Fórum témák
» Több friss téma |
A klónok CH340 Soros-USB illesztőjének drivere (Letöltés)
Egyébként az ESP32-S2 beépített hőmérője is egy idő után fennakad, elérhetetlenné válik... Az S3-asé már nem.
A másik, hogy nem nagy ügy, de múltkor elővettem egy talán tíz éves, háromlábú, műanyagtokos DS18B20-at és bekötöttem egy hőmérőbe. Több hétig működött, majd arra figyeltem fel, hogy indulásnál egyszer-egyszer hosszabb időbe telik, mire ki lehet olvasni belőle az értékeket. De nem mindig. Aztán már időnként a folyamatos bekapcsolva tartás során is megszűnt működni. Csak időnként, de akkor tartósan, sokszor a reboot sem segített. Végül kidobtam, miután ugyanazzal a kóddal, kapcsolással, táppal stb. a következő darab, egy csőbe szerelt, amit nemrég vettem, jó lett, és azóta is működik. A hozzászólás módosítva: Sze, 12:57
Ok. akkor részletesebben leírom a miértet:
A weblapomról letölthető a forrasztóállomásom szoftvere .bin formában (kapcsolási rajz is elérhető). Aki utánépíti a weblap alapján, az vesz bármilyen BluePill-t hozzá, és rátölti a szoftvert. Az állomás működik, de van benne korlátozás (pl. bekapcsoláskor kiírja, hogy DEMO, és 15 másodpercet vár). Ekkor aki az állomást megépítette, elküldi nekem email-ben az egyedi azonosítót, (amit az egyik menüpontban ki tud írni az állomás), én pedig visszaküldöm a hozzá tartozó kulcsot. A kulcsot beállítja a menüben, és ezután a korlátozás kikapcsolva. Ez évek óta, sok-sok megépített példány esetében jól működött. De most jelentkezett valaki akinél ez az id=0. A tervem az hogy módosítom/frissítem a közzétett szoftvert úgy, hogy ha nem olvasható a processzor egyedi azonosítója, akkor más adatok alapján is tudjon id-t készíteni magának.
Tisztában vagyok okaiddal, hiszen követem igényes munkásságod!
A kérdésedben felvetett probléma szoftveres megoldásában próbáltam segíteni - sajnos a konkrét megoldás nélkül. Egyfajta hardveres megoldást írtam, még egy ötlet: árulj Blue Pill modulokat (akár előre programozva), mi több, teljes alkatrész csomagot. Bízom benne, hogy lenne rá fizetőképes igény... Utánépítőknek meg figyelniük kell sokmindenre, például az alkatrészekre - hiszen sajnos egyre több a nem kompatibilis (hibás) utángyártás, rosszabb esetben hamisítás a félvezetőknél - még "egyszerű" FET-eknél is, nemcsak a sokmillió tranzisztort tartalmazó mikrovezérlőknél.
Szerintem az lehetne a megoldás, hogy aki olyan klónt vesz, amiből nem lehet egyedi azonosítót kinyerni, az vegyen egy DS2411-et vagy DS28CM00-t, vagy nem tudom, milyen azonosító chip létezik, ami olcsó és kapni is lehet, és csatlakoztassa. Neked csak egyszer kell megírni, hogy a firmware-ed kezelni tudja, és így nem is rak mindenkire terhet, hogy pl. mindenkinek tőled kelljen panelt vásárolnia, csak akinek nem volt szerencséje vagy nem akart megbízható, "eredeti" panelt venni... Mondjuk, az ID-hamisítás lehetőségén nem gondolkodtam el, de csak kitalálták valahogy ezeket az azonosító chipeket (kérdezz-felelek, nemcsak ID szolgáltatása).
