Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » Rossz HDD javítás, mentés
 
Témaindító: deniel, idő: Jún 16, 2006
Témakörök:
Lapozás: OK   69 / 71
(#) pittti válasza Pharseys hozzászólására (») Márc 8, 2021 / 1
 
Mivel itt egészen biztosan nem az elektronika okozza a problémát, ezért semmi értelme a cserének. Egy másik típusú merevlemez elektronikájával úgy sem működhet, a WD-k erre nagyon kényesek. Még az azonos sorozatokon belül is vannak eltérések, nem kompatibilisek egymással.
(#) img hozzászólása Márc 9, 2021 /
 
Hangosan gondolkodom: szöget ütött a fejembe ez a 31.8 MB-os méret - a tapasztalataim alapján, ami méretcsökkenést tud okozni HDD-knél, az a hírhedt fordító (translator) hiba, de az általában 0-ra redukálja az LBA értékét és ezáltal a lemez kapacitását, vagy ritka esetben a headmap illetve a drive configuration overlay sérülése / módosulása, de azoknak mások a tünetei (tehát szerintem ebben az esetben nem ezek állnak fent), vagy pedig a külső behatásként kapott HPA parancs, aminek a használata után valamilyen, az eredetinél kisebb LBA méret értéket áll be. Beugrott, hogy a Gigabyte alaplapokkal voltak olyan gondok, hogy szerették ugyanígy "fogyókúráztatni" a HDD-ket: az Xpress Recovery BIOS-os lapok lecsíptek maguknak egy részt (Host Protected Area) a boot sorrendben elsődlegesként beállított meghajtó felhasználói adatterületének a végéből, és jobb esetben oda másolták fel a saját BIOS-ukat, rosszabb esetben 1 TB-nyira vissza a lemez végétől. De mivel hiba volt a Mátrixban, egyúttal le is csaptak egy jó nagy darabot az aktuális meghajtó tárterületéből, így maradt 1 TB-ból, az adott meghajtótól függően 31-32-33 MB. Szóval én erre a lehetőségre szavazok, mert ráadásul a posztolónak is egy 8 éves Gigabyte lapja van.

Ja és a korábbi hozzászólásomban sietségemben MHDD-t írtam HDAT helyett, 5. oldal: https://www.hdat2.com/files/cookbook_v11.pdf
A hozzászólás módosítva: Márc 9, 2021
(#) Busz válasza img hozzászólására (») Nov 1, 2021 /
 
Western Digital Red Plus 4TB NAS merevlemez (WD40EFZX) mennyi szabad asztali számítógépbe tenni?


NAS meghajtó, elvileg strapabíróbbnak kellene lennie, de a kapcsolgatást, esetleg a hidegebb környezetet nem tudom mennyire díjjazza.


A NAS meghajtókban tényleg jobb a mechanika vagy ugyanaz csak éppen más firmware van hozzá?
De legalább CMR lemez.
(#) thomato válasza Busz hozzászólására (») Nov 1, 2021 /
 
Nálam megy egy 3TB -os WD red 4 éve gond nélkül, naponta van ki-be kapcsolva.
(#) Busz válasza img hozzászólására (») Nov 1, 2021 /
 
A blu szériához hasonlítva más-e a mechanikája?

Fejproblémásak szoktak ezek lenni?

Fagyasztáshoz visszatérve, fűtetlen épületben is lenne, de most is pl 16 fok van a szobában.

Nasnál meg pláne előfordulhat fűtetlen terület, bár nonstop üzemnél eleve pl szigeteletlen konténer kellene hogy megfagyjon.

"A 20 Celsius-fok alatt (68 Fahrenheit) működő merevlemezek meghibásodásának valószínűsége négyszer nagyobb mint az 50 fok felettiké."


