Fórum témák
» Több friss téma |
Nem mondtam olyat, hogy nem javítható. Azt mondtam, hogy nem érdemes javítani. Mégpedig azért nem, mert hegesztett a szivattyúház. Azt szét kell fűrészelni, hogy hozzá lehessen férni a járókerékhez és a kerámiagyürűs tömítéshez. A kép alapján nem eldönthető egyérteműen, hogy milyen használtsági fokú maga a járókerék, mennyire van elgyengülve, hogy érdemes-e ráfordítani a munkaidőt és alkatrész költségeket. Valamint egy 16 éves mosogatógépnek nem csak a keringető szivattyú tömítése használódik el, hanem más alkatrészei is. Így jön ki az a konklúzió, hogy nem érdemes a szivárgást javítani.
És még annyit, hogy még a jobb csapágyboltokban sem lehet hozzá kapni tömítést.
A csúszótömítést én sem tudtam sehol beszerezni anno a Bosch géphez, spéci egyedi gyártmány volt, amit csak az Orczyban tudtam megvenni, és extra kedvezménnyel volt 10eFt.
Elektrolux mosogatógép nem áll leSziasztok!Egy 11 éves 315 Elektrolux ESF6511LOW mosogatógép pár hete azt a hibát mutatja, hogy a programból hátramaradó időkijelző 1 percnél megáll, nem áll nullára, a végtelenségig meleg vízzel mos. A programot ekkor kényszerből resetelve a program szépen megáll, majd újra indítom, ami ugye mindig szivattyúzással indul, így a víz távozik, majd amikor töltené be a friss vizet, resettel leállítom, így tudom alap helyzetbe hozni és kikapcsolni. 10-ből kb. 4-5-ször szépen leáll, máskor mos állandóan, amíg le nem állítom. Otthon vagyok az elektronikában, de hátha találkozott már valaki ilyen hibával, elfogadnám a segítséget. A szivattyú és a kifolyó csőrendszer eltömődése nem gondolnám hibának, mert a reset utáni újraindításkori kezdő szivattyúzás azonnal, gyorsan kiviszi a vizet. Köszönöm
Azóta már máshol is sikerült vennem Bosch tömítést, most éppen a Germalexben, mert ismét kellett cserélnem a Bosch SGS mosogatógépemben. Jó régi gép, talán 2010-ben vettem, nagycsaládos használat mellett még mindig bírja! 2x volt tömítés és csapágy csere, 1x ajtó alsó tömítés csere, de megy és megy.
Még szétszedhető a szivattyúmotor benne szerencsére.
Ezért írtam Josi777-nek, hogy "jobb csapágyboltban".
Whirlpool 6-ik érzék E1F8Whirlpool ADG 7443 IX 6-ik érzék, közel új kora óta vissza vissza térő jelenség, dobálja az E1F8 vagy f8e1 kódot.Indítás után felveszi a vizet, mos kb 10+ percet, öblít és utána dobja a hibát. A vizet gond nélkül ki tudja szivattyúzni is. A lefolyó csövek is ellenőrizve, tiszták, vödörbe is próbáltam, a kb 5l víz lejön belőle. Optikai érzékelős (lent középen egy műanyag tartályban), időről időre szoktuk takarítani, ez szokott néha segíteni a problémán. Az áramtalanítással történő "lágy" reset már próbáltam ha van benne ilyen tudás. Egy ideje megmakacsolta magát, nem tudom a hibát megszüntetni. Keveset használtuk. Teszt program leírást esetleg ötleteket szeretnék kérni merre érdemes indulni még. A hozzászólás módosítva: Szo, 19:34
|
Bejelentkezés
Hirdetés |