Fórum témák
» Több friss téma |
Fórum NE078N, TDA2030Sziasztok!Egy kis útmutatás kellene. Adott egy ilyen panel. J1 és J2 szerepe mi volna? Illetve a a tranzisztorokat mivel lehetne helyettesíteni?
Én nagyfilmes géppel kezdtem, etüd box volt a neve. Fix fókuszos volt, 1/60 volt a záridő, meg B. Aztán lett egy szmena szimbol. Ezen már mindent be kellett állítani. Ezzel ténykedtem az iskolai fotó szakkörben. Magunk hívtuk elő a filmeket és nagyítottuk a képeket. Többnyire 20 din-es forte, vagy orwo filmet használtunk. Felsős koromban kaptam meg a tükörreflexes zenit ttl-t, ennek sajnos sajátkezűleg tettem tönkre a redőny zárját, és időközben a gombelem is belefolyt a vázba (ez a beépített fénymérő miatt volt benne). Abból az időből meg van még a táskanagyító gépem, a nagyításhoz szükséges tálakkal, csipeszekkel, sötétkamra lámpával. Aztán megvettem az első digitális kompaktomat. Sony dsc-v1. Potom 200000-be került az akkoriban frissen alakult extreme digitalnál. Aztán van még androidos kompaktom, meg milc-em is, de fotózni már csak ájfonnal szoktam.
DSC Alexor külső sziréna akkucsereSziasztok!Egy dsc Alexor (vezeték nélküli) riasztóm van, ennek a kültéri szirénájában (WT4911) szeretnék akkut cserélni. Tud valaki abban segíteni, hogy mi a menete ennek? Eddig mindig hívtam a riasztós céget, de most nekiállnék ennek a feladatnak ![]()
Ez egy Wifi smart switch, és a PGM természetesen a dsc-re vonatkozott.
Köszi a tippet, ezt majd még emésztem. dsc585h, sziréna sípolÜdv.dsc 585H . A sziréna 3mp-ként sípol 10percen keresztül, / mint tolatáskor a teherautó / 10perc után csend, majd 10-15 percenként sípol 1 -et. Kezelőnél nincs hiba jelzés./ nem volt riasztás sem / Kivettem az akkut este 22h kor. 12,7V , fél nap elteltével is 12,7V. Mit jelezhet a rendszer ? A hozzászólás módosítva: Márc 16, 2025
Ez a PGM speckó a cuccosra, vagy a dsc-re vonatkozna? A dsc-n legalábbis az enyémen a PGM az csak kimenet, ezek felprogramozhatók hogy pl az aktív riasztás és a riasztó ki/éles állapota legyen rajta. Ha bemenet kell akkor el kell használni egy zónát erre a célra, és "kulcsos kapcsolóra" lehet konfigurálni vagyis élesíteni/kikapcsolni.
Én ESP8266-al (Arduinó alatt progizva) figyelem a fenti módon programozott PGM kimeneteket(optocsatolón keresztül), és push üzenetet küldök a mobilomra. Az üzenet első sora: Élesítés/Kikapcsolás/poweron/wifi reconnect lehet, utána az idő+üzenetsorszáma pl: POWERON 2025.03.03 22:04, 17mp hétfő, m64:00000000 000018ac msg# 0 RIASZTÓ KIKAPCSOLVA, NINCS RIASZTÁS ..... ELESITES 2025.03.15 12:38, 00mp szombat, m64:00000000 3bc51944 msg# 43 KIKAPCSOLAS 2025.03.15 14:27, 06mp szombat, m64:00000000 3c28fa52 msg# 44 --- Havi korlátozott ingyenes push üzenet küldhető a Pushbullet segítségével, arduinó könyvtár elérhető hozzá pl github-on. Nekem elég a havi limit. Elég gyorsan megérkezik az üzenet, mikor jövök/megyek ez gyakorlatilag egy rendszerteszt is, hogy működik a rendszer, kilépek az ajtón és már csipog is a mobil ![]() A hozzászólás módosítva: Márc 15, 2025