Van néhány darab régi gépem, 20 giga alatti HDD-vel, -20 fokban is akár évek óta. Ha bekapcsolnám már lehet adatok nem lennének?
(#) img válasza Busz hozzászólására (») Nov 2, 2021 /
 
A korábbi Diablo3x, DF2-3-4, Dragon, Sadle, stb. Green-Blue-Purple-Black-RED szériák legtöbbjének annyira egyforma a belseje, hogy fejet lehet cserélni köztük a megfelelő paraméterek figyelembevételével (a firmware-jük is ugyanazokra az alapokra épül típusspecifikus változtatásokkal). Bár még csak fotón láttam, de az Aries / Gold szériáknál már szemre is jobb minőségűek az alapanyagok és masszívabb a felépítés: igazán nagy változások 8 TB-tól kezdődően, a Hélium töltetű Hitachiknál vannak. Az új generációs RED, RED Plus és RED PRO-k közül (He-osból meg főleg) még nem volt szerencsém megbontani egyet sem (tehát WD40EFZX-et sem), így ezekről sajnos nem tudok konkrétumot mondani.

"Fejproblémásak szoktak ezek lenni?"

A hozzám került WD-k legtöbbje a felhalmozódott instabil szektorok miatti lassulással vagy fejhibával sérült le, minimális a más hibákkal érkezők száma. Ami feltűnt, hogy tápegység megfutásból ill. tranziensből eredő elektronikahibásak voltak még páran, mert a régebbi elektronikákon a TVS diódákkal sorosan (rosszul) kötött, 0 Ohmos biztosító ellenállás csak rontott a dolgokon, mert a TVS nem mindig tudott kapcsolni miatta, aztán az elektronika telibe kapta amit a táp kitüsszentett magából. A saját meghajtóimon át is kötöttem az R64 ill. R67 pozíciókat egy ónpöttyel, szerencsére azóta javították a problémát és az újabb paneleken már rendesen van bekötve az ellenállás.

"Nasnál meg pláne előfordulhat fűtetlen terület, bár nonstop üzemnél eleve pl szigeteletlen konténer kellene hogy megfagyjon."

A lényeg, hogy a harmatpontot ne érje el.

A temperált szervertermekben 21 és lefelé nagyon max. 20 Celsius fok közt tartják a hőmérsékletet, a páratartalmat pedig max. 50%-on, de inkább alatta. A lényeg, hogy stabil hőmérséklet és stabil páratartalom legyen, ahogy a tápellátás is stabil, szűrt (én tiszta szinuszos, AVR-es UPS-eket használok): soha egyetlen HDD-m sem ment tönkre. Természetesen gond nélkül használható a meghajtó alacsonyabb hőmérsékleten és akkor is el fog menni jó pár évig, ha csak nincsen valamilyen rejtett hibája, ami viszont egyébként is elvinné az Örök Bitmezőkre (kád effektus a meghibásodási ráta szemléltetésére: az elektronikus eszközök az életciklusuk elején -amikor kijönnek a gyári hibák- romlanak el többször, ill. amikor az életciklusuk végére értek, a kettő közt csak minimális a meghibásodási arány és jellemzően valamilyen külső behatás következményeként).

"Van néhány darab régi gépem, 20 giga alatti HDD-vel, -20 fokban is akár évek óta. Ha bekapcsolnám már lehet adatok nem lennének?"

Ha lassan (48 óra alatt), fokozatosan melegítenéd fel őket folyamatos páraelszívás mellett, akkor nem történne baj, legalábbis a felületi jégkristályosodástól nem. Egyébként az sem probléma ha lecsapódik, csak tudni kell, hogy az történt és nem szabad úgy elindítani, hanem előtte meg kell tisztítani mind a tányérokat, mind a fejeket.

Az új, Hélium töltetű meghajtókon már nincsenek lélegző lukak, egy olyat kipróbálnék, hogy hogyan viselkedik ilyen helyzetben.
(#) antiktelefon hozzászólása Dec 18, 2021 /
 
Üdv!
SSD topicot nem találtam, de SA400 probléma lenne.
Szokásos satafirm S11 hiba, adat nem érdekes.
Ehhez a verzióhoz mi kéne a javításhoz? Én nem látok olyat, ami 1:1 megegyezik ezzel.

