Fórum témák
» Több friss téma |
Fórum
Szia!
Nem ismerem testközelből ezt a pákát (nem volt még a kezemben), de sokat keresgéltem a neten, és én is meg akarom építeni a Digitális forrasztóállomás II-t. Feltűnt, hogy van jópár fajta páka, amik első ránézésre azonosak, és kicsit utánajártam a dolgoknak. Véleményem szerint neked arra van szükséged, amelyiknek a nevében benne van az E vagy ESD jelölés. http://www.hqelektronik.hu/info/hu/sold_iron.html Nem biztos, hogy egyedi ismertetőjele, de fekete a nyele. Kb egy ezressel drágább a simánál. Az ESD-ből azt feltételezem, ez jelenti azt, hogy a pákahegy le van testelve, ergo benne van az ötödik szál is. Volt munkahelyemen (IBM, Szfvár) egy technikus minden műszakban vagy 2x végigjárt minden pákát, és mérte az ellenállást az asztal fém szerkezete és a pákahegy között.
Nálam is négy szálas a páka, ugyanezzel a forrasztóval, egyszerűen én a termisztort a panelra kötöttem, és kilóg hátul a dobozból a feje, így a levegő hőfokot méri. Szerintem elég ennyi pontosság, tudom a pákanyélben a hideg pont, de szerintem bőven jó ez így, és bármikor ráköthetek másik pákát nem kell átépíteni.
Egyébként mivel a legtöbb ember egy helyiségben használja az állomást, az is elég ha egy ellenállás van a termisztor helyén a táblázat szerinti értékkel, de persze olcsó a termisztor, így kár kihagyni.
Elnézést kérek mindenkitől!!
Kissé hamarabb járt a kezem a kérdés írásával, mint hogy gondolkodtam volna, a pickit2 nem képes ennyi mindent meghajtani, vagyis nálam ![]() Úgy hogy ideiglenesen számítógép tápról tápláltam meg és megy a pic ben a program és a kijelző is szépen mutatja ![]() De a pákás kérdésem még fent áll.. nagyon szépen köszönöm a kapcsolást a készítőinek, és a segítségeteket!
Sziasztok!
Végre ismét a kezembe került egy 16f88 as Pic, a digitális forrasztó állomást építettem meg, most elsőre sikerült a pic et felprogramozni,, write-> aztán verify kész van, ráillesztettem a kijelzőt, és semmi, csak világit de betű nincs rajta,(2x is felprogramoztam hibátlanul), átnéztem a lapot többször is, szakadás és hibás forrasztás, no és persze zárlat nincs benne. Majdnem elfelejtettem: A forrasztó pákát Solomon Iron-n tudtam megvásárolni, de szétszedés után döbbenet várt, 4 szál vezeték van benne,, lehet kezdő kérdés, de ki kell cserélnem egy 5 szálasra hogy a KTY81-220 as be tudjam szerelni? Valakinek valami ötlet? Köszönöm. üdv.
Nem adom fel.
A klónt Csapoteam fórumtársunktól vettem még tavaly tavasszal.Szóval ez lett volna az első próbálkozásom vele.Az lehet még a gond sejtésem szerint,hogy a VPP feszültség nem jó,mert a kalibráció 12V-ot mért,de mikor megmértem csak 5 volt volt ennek kell még utána járnom.Tanulmányozom már a pickit2 klónnal foglalkozó topicot, majd csak összejön.Ha más nincs beviszem a melóhelyre ott van univerzális programozó mindenféle fejjel.Van DIL tokos fej is támogat is egy rakat PIC-et.Csak egy baj van a dologgal, be lehet vinni amit akar az ember ,de ki már nem .
Én mostanában három LCD-t vettem különböző helyen. Mindegyik bekötése más, az az más a kivezetések sorrendje! Mit értesz szabvány bekötésnek? Nem lehet ezzel probléma?