DSC-hez Mobil kapcsolatSziasztok!DCS rendszer Mobiltelefonos elérhetősége érdekelne. Egy szerelő vetetett velem egy Smart modult, ami Wifin kommunikálna a Tuya app-pal. A kütyü neten kommunikálna 2db. feszmentes out-ot használva. Sajna a szerelő nem ér rá, már egy éve ígérget. Feltételezésem szerint a dsc PGM-eket akarja használni. Üzembehelyezői szerint: Idézet: , tehát PGM nem csak output, hanem input is lehet. Jól értem? Anno az igény az volt, hogy Mobilon értesítsen, ha riszatás van, ill. tudjam élesíteni/hatástalanítani a riasztót. Tudtok ötletet adni?„Egy programozható feszültség kimenet és egy programozható feszültség be/kimenet, 20 féle típusra programozható; PGM =300mA; PGM2=50mA” Üdv PC1565 állandóan system LED-re lép visszaTiszteletem!Adott egy asztalon összeszerelt hardveresen resetelt dsc PC1565 2db. NC-re programozott mozgásérzékelővel és LED keypad-del. Sziréna nincs bekötve (helyette 1K ellenállás). *2-re nincs hiba, *3-ra nincs megelőző esemény. # hosszan nyomva , majd 1-es billentyű 2sec. után Ready OK(zöld led), mozgásérzékelők megfelelően villannak 1-2-s zónára. Viszont kb. fél perc múlva megint system led (sárga folyamatos LED) lesz. Talán a LED keypad-et is konfigurálni kell (gondolnám alapra globál). Hol a hiba, mit kell még konfigurálni (csak időt, zónákat, TLM-et konfiguráltam)? Nem lesz tamper, nem lesz Telefon kapcsolat. Kössek próbára egy 12V izzót bel+/-ra (hajnalban szeretem babrálni, nem akarnék senkit felkelteni)? Köszönöm a segítséget! PC1565 állandóan system LED-re lép visszaTiszteletem!Adott egy asztalon összeszerelt hardveresen resetelt dsc PC1565 2db. NC-re programozott mozgásérzékelővel és LED keypad-del. Sziréna nincs bekötve (helyette 1K ellenállás). *2-re nincs hiba, *3-ra nincs megelőző esemény. # hosszan nyomva , majd 1-es billentyű 2sec. után Ready OK(zöld led), mozgásérzékelők megfelelően villannak 1-2-s zónára. Viszont kb. fél perc múlva megint system led (sárga folyamatos LED) lesz. Talán a LED keypad-et is konfigurálni kell (gondolnám alapra globál). Hol a hiba, mit kell még konfigurálni? Nem lesz tamper, nem lesz Telefon kapcsolat. Kössek próbára egy 12V izzót bel+/-ra (hajnalban szeretem babrálni, nem akarnék senkit felkelteni)? Köszönöm a segítséget! Power 832 hibajelzés élesített állapotbanSziasztok!Akkumulátor hibajelzés miatt akkumulátort cseréltem dsc 832 riasztóban. A hibajelzés megszűnt, a trouble led kialudt. Viszont élesítéskor a kilépés késleltetés alatt és állandóan élesített állapotban világít a trouble led. Ha benyomomom a *2-t, nem jelez semmilyen hibá. Mi okozhatja ezt? A hozzászólás módosítva: Jan 7, 2025
FTC hiba törlésSziasztokAz alábbi problémára kérnék segítséget. Távfelügyeletre volt kötve a riasztóm(dsc PC1616), de ezt megszüntettem. Innentől van 4 hibakódom. Ez ha jól tudom FTC hiba. [380] 1- kikapcsoltam :Komminikátor engedélyezés Ez nem oldotta meg a problémát. Mit kell még átírni ,hogy ne legyen hiba? Köszönöm előre is a segítséget!
Sziasztok!
Segitseget kernek egy dsc classic PC585 riaszto 005 rendszerido beallitasahoz alap led billentyuzet segitsegevel. A keszulek mukodik, csak a riasztasi ido rovid, azt szeretnem modositani. Installer kod: 5555 Ezt szeretnem elerni: Belepesi 1 kesleltetes 20mp Belepesi 2 kesleltetes 15mp Kilepesi kesleltetes 45mp Szirena kikapcsolasi ido 3perc *8-5555-005-020-015-045-003 A vonalat a lathatosag miatt irtam, Kerdesem, helyes e a kod igy? De azt sem tudom kell-e szunetet tartani a beiras kozben, vagy folyamatosan beirhatom, a keszulek fog-e visszajelezni, kell-e barmit beirni, hogy a programozast lezarjam. Koszonom elore is a segitsegeteket, elso probalkozas, jo lenne, ha elsore jol csinalnam...
Sziasztok!