400.jpg
    
(#) img válasza antiktelefon hozzászólására (») Dec 18, 2021 /
 
Ha nincs PC3000-ed, akkor próbáld meg ezzel!
A hozzászólás módosítva: Dec 18, 2021
(#) antiktelefon válasza img hozzászólására (») Dec 18, 2021 /
 
Igen, pontosan ezzel az a probléma, hogy pontosan egyező típus nincs hozzá.
(#) img válasza antiktelefon hozzászólására (») Dec 18, 2021 /
 
SBFK71F1, a legközelebbi?
(#) antiktelefon válasza img hozzászólására (») Dec 18, 2021 /
 
Most már nem is tudom mit próbáltam egyszer, de utána a lemezkezelő belassult és kifagyott és csak reset után lett jó, de maradt a hiba.
Megnézem azt is, de ha az a legközelebbi logikailag, esélyes azt próbáltam.
(#) zolee1209 hozzászólása Ápr 2, 2022 /
 
Sziasztok!

Hozzáértők segítségét, vagy munkáját kérném!

Van egy ~1 éves GP-GSTFS31100TNTD modellszámú 1TB-os GIGABYTE SSD-m, amin van (volt?!) rendszer és adat partíció. A gép két hétig áramtalanítva volt, előtte szinte nonstop üzemelt, most pedig nem hajlandó elindulni. A BIOS-ban az SSD vezérlő IC neve látszik, PS3111. Semmire nem jutottam eddig vele: külső vinyóként olvasás, bootolható monitorozó programok, a GIGABYTE saját programja sem kezelte. Amit találtam, hogy ezzel a vezérlővel szoktak hibák lenni, lehetséges a FW update is egyes márkák/modellek esetén, amik korábban adatvesztéssel jártak, újabban talán már megmarad az adat. Mintha szükséges lenne hozzá PC3000 is...

Ezt meg tudom oldani házilag, vagy van valaki, aki térítés ellenében lementi az adatot, amennyiben lehetséges?
(#) pittti válasza zolee1209 hozzászólására (») Ápr 2, 2022 /
 
Nehéz kérdés - és innen nem is lehet eldönteni. Az SSD firmware „translator” modulja sérült, ezért nem férsz hozzá az adatokhoz. A firmware újraírásával ez a hiba minden további nélkül javítható - ez idáig még minden esetben sikerült, viszont ekkor lesz egy „teljesen új” gyári állapotú SSD, amiről minden adat elveszett.

A Phisonnak van erre a célra javítóprogramja, ezzel egyes típusoknál a translator is újragenerálható - tehát az adatok visszanyerhetőek. Viszont ez nem működik minden esetben, és tapasztalataim szerint nem a kontrolleren, hanem a használt memóriachipeken múlik.
Tehát az esélyed 50 - 50%, vagy - vagy.
(#) img válasza zolee1209 hozzászólására (») Ápr 2, 2022 /
 
Nem volt jó ötlet ennyit nyúzni azt az SSD-t, mert ha véletlenül valami meghívta rajta a TRIM parancsot vagy valamelyik szeméttakarítót, akkor lőttek az adataidnak. Az SSD-k mentése mindig versenyfutás az idővel. Jó hír, hogy a PS3111-S11 nem használ titkosítást, így amennyiben az adatok még nem törlődtek véglegesen, akkor megkockáztatom, hogy akár chip-off módszerrel is kinyerhetőek belőle.
(#) pittti válasza img hozzászólására (») Ápr 2, 2022 / 1
 
Figyu - érted egyáltalán hogy mit írsz, vagy csak még jobban erdőbe akarod vinni szegényt. Egy hibátlan kontroller esetén mit akarsz a cserével? (nem abban van a sérült firmware)