Programztál már más PIC-et vele? Ha még nem, akkor meg van még az a programozó, amivel a PICkit2-őt programoztad be? Próbáld meg azzal beprogramozni a 16f88-at. Ne add fel, menni fog ez.
Hát kezdem feladni.Csináltam programozó kábelt,mert hol felismerte a pic-et, hol nem.Most sem lett jobb,de sikerült egy-egy jó pillanatában elkapni a PICkitet.Nos megpróbáltam AUX-re kötött 9-es lábbal és anélkül bekapcsolt LVP-vel és anélkül is a helyzet ugyan az verifikáció hiba van. Az érdekes,hogy ki is tudom olvasni a pic-et , de nem mutat semmit a kijelző.Gondolom az állomás panelja a szavbány szerinti láb kiosztású LCD-nek megfelelően van megtervezve? Ezt nem néztem át tüzetesen, de gondolom igen,mert a kontraszt állítás az megy meg a világítás is megy.Tehát ez nem lehet gond.Ugyan én módosítottam egy csekély mértékben a nyákterven,értem ezalatt kivettem pár lábak közötti sáv átvezetést és átkötéssel pótoltam.De ügyeltem, hogy nehogy elkössek bármit is.Már arra is gyanakszok,hogy a PICkit klónom nem működik jól,abból gondolom,hogy hol felismeri a rá dugott eszközt hol nem.Mikor felismeri akkor meg a hex importnál ezt írja ki "PICkit VDD voltage level error.Check & retry operation.".Pedig a kalibrációnál meg is néztem azóta multival és jó volt. Ezt a VDD bekapcsolásával meg tudom szüntetni de azt is csak úgy ha legalább 4.6V-ra leveszem a feszt, mert ha 5Von hagyom akkor ugyan ezt az üzenetet adja fel.
Akkor húzd ki az LCD-t és programozd be úgy.
Köszönöm a tippeket.Nincs beforrasztva az LCD,tüskesorral csatlakozik.Még egy régebbi projektból visszamaradt és most hasznát vettem.Megpróbáltam úgy is,hogy be volt dugva az LCD és PicKitről tápláltam.A kontrasztot simán tudtam állítani,de az sötét csíkokat eredményezett.
Na majd holnap a Nightwish koncert után neki veselkedek. :gonosz2:
Most látom, hogy közvetlenül forrasztottad be a kijelzőt. Akkor szedd ki a PIC-et a foglalatból, és tedd bele egy másik foglalatba, ami tüskesorral csatlakoztatható a programozóhoz.
Szia!
A PIC tartalmát ki tudod olvasni? Ha igen, akkor tekerd a kontraszt állító trimmert, amíg nem lesz jó. Ha nem tudod ki olvasni, akkor nincs beprogramozva. A konfigot nem kell piszkálnod jó az úgy ahogy van, a hex fájl már tartalmazza. Húzd le a kijelzőt és próbáld meg úgy beprogramozni.
Szia!
Sajnos én is pont ugyan ezzel a hibával küzdők, de sajnos nálam pic hiányában félbe maradt a projekt. 3-4 (kb) oldallal visszább Hp41C fórumtárs javaslatát tudom én is csak ajánlani: -PGM(9) láb alacsony feszültségre húzása PicKit2 (6) láb Aux bekötésével, és mindenképp az elkészült panelban programozd (vagy a pgm láb bekötése mellőzés, és csak a programozódban kapcsolod be az alacsony feszültségű programozást). pickit2 ben a TOOLS-> LVP programing entry be pipálni. és a config nak valami hasonlónak kellene lennie 0xFEA vagyis erre tippelek. Remélem tudtam segíteni valamelyest, sajnos én nagyon kezdő vagyok a dologban. (Ha valamit rosszul írtam volna és egy jobban hozzá értő hobbi társ erre jár elnézést kérek!)
Megtaláltam és némi tanulmányozás után sikerült beállítani a programban a helyes konfigurációt.