A hozzászólás módosítva: Sze, 13:32
Tökéletes megoldás a hardveres kód IC (akár hőmérő vagy filléres mikrovezérlő onewire egylábas interfésszel) is. A "kell" szó szükségtelen, hiszen választható:
- eredeti (nem 0 ID-t tartalmazó) Blue Pill modullal utánépít, kódot elküld, kulcsot megkap; - akinek egyszerűbb-gyorsabb-fáradságmentesebb-megteheti, az vegyen alkatrész csomagot. Sokaknak nagy teher megszerezni, megrendelni, megvárni, kipróbálgatni az alkatrészeket, mint biztos forrásból megvenni. A hozzászólás módosítva: Sze, 13:49
Ezeket a külső chip lekérdezéseket simán lehet emulálni, vagyis egy létezőt ismételni... ettől kezdve másolásvédelemre alkalmatlan, csak valami belső cucc jöhet szóba szerintem
Az alkatrészek beszerzése nekem is macerás, és a példányszám sem akkora, hogy ez számottevő üzleti hasznot jelentsen. Tehát inkább csak hobbi. De amúgy adtam el néhány felprogramozott BluePill-t is. Mondhatjuk, hogy a befolyt pénz kb. arra elég, hogy nagyjából nullszaldós legyen amit a fejlesztésre fordítottam - de ezt egyáltalán nem bánom. Inkább örülök, hogy sok sikeresen megépített állomás van. A jelenlegi problémára is igyekszem egyszerű szoftveres megoldást találni - elsőre az egyéb hardveres, kalibrációs adatok olvasásával megpróbálkozom, hátha azzal sikerül megoldani...
Még arra gondoltam, hogy ha végképp nem megy, akkor generálok egy véletlenszerű id-t, amit eltárolok a flash-ben. De hogyan generáljak a program indulásakor olyan id-t, ami nem igényel felhasználói beavatkozást, és véletlenszerű, tehát: nem mindig ugyanazt az értéket adja. Ha a program mindig ugyanúgy fut akkor mitől kaphatok más-más értéket?
Ha mondjuk az első gombnyomás idejét nézem µs-ben, az felhasználható, de ha még nincs ilyesmi adat, akkor hogyan?
Ez a szoftver tud bármit egy hétköznapi PID szabályozáson kívül, hogy egyedi azonosítót meg mindenféle korlátozásokat kelljen beleprogramozni? Főleg úgy hogy a kapcsolási rajz meg hozzáférhető?
Persze, de nem biztos, hogy Skorinak az annyira megéri, hogy alkatrészcsomagokat tartson, küldjön stb. Ha Interneten át elintézhető minden, az nagy dolog. Régen regisztráltam, de csak az utóbbi időben kapcsolódtam be, szóval nem ismerem a körülményeket. : -)
Szerk.: mikor ezt elkezdtem írni, még pár hozzászólással hátrább tartottunk. A hozzászólás módosítva: Sze, 14:44
A szoftver már adott, lényegtelen, hogy mit tud, vagy mit kell tudnia. Most jelentkezett egy probléma, amit szeretnék megoldani. A weblapomon részletesen le van írva, hogy kb. mit tud, de ha valaki saját (akár a jelenleg elérhetőnél jobb) szoftvert ír rá, akkor sincs semmi gond, nyugodtan megteheti bárki.
A hozzászólás módosítva: Sze, 14:45
"Ezeket a külső chip lekérdezéseket simán lehet emulálni, vagyis egy létezőt ismételni... ettől kezdve másolásvédelemre alkalmatlan, csak valami belső cucc jöhet szóba szerintem"
Kell, hogy legyen chip, ami aszimmetrikus titkosításra képes: a (chipenként egyedi) privát kulcs sosem hagyja el a chipet. Ettől kezdve a védelem megoldható, mivel a nyilvános kulcs akár teljesen nyilvános is lehet, úgyis csak egyetlen chippel fog működni a világon, ami a felhasználónál van. Az ár és a beszerezhetőség a kérdéses, ill. hogy milyen buszon működik. ATECC608 ? Működés: a firmware küld egy random infót a chipnek, az aláírja a privát kulccsal, a firmware ellenőrzi a választ a nyilvános kulccsal és eldönti, hogy érvényes-e. Ennyi. Hogy a bin-t mennyire egyszerű feltörni, az más kérdés. Mindent nem lehet. : -) Ezért szoktak felprogramozott processzorokat (vagy panelokat) eladni, amikben be van kapcsolva a Flash védelme. A hozzászólás módosítva: Sze, 15:00
Mire az azonosítót kiolvassa, van egy csomó gombnyomás ( idő) ígyis úgyis. Amikor a menüben odaért, utána ráérsz legenerálni.