Itt a kontroller cseréjével adsz a sz**nak egy pofont...
(#) img válasza pittti hozzászólására (») Ápr 2, 2022 /
 
Lehet félreérthető voltam, de nem kontroller cseréről beszéltem. A virtual translator létrehozható pl. PC3000 Flash-ben és FE-ban is a kontroller emulálásával: ha jól emlékszem támogatják (az FE biztos, a PC3K Flash-t viszont meg kell néznem, abban nem vagyok biztos). A lényeg, hogy ilyen módon kizárható az az eset, hogy a firmware frissítése után valami miatt nem állítható helyre a translator.
A hozzászólás módosítva: Ápr 2, 2022
(#) pittti válasza img hozzászólására (») Ápr 3, 2022 /
 
Látom, még mindig két malomban őrölünk. Írtam, hogy ez a meghibásodás javítható a Phison programjával - amennyiben a gyáró által ajánlott és támogatott memóriákat használják. A gond ott van, hogy némelyik SSD gyártó eltér ettől (pl. mert csak másféle memóriachipeket tud beszerezni) és ehhez igazítja (módosítja) a firmware-t. Ebben az esetben nem generálható újra a translator. (itt az a lényeg, hogy az eredeti legyen visszaállítva, mert másképp nem hozzáférhetőek az adatok)

A firmware újraírás az egy más dolog, ebben az esetben a szabványos Fw. lesz visszaírva, ehhez a program már létre tudja hozni a megfelelő modulokat, köztük a translatort is. De ez nem lesz egyező, az ezt megelőzővel! (Tudomásom szerint ezt a problémát csak a PC3000 portable 3.-as verziója tudja kezelni, vele minden esetben visszaállítható az eredeti translator)

Tehát láthatod, semmiféle virtuális translator, chip-off, chipcserés mókára nincsen szükség - egyik esetben sem!
(#) Suba53 válasza zolee1209 hozzászólására (») Ápr 3, 2022 /
 
Remélem sikerül kimenteni az adataidat. Ettől függetlenül az aranyszabályt biztosan ismered a pótolhatatlan adatokról.

Mi a cégnél elég sok SSD-t használunk, és mivel a Gigabyte mindig jól muzsikált egyéb területeken, alaplap, vga, ezért egy darabig Gigabyte SSD-ket rendeltünk.
Sajnos csalódnom kellett, jelenleg 2db vár garanciális cserére. Az egyiken a jelenség ugyanez, a BIOS nem a típusát mutatja, hanem a vezérlőt, particionálni, formázni nem lehet. A másikon meg egy rakat BAD sectort keletkezett.

Szerencsére nincs rajtuk pótolhatatlan adat, így kicseréltem másikra, de a Gigabyte kiesett a pixisből. Jelenleg Patriot SSD-ket veszünk, azokkal eddig még nem volt gond.
(#) img válasza pittti hozzászólására (») Ápr 3, 2022 /
 
Oké, nem azt mondtam, hogy az általad javasolt megoldás nem működik, csak azt, hogy létezik másik is: ha kezembe kerül egy hasonló eset akkor levideózom neked, hogy mire gondoltam.
(#) img válasza Suba53 hozzászólására (») Ápr 3, 2022 /
 
És Gigabyte tápegységeket se vegyetek, mert kirobbanó sikernek örvendenek!

A Gigabyte mindig szerencsétlenkedett valamivel, régebben az alaplapjaik BIOS-ai voltak problémásak (volt amelyik el is szúrta a rá kötött elsődleges merevlemez partíciós tábláját), egyedül talán a VGA-ik azok, amik úgy-ahogy jók.

SSD-ből a Samsung Pro-kat ajánlom otthoni használatra (is).
(#) pittti hozzászólása Ápr 3, 2022 /
 
Na, csak hogy megmutassam miket árulnak nálunk. Pedig ez egy elég márkás darab, nem valami olcsó hamisítvány. Tegnap hozták azzal, hogy most vették újonnan - feltelepítették a Windows-t, újraindulásnál kékhalál. Leállították, elindították, negyedóra után megint kékhalál. A laptopnak azelőtt semmi baja nem volt, a merevlemez lassúséga miatt döntöttek a cseréről.