Ugyanaz a kérdés Digiplex DGP-848 és dsc HS2032 központokról: 2 partíció van, a kezelők mindkettőt kezelik DGP2-641 + EVO641 és HS2LCDPEEI. Megoldható-e, hogy a 2. partíción lévő zóna csipogjon a kezelő(kö)n? Jelenleg a 848-hoz férek hozzá, azzal kísérletezem, Winloadban mókolok. - partíciók engedélyezve - a kezelők az összes partícióhoz hozzárendelve, user tud választani köztük - a kezelőkön a csipogó zónák beállítva, 24 órás engedéllyel Az 1. partíció adott zónái csipognak, a 2.-é nem. Akkor sem, ha a kezelő csak a 2.-hoz van rendelve. Az érzékelők működnek, az 1. partícióhoz rendelve csipognak is. Tényleg nem lehet beállítani vagy benézek valamit? A Paradox régi telepítés, ezt kéne átstrukturálni. A dsc új, és ott is felmerült ilyen igény, de még nem próbáltam. Előre is köszönöm a segítséget.
A tápfesz 13,6-13,8v között van. Közben eszembe jutott,hogy van pár rossz LCD kezelőm,igaz dsc, megnézem abban mi van. A tápfesz ugyan az, legfeljebb abból át teszem ebbe, ha van bennük.
Sziasztok!
Felújítunk egy kis házat. Mellette van egy nagyobb az már pár éve kész. Telepítve lett egy dsc PC1616. A nagy házban lett a központ telepítve PK5500-el pár érzékelővel (1. partíció) és 2 db PC1555RKZ kezelő két érzékelővel (2. partíció). Ebből ideiglenesen a két zóna érzékelő és az egyik kezelő le lett szerelve. A "hiba" miatti csipogást valahogy sikerült megszüntetni, viszont a fő házban lévő PK5500 kezelőn sárga riasztás van. Emiatt viszont nem lehet élesíteni az 1. partíciót! A leszerelt zónákat elvileg kiiktattam a PK5500-n, de gondolom a leszerelt kezelő miatt lehet a gond. A nagy kezelőn nézve mind a két partíció N-ben van (gondolom az a normál állás). Nem nagyon értek a programozásához de ha jól gondolom valahogy csak ki lehetne kapcsolni/tiltani a 2. partíciót, de semmi leírást nem találtam róla. Ebben kérnék egy kis segítséget, ideiglenesen hogy tudom ezt megoldani, köszönöm!
Tisztelt, Fórumtársak!
Ez megfelelő megvalósítás lehet ? Egy családi ház udvara kültéri infrasorompóval lenne védve. Egy dsc RKZ kezelő külső homlokzatra szerelése esetleg fém kezelő dobozba helyezve, es onnan be/ ki kapcsolható lenne.
Ezt tedd el, jól jön még, ha tiéd a rendszer: Installation Manual
Maga a központ tudja a "kulcsos" élesítést: Idézet: „[23] Maintained Keyswitch Arm Zone When this zone is violated, the system will arm. When this zone is secured, the system will disarm.” A szabad zónát erre felprogramozod, és ennyi. ![]() Igazán az a kérdés, hogy mivel akarod távkapcsolni, meg akarsz-e a ki/be kapcsolásról visszajelzést. Maga a riasztó beállítása és felprogramozása semmibe sem kerül. A távvezérlésre az igényektől és elvárásoktól függően a világ minden pénzét is rá tudod költeni...
Sziasztok, egy dsc 1864-es központom van.
Szeretném a riasztó ki/be kapcsolását (távolmaradómód) egy távolról is irányítható okos relével vezérelni, aminek van ki-be és NC/NO kontakja is. Abban szeretnék segítségeteket kérni, hogy ezt hogy kell a központhoz illeszteni, melyik kontaktot és hová kell kötni, kell-e ezt követően programozni? Köszönöm.
Talán itt jobban megérted, mi is az a fix pontos törtszám ábrázolás, és a konverzió, oda-vissza...
Egy biztos, akárhány sin jelet akarsz egyszerre legenerálni, az összegük nem lehet nagyobb +-1-nél! Tehát a végén el kell osztani annyival, hogy ez teljesüljön! Máskülönben, ahogy írtam, túlcsordulás lesz belőle... Nézd meg, hogy konverzió után milyen értékek kapsz vissza a Jel tömbben?! Ha ott nem azok vannak, amiket a konverzió után kell kapnod, akkor baj van a konverziónál! Ha az megfelelő, akkor valahol utána lesz a gond.... A konkrét könyvtár használatához én sokkal többet nem tudok hozzátenni, lévén sohasem használtam még! De volt itt legalább 1 kolléga korábban, aki már sikeresen használta, emlékeim szerint. Talán őt kellene megkeresned a konkrét könyvtárhasználattal kapcsolatban..., én csak az elméleti részén tudok segíteni...