Utolsó megjegyzésem: ha ez így működik, a hitelesítő chipet akkor is Skorinak lenne muszáj megvennie és biztosítania azok számára, akiknek nincs rendes ID a klón processzorában... szóval a csomagküldést nehéz megúszni. : -)
Bocs elirtam a chip nevét SSD 1315 a helyes chip a displayen. Közben észrevettem, hogy a modul kisebb OLED displajjel is elöfordul. ( de azon is állitolag a displaj 1315-sel van hajtva.
Sajnos eddig nem találtam semmit ami jol kezelné. Közben észrevettem, hogy fennt abban a fekete sávban a program egyik sorának az alja jelenik meg
Akkor ezek a hibák a CHIPhez tartozo LIBbekben vannak. Ahhoz sajnos nem értek.
Itt van minden informácio ami van. Az elsö képen a nagyobb chip doboza minden elérhetö adattal. A másikon meg a kisebb OLED ami kitünöen müködik. Azon nincs semmi tipujelölés csak a méret.
Szerinted Massawa nem tud önállóan megkérdezni egy LLM-et?
Legalább itt ne nyomjuk tele terjengős AI szövegekkel a fórumot. Akinek van ossza meg a saját tapasztalatát, vagy próbáljon ötletekkel segíteni, de ennek így semmi értelme. Minimum a lényeget vetted volna ki a választengerből.
Pardon, hogy zavartalak (és mást is), nézd el nekem...
Szia! Nézd a jó oldalát, Mindenki tudja nyomkodni az AI-t, de többet ér a személyes tapasztalat, vagy vélemény. majkimestern-ek igaza van ilyen szempontból. Amennyiben AI válaszokat másolunk, úgy tényleg célszerűbb a lényeget bemásolni, vagy a saját szavunkkal megfogalmazni. Szerintem ez nem probléma, csak használni kell tudni. (De én itt be is fejeztem, nem szeretnék vitát.)
A hozzászólás módosítva: Sze, 20:22
Nehogy már össze vesszetek miattam vagy egy ilyen filléres vackon. Már rendeltem 2 ujat, ha az sem megy, akkor majd megkérdezem a gyártot mit …tak el.
Az ilyen AI-kat meg kerülöm, az én koromban már kétve hiszem, hogy valami ujat tudnak mondani. Söt a mindennapok bizonyitják, mennyire rossz a hatásfokuk. A hozzászólás módosítva: Sze, 20:49
Véletlenszerű azonosítót egy lebegő láb értékének kiolvasásával generálhatsz. Legalábbis PIC esetében ez egy bevett gyakorlat volt emlékeim szerint, hogy ha még volt egy szabad láb, azt lebegőn hagyva és kiolvasgatva lehetett véletlenszerű értékeket kapni. Ki kell próbálni, hogy ez itt is működik-e.
Hát ez jó, és ezt akkor miért nem nekem írtad? A legelsőnél közöltem, hogy "Az Ai szerint..."
Ha szólsz az elsőnél, hogy nem érdekel, nem fárasztom vele a többieket sem... A hozzászólás módosítva: Sze, 21:05
Honnan tudtam volna, hogy ezzel jösz? Végigolvastam s megirtam, hogy sajnos azzal nem tudok mit kezdeni, mert nem tudom modifikálni a kodot. Ennyi.,
Az AI mellett, ha elsőre jó választ ad, az iránynak jó, sokszor nagy segítség, ha látszik hogy hülyeség, akkor meg rá kell hagyni, keresni kell más utat, mert a hülyeségeihez masszívan ragaszkodik.....
Pedig ezek a nagy nyelvi modelleken alapuló csevegőrobotok (az AI megnevezés túlzás) segítségével sokszorosára gyorsul minden tanulási folyamat.
A kódolást, tesztelést, dokumentálást is gyorsítja, egyszerűbbé teszi. Munkahelyemen is intenzíven használjuk, elektronika és szoftver fejlesztésben. A huszonöt évestől a hetvenöt évesig mindenki. A hozzászólás módosítva: 4:31
Nem akarok erröl vitát inditani, sajnos ellenpélda is rengeteg van, s amig az AI nem kap egy “demokratikus” vitapartnert AS ( artificial stupidity) addig erösen kétséges minden, s megint csak olyan hype, amitöl sokan a világ megváltását várják.