Kiszereltem, dokkolóba tettem, ránéztem Sentinel-lel - vadonásúj és hibátlan. Mi az ördög lehet akkor a baj? Ez is Phison PS3111 vezérlőt tartalmaz, viszont itt detektálásnál semmi hiba, név, típus méret, minden passzol. Csináljunk hát akkor egy memóriatesztet - hát itt ugrott a béka a vízbe. Mondjuk ez a memóriachip sem szerepel a Phison ajánlási listáján, viszont ettől függetlenül új SSD-nél ennyi hibát még nem láttam. Ebből látszik milyen hihetetlenül jó az SSD-k memóriakezelése, az op-rendszerek és a mezei felhasználók számára elérhető programok mind-mind hibátlannak mutatták! Csak az alacsonyszintű gyári tesztelőprogram jelezte a hibákat.

És itt a dilemma - hiába hibás az SSD, ha visszaviszik a boltba - ott szintén ránéznek a Sentinel-lel és nem fogják elfogadni a reklamációt, hiszen a program szerint semmi baja.
Erre varrjon valaki gombot!
(#) bbb válasza pittti hozzászólására (») Ápr 3, 2022 /
 
Nincs dilemma. Ha van róla egy ilyen teszteredmény, akkor azt kell mellékelni a reklamációhoz. Sajnos a bolt alapesetben valóban alig hajlandó egyáltalán megérteni mi a gond, pláne elfogadni az ügyfél állaspontját, de kellő magabiztossággal és határozottsággal simán érvényesíthető a garancia.
(#) img válasza pittti hozzászólására (») Ápr 3, 2022 /
 
Igen, az Apacer, az Adata és a Pioneer (!) folyamatosan abban versenyeznek, hogy melyikük tud "ZS" kategóriásabb NAND-okat rásózni a vásárlókra. De legalább olcsók.
(#) Ge Lee hozzászólása Ápr 4, 2022 /
 
A J&A SSD-kről van konkrét infótok? Az egyik legolcsóbb volt, ha jól emlékszem 6200 bruttó volt a 128 gigás, többen ajánlották a közelemben akiknek már volt. Utána olvasva sem találtam negatív infót róluk így az ősszel vettem belőle, eddig nincs gond vele.
(#) img válasza Ge Lee hozzászólására (») Ápr 4, 2022 /
 
A magam nevében mondva: még nem találkoztam velük, a létezésükről sem tudtam.
(#) img válasza Ge Lee hozzászólására (») Ápr 4, 2022 /
 
Melyik modellről? Mert van egypár.

Itt van egy összefoglaló a 128GB-os J&A Leven-ről, ami ha igaz akkor megéri az árát.
A hozzászólás módosítva: Ápr 4, 2022
(#) Ge Lee válasza img hozzászólására (») Ápr 4, 2022 /
 
Az a JS-600 az ami az emagos linken is van.
(#) pittti válasza Ge Lee hozzászólására (») Ápr 4, 2022 /
 
Nálam még csak ez a fajta járt, ez sem volt hibás - csak a fotók kedvéért szereltem szét. Ez a példány SMI gyártmányú kontrollert (SM2246EN AA) és MLC Nand memóriákat tartalmazott.
(#) img válasza pittti hozzászólására (») Ápr 4, 2022 /
 
Ez is korrekt belső, nem kell keresgetni a tesztpontokat. Az U13 pozíció olyan, mintha onnan ki lett volna forrasztva egy EPROM.
(#) pittti válasza img hozzászólására (») Ápr 4, 2022 /
 
Pedig nem volt forrasztgatva - gyárilag ilyen.
Következő: »»   69 / 71
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
Lapoda.hu     XDT.hu     HEStore.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem