha nem forog könnyen, van kisebb-nagyobb ellenállása a szabad forgásnak, akkor menetzárlatos.
A kép alapján nem smart a töltéses.
Valami más baj lesz. Egy felújított generátor sem tekinthető tökéletesnek, sajnos.
Fesd meg a közepétől a széléig egy fehér vonal, vagy bármi ami látható. Ha elcsúszik a jelölés meg van a hiba.De valószinüleg generátor hibája lesz.
Azt a vak is látja, hogy nem központos.
Ha a két rész elcsúszna egymáson, szerintem jobban látszana és valószínűleg füstölne is. Talán tudod te is ellenőrizni. Ha el tudod forgatni a külső részt úgy, hogy a közepe nem mozog, akkor tuti cserés.
Csatoltam egy képet, ezt tudtam ma csinálni róla. Erről látni valamit? Köszönöm! G.
Kérdéseidre válaszolva:
- Akkumulátor 2 éves Exide - Megnéztem, bár ekkor volt töltés, ugyan azt mértem a generátoron, mint az akksin - Ha működik, akkor terheléssel is jó a töltés - Az akksi negatívról megy egy vastag hátrafelé, egy vékony valamerre és egy vastag a kasztnira - Van az akksi tálcán egy fém "doboz", amit nem tudok mi. Erre gondolsz? Köszönöm! G. |
Bejelentkezés
Hirdetés |