Arra már én is rájöttem (AI nélkül), hogy valoszinü kompatibiltási hiba van. A kérdésem csupán az volt, hogy találkozott-e más is a gonddal, vagy csak nekem volt pechem ( mert a gyárto meg az elado az ellenkezöjét állitja). Ha lenne valaki akinek ugyanez a gondja, akkor más lenne a helyzet. Most rendeltem 2 uj modult, ha azok se mennek akkor majd megnézem mi lehet a gond, es irok a gyártonak.
Az AI egy eszköz, olyan mint mondjuk a google keresője, csak fejlettebb. Jól kell használni, és a helyén kell kezelni, és akkor nagyon hasznos is lehet.
Aki lemond a használatáról, vagy kifejezetten elutasítja, az akár ugyanezt megtehetné pl. a google keresőjével is... Pl. a google is ad sok haszontalan és néhány hasznos találatot, amiből meg kell tanulni kiszűrni azt ami haszontalan, és felhasználni azt ami hasznos számunkra. Az AI-val ugyanez a helyzet, tudni kell felismerni, hogy mikor ad haszontalan vagy éppen fals információt, és mikor ad hasznos információt. Azaz meg kell tanulni a helyes használatát. Aki szerint az egész egy hülyeség, és be kellene tiltani úgy ahogy van, az szerintem kb. az egykori géprombolók szintjén lehet. Az nyilván egy másik kérdés, hogy ez hosszú távon hová vezet, főleg a helytelen használata - de ez utóbbi a gépekre is igaz, csak mások a következmények. Ha gépek dolgoznak helyettünk, autóval járunk, stb.. akkor fizikailag gyengébbek leszünk. Ha gépek gondolkoznak helyettünk akkor elbutulunk - de itt (még) nem tartunk. A szellemet már kiengedtük a palackból, meg kell tanulni alkalmazkodni, és az előnyünkre fordítani. Az evolúció során sosem a legerősebb, és sosem a legokosabb érvényesül, hanem az aki a legjobban alkalmazkodik...
Nyilván, hogy gyakran akaratlanul is használjuk az AI-t és a google stb. is hülye lenne, ha nem használná. Csak azzal van gondom, amikor még az élet elemi gondjairol is az AIval konzultálnak egyesek, ahelyett, hogy gondolkodnának vagy utánnanéznének a kézenfekvö tényeknek. A minap volt egy hatalmas botrány az egyik szomszédos országban amikor a politikai párt a ChatGPT kérdezte a benzinárakroĺ Europában és teljesen hamis adatokat kapott, holott szinte minden országban elérhetö a percre pontos üzemanyagárlista. Ugy látszik, csak a ChatGPT nem tudott erröl
Igen a szellemet kiengedtük a palackbol s most “elvárjuk”, hogy az emberek megtanulják használni, egy olyan világban, ahol gyakran még az egyszeregy is gond, vagy az emberiség 70-80%-a még irni olvasni sem tud megbizhatoan. Egy ilyen közegre ráengedni az AI -t ( és ugye ez minden telefonban már ott van) könnyen vezethet egy katasztrofához. Érdekes sok konfliktus inditoinak esze ágában sincs elöre érdeklödni az esélyekröl, pedig egy sok 100 éves svájci közmondás állitja, ne kezdj olyan háborut amit, nem tudsz megnyerni.
Sokan vezetnek autót KRESZ tudás nélkül manapság is... be kell látni, hogy nem tudjuk megváltani az egész világot.
Továbbá a chatGPT ≠ AI, hanem csak egy a sok közül. Sőt mostanában szerintem (ingyenes verziót nézve) pl. a Grok kenterbe veri a chatGPT-t. Volt olyan műszaki probléma amire a chatGPT több órányi próbálkozással sem tudott megoldást találni. Kíváncsiságból beledobtam (copy-paste módszerrel) ugyanazt a kérdést a Grok-ba, elkezdett keresni a neten, és kb. 20 másodperc múlva kiírta a probléma megoldását (ami be is vált). Regisztráltam a deepseek-re is (kínai fejlesztésű AI) egyre jobban működik ez is, és azt ígéri, hogy továbbra is teljesen ingyenes marad! Érdemes kipróbálni. Grok-tól egyébként eléggé korrekt, és pártatlan politikai, választási elemzések is kérhetők, ezt nyilván nem teszem be ide, de bárki kipróbálhatja... |
Bejelentkezés
Hirdetés |