BUÉK Mindenkinek!
dsc Neo +TL280(R)E kommunikátorral kapcsolatos dolgot osztanék meg. Régi dsct cseréltem Neo-ra . Gondoltam ha már neten van kipróbálom DLS5 mit lát. Fel is dobta a frisstéseket. KP panelt frissítette 1.37re , a kommunikátor fw-t 5.51-re . Reboot után már a DLS nem látta a kommunikátort. Connect alarm app látta, működött minden. DLS kiírta , hogy TL280(R)E v.5.5-t nem támogatja. Driver frissítéseknél nem volt ehhez a modulhoz új driver. Jan elején megjelent TL280LE és TL280LM v5.5 , ezeket feltelepítettem. DLS látja a panelt azóta. TL280(R)E ilyen nem volt. Adódik miért frissítettem. DSL nem tudta letölteni teljesen a configot a PCre. Mindig megállt a letöltés vége előtt, kapcsolat megszakadt... Ez a hiba fw frissítés után nincs .
Sziasztok,
Beköltöztünk egy használt házba, ahol van egy használaton kívüli komplett dsc rendszer PC585 központtal. Sikerült életre keltenem az itt olvasottak alapján, a direktbe a központra kötött zónákkal hibátlanul működik minden, viszont a billentyűzeti zónákkal nem jutok dűlőre. A rendszer: - PC585 központ, amibe közvetlen 4 zóna van bekötve. - 3 db pc1555RKZ billentyűzet (1. bejárat, 2. emelet, 3. garázs) - 7 db mozgásérzékelő, 4 db a földszinten, 1 darab az emeleten, 2 darab a garázsban - Elméletileg 4 db földszinti mozgásérzékelő van direktbe a központba kötve, az emeleti az emeleti billentyűzetbe, míg a garázsban lévő kettő a garázsban lévőre. Minden mozgásérzékelő működik, reagál a mozgásra, de csak azok adnak a billentyűzetre visszajelzést mozgás esetén, amelyek direktbe a központba vannak kötve. A billentyűzet hozzárendelés elméletileg megtörtént az útmutató alapján: *8 xxxx 000 0 11 a bejárati ajtónál lévő *8 xxxx 000 0 12 az emeleti *8 xxxx 000 0 13 a garázsban lévő *8 xxxx 902 a modul frissítés miatt *8 xxxx 903 esetén világít a zóna 1,2,3, elméletben tehát jól vannak hozzárendelve a billentyűzetek. A billentyűzeti zónák hozzárendelésével viszont innen elakadok, vagy rosszul értelmezem az útmutatót. Próbáltam a következőt, először csak az emeleti zóna hozzárendelésével (a garázsban lévővel még nem szöszöltem): A cél ugye, hogy az emeleti zóna legyen az 5. zóna, amely az emeleten lévő billentyűzetre van csatlakoztatva *8 xxxx 020 00 *8 xxxx 020 05 Így sem történik semmi, nem jelez vissza mozgásra egyik billentyűzet sem, ha az emeleti mozgásérzékelő világít. Tudnátok ötletet adni, mit hagyok ki, vagy mit csináltam rosszul?
Aki meg tudta szülni az SP4000-t azt agyon kellett volna csapni! Gyakorlatilag nem illeszkedik az SP családba.
Majd 10 éve telepítgettem Paradox, Teletec, dsc riasztókat, hááát volt pár szívás, és már akkor lehúzás ízű volt minden gyári Paradox kiegészítő!! Vagyonért alig tudtak valamit!
Sziasztok!Hát elég rossz napom volt.Ott tartok hogy kiszedtem a dsc-panelját és leszedtem a billentyüzetet és hazahoztam.Mivelhogy szinte már eljutottam addig hogy minden müködött,sikerült beprogramoznom egyik zonát a távirányitonak,és láss csodát,egyszercsak a sziréna fogta magát és önállo életre kelt,elkezdett szóllni...1 órámba tellett,mire rájöttem hogy a relé ami a bell kimenetre volt kötve,az néha gondolt egyek és alapesetben nem zárt volt hanem nyitott....Hát persze miért is rakott volna be a telepitö egy uj relét,betett egy 40 éves valamiböl kibontottat...Na ezt a problémát orvosolva,elöször jovolt,majd utána aztkezdte játszani hogy hiába állitottam én késleltetést a szirénára,volt hogy kapásbol megszolalt,amikor elkellett volna hogy kezdödjön a belépés késleltetés...Párszor áramtalanitottam a központot,és a legutolso normális müködéskor azt tapasztaltam,hogy a központ induláskor a sziréna reléje (ami ugye a bell kimeneten van) elkezdtett kattogni,kb 10 másodpercig,majd abbamaradt a kattogás és behuzva maradt a relé...Áramtalanitottam a központot,és mikor ujra táp alá hejeztem,akkor annyit hajlando csinálni,hogy 10 másodpercenként csippan kettöt,és hiába nyomkodok rajta akármit, nem hajlando érzékelni és sipol egy hosszut a gombnyomás után...A sipolás ha jol olvasom,sziréna levállás hiba...De hiába kötök rá szirénát,hiába kötök a bell kimenetre párhuzamosan 1k ellenálást,ez csak sipol és nemhajlando csinálni semmit...Amire reagál,az az hogyha az 1-es é 2-es zonát megszakitom,mivel eredetileg is csak 2 zona volt használatban....Valakinek valami ötlete esetleg?