_CONFIG: 0x3F02 _CONFIG_2: 0x3FFC De a helyzet változatlanul rossz.A végén ismételten ugyan az a hibaüzenet köszön vissza amit feltettem.Valakinek ötlete?Rossz a PIC? Hát ez elsőre nem jött össze.Lehet valami kisebb dologgal kellet volna kezdenem a PIC-el való ismerkedést?Nem lehet,hogy a konfigurációs bit-eket kell átállítani?
Ok értem.Most sikerült felprogramozni kikapcsolt Verfy on write-al.De ha be van kapcsolva akkor a linken látható üzenetet adja.
Programozáshoz nem kell a VDD-t bekapcsolni. Az a futtatáshoz/teszteléshez kell.
Üdv.
Segítséget kérnék.Nem sikerül a digitális forrasztóállomás 2-re feltöltenem az programot.VDD bekapcsolva kell legyen gondolom,ha a panelon akarok programozni úgy hogy nincs áram alatt a panel?A törlés és blank check az jó.Az alábbi üzenetet dobja fel.
Szia!
Nagyon szépen köszönöm, a gyors választ és a segítségedet! Az adatlapokat nézegettem, csak sajnos még eléggé kezdő szinten vagyok, és ez lett volna az első komolyabb konstrukcióm. Annyit még megkérdezhetek milyen pic el lehetne helyettesíteni a 16f88 at?Mik a főbb szempontok és a pic adatlapján mikre kell nagyon figyelnem? Köszönöm!
Sajnos az sem jó, ha megnézed az adatlapját...
Szia!
Esetleg Pic16f628A ra?(a linked a sima 628 asra mutat, vagy én értettem félre?) még ez van itthon.. Ha nem akkor sajnos nem maradt más mint a 16f88 as rendelése. ![]() Köszönöm!
Sajnos pic16f628-ra nem lehet megcsinálni, mivel nincsen beépített A/D konvertere.
Sziasztok!
Hogyan tudnám a Digitális forrasztó állomás 2, programját 16f88 ról 16f628A ra megváltoztatni? (ékezetes karakterek nem számitanak, mert kisseb a memóriája). Kettő napja próbálkozok vele és semmi eredményem,,valamiért nem akarja a hex filet megcsinálni.(mikroBasic PRO for PIC) el probáltam de nem akarja az igazat.. Tudna valaki ebben segíteni? Köszönöm!
Sziasztok!
A digitális forrasztóállomás 2-ben szeretnék némi módosítást végrehajtani és szeretnék egy áment reá: Trafónak egy szekunder 24V/9V-osat használnék. Nem középleágazásos, hanem "teljesen külön" tekercsen van a 9V (más a dróthuzal mérete). A 8V-os stabilizátort kihagynám. Tehát az OPA-k 5V-os táppal üzemelnének. Ezt az 5V-os ágat nem egyetlen diódával szeretném egyenirányítani, hanem egy greatz-el. Így minden ami GND, az a greatz negatívjára megy. Viszont a -5V-ot továbbra is egyetlen diódával egyenirányítanám. Gondolom ez az ICL-nek nem okoz különösebb gondot?
Rendben, akkor jövő hét elején valószinűleg le is adom a rendeléseket.
Azt hiszem ez az, de este megnézem pontosan.
Még egy hülye kérdés! Azt hiszem maradok én is a Fahrenheit28112-nél. Csak azt kellene tudnom még, hogy a csatlakozója milyen. (pákával együtt jó lenne megrendelni) Szemre 6 pólusú DIN apa csati kellene.
Ez megfelelne?
Köszönöm, pont ilyen leírásra volt szükségem.
Akkor most már csak pontosítanom kell a terveimet és eldönteni a kivitelt. |
Bejelentkezés
Hirdetés |



. 
:gonosz2:
Hát ez elsőre nem jött össze.Lehet valami kisebb dologgal kellet volna kezdenem a PIC-el való ismerkedést?