Szia.Köszi a segitsèget,de kifejtenèd bővebben?Mondhatni dsc- t csak kivülröl láttam,egyáltalan nemismerem a lelki világát...Persze nem arra kèrlek hogy teljeskörüen magyarázd meg mit hogyan csinaljak,csak adj egy támpontot..A távirányitoval szeretnèk èlesiteni ès hatástalanitani a rendszert...Ezeket belehet rogramozni a zonákra?Pl valamelyik zona LOW avagy HIGH állapotba kerülèskor,betudja èlesiteni illetve hatástalanitani tudja a rendszert?Ilyesmire gondoltál?
sziasztok
dsc PC585 központ és nem LCD kezelőm van. Szerintem nem jól értelmezem a leírást és nem jövök rá a megoldásra... "A [001] szakaszban lehet kiválasztani minden egyes zóna muködését. Valamennyi zónához 2 számjegyes értéket kell megadni, ez azonosítja a zóna típusát. Az azonosításhoz a következo listából kell választani." A litában a 01 a késleltetett a 03 az azonnali. Azt szeretném beállítani hogy az 1 es zóna késletetett a 2-3-4 pedig azonnali legyen. így próbálom: *8 5555 001 0103030300000000 Ezt be is veszi és visszalép a beírási módból de tuti nem így kell mert nem az az eredmény amit szeretnék. Minden zóna azonnali riasztást ad. Mit rontok el? köszönöm A hozzászólás módosítva: Szept 15, 2022
Tisztelt Fórumtársak!
Először is köszönetet mondanék az eddigi segítségeitekért. Hétvégi ház dsc típusú riasztója ledes kezelővel teljesen véletlenszerűen riaszt. Vagy hívja a beprogramozott telefont, vagy nem... A riasztás hol az egyik érzékelőtől, hol egy másiktól jön. Úgy gondolom ezt a központot ideje lecserélni. Lányoméknál én szereltem egy Bentel KYO típusú riasztót már vagy tíz éve. Azóta rendesen teszi a dolgát. Ehhez a központhoz ráadásul van letöltő kábelem, és a szoftver is rajta van a laptopon. De ilyen központot már sajnos nem lehet kapni. A kérdés a következő: Mit tudnátok (Ti hozzáértő társak) ajánlani egy elfogadható árú központot. Csak központ, és LCD kezelőre lenne szükség, hiszen az érzékelők, sziréna már ki van építve. Vagy ha valakinek lenne egy Bentel Kyo közponja eladó az érdekelne. (Miután azt legalább "tudom" programozni.) Olyat ajánljatok amit laptopról is lehet programozni, és nem aranyáron van hozzá kábel. Köszönettel: csibai
Kedves "Gafly"!
Először is köszönet a jó szándékú segítségedért. De! Írtam, hogy (mivel pancser vagyok az ilyenekhez) szájbarágósan segítsen aki tud. Annyi már meg van, hogy a "mester kód" maradt az eredeti. 5555. Van már beírva egy telefonszám, azt kellene felül írnom egy másikra. Ráadásul az időt és dátumot is újra kellene írnom, mert akku csere miatt idővesztés hibát ír. Ebben segítsen valaki aki tud. Köszönöm előre is. dsc központ. ui.: Fontos lenne, mert nem egy biztonságos környéken van az épület. Sok az indián.
Tisztelt segítőkész fórumtársak!
Egy már elég régi típusú dsc központon kellene a telefonszámot módosítani. (Sajnos a pontos típust nem tudom mert nem vagyok a központ közelében, hétvégi ház..) Sima Led billentyűzet, és az eddigi telefonszámot szeretném változtatni. Eddig apósomat hívogatta, de szegény már az égi mezőkről nézeget a földre. Ebben ha tudnátok valami "szájbarágósan" segíteni azt nagyon megköszönném. Köszönettel és tisztelettel: csibai |
Bejelentkezés
Hirdetés |