Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » Fejhallgató erősítő
Lapozás: OK   162 / 170
(#) mek-elek válasza tunerman hozzászólására (») Dec 31, 2025 /
 
Idézet:
„1. Amelyik láb számozása nincs a rajzon, azt NEM kell sehová sem bekötni”

Azzal kezdeném, hogy nekem megvoltak a magam szempontjai. Ehhez sikerült rossz rajzból kiindulni. (Melléklet)
Idézet:
„2. Az LF356H belső elrendezését/kivezetéseit pedig az adatlapokon kell kikeresni”

Megtörtént, de nem adott választ, hogy ezzel a felhasználással árnyékoltnak mondható e a 4. lábra kötött házzal?
Idézet:
„3. Ezeket az adatlapon szereplő információkat mindenkinek tudomásul kell vennie, NINCS lehetőség bárkit, bármikor ezért kritikával illetni”

Én nem kritikának mondanám, mivel nem vagyok szakember, csak az elképzeléseim szerint szeretném ezt a kapcsolást megépíteni, és elég problémássá vált a dolog az IC tekintetében. A gyártó elképzeléséért mi értelme mást okolni. Persze ez nem azt jelenti, hogy feladnám az elképzeléseimet, csak tudni szeretném, hogy mivel állok szemben ez esetben.
(#) mek-elek válasza mek-elek hozzászólására (») Dec 31, 2025 /
 
És megint megkérdezem azon fórumtársakat, akiknek volt dolga az említett tokkal, hogy kibírja e a forrasztási hőt a toktól kb 2mm-re?
(#) tunerman válasza mek-elek hozzászólására (») Dec 31, 2025 / 3
 
A mellékelt tipus nélküli cirill betűs rajzra azt mondanám, hogy az ellenség megtévesztése az első számú dolga a haza védőinek

(A National Semiconductor/USA gyártmányú LF356H meg hogyan került cirill betűs rajzra - azt elképzelni sem tudom)
TJ.
(#) tunerman válasza (Felhasználó 32034) hozzászólására (») Dec 31, 2025 /
 
Idézet:
„Most már csak az a kérdés, hogy tényleg K140UD22-es IC-id vannak (mert úgy néz ki, az az LF356H megfelelője, vagy az is egy megfelelője) - nem olvastam vissza -, mert akkor tényleg annak az adatlapja a mérvadó...


Szerintem egy kapcsolási rajzon szereplő tipusszámok sohasem a véletlen művei, én is tudatosan választottam ki az alkatrészeket a leközölt fejhallgató erősìtőhőz.
TJ.
(#) mek-elek válasza (Felhasználó 32034) hozzászólására (») Dec 31, 2025 /
 
Uraim köszi az értekezést! Világossá vált a lényeg. Isteni szikra ért, és kialakult bennem a teendő ez ügyben. Jöhet a kivitelezés...
(#) tunerman válasza mek-elek hozzászólására (») Jan 1, 2026 /
 
Idézet:
„....de nem adott választ, hogy ezzel a felhasználással árnyékoltnak mondható e a 4. lábra kötött házzal?”


A fejhallgató erősìtők jellemzően a nagyszíntű (LINE) kimenetekről műkődnek, ráadásul általában nincs szükség nagyobb feszültségerősítésre sem. Tehát itt a különböző külső zavarok nemigazán jelentenek veszélyt, az opamp "árnyékolása" itt nem elsőrangú kérdés.

Amennyiben a tápegységek elektrolit kondenzátorai távolabb vannak az opamptól, akkor lehet a tápfesz lábaknál un. bypass kondenzátorokat beépíteni. Ezek néhány mikrofarádos, audio tipusok lehetnek, például Audio Note STD, Nichicon MUSE, stb.
TJ.
(#) mek-elek válasza tunerman hozzászólására (») Jan 1, 2026 /
 
Köszi a tanácsokat!
Mint írtam, túl vagyok a problémákon. Kedves mentorommal átbeszélve a felmerült problémákat, egy csokorban kaptam választ rájuk.
Az utóbbi építéseimben nem volt probléma a tápolással. Talán a tápvezetékek vastagsága, vagy a csillagpontos kábelezés, de nem volt szükség az IC lábain a bypass kondikra. Most ugyan nem 2mm-es tápvezetékekkel tervezem a kivitelezést, hanem csak 1.2mm-es ezüstözött tömör rézhuzallal, de bízom benne, hogy elég lesz a kevesebb mint 20cm-es hosszon. És az előzőekben közölt rajzon talán látható, hogy a bejövő tápvezetékről csak pár centiméter az előfok, és a végfok külön tápvezetéke.
Idézet:
„Tehát itt a különböző külső zavarok nemigazán jelentenek veszélyt, az opamp "árnyékolása" itt nem elsőrangú kérdés.”

Nem vitatva e sorokat, de én ezt ha kicsit is, de ezt nem osztom egészen így. Az a feltételezésem, hogy ez adott esetben hathat a hallható hangra. Szóval inkább kizárom mint lehetőséget. Ide tartozna még egy kapott tanács, hogy a NC láb, ha tényleg nincs semmire kötve, akkor egy 1K-val le lesz földelve.
Mivel elvileg árnyékoltnak tekinthető a tok, már csak a rajta levő mínuszt kell majd a terveim szerinti kivitelezésnél kezelni. És ez már nem gond, ha az árnyékolás megoldott. Mindössze nagyobb átmérőjű furatba kerül az IC, és a hűtőzsír átviszi az esetleges hőt. Azzal a képet nézve az általad készített készülékről nem volt világos, hogy az IC mekkora hőt termel, mivel hűtőcsillaggal láttad el. A forrasztási közelségről, pedig azért tettem fel kérdést, mert minőségi aranyozott rudacskákkal fogom rögzíteni egy teflonlapra, és a magasság, mint kiderül szűkös. Így pepecselni kell majd vele. Le kell mind két végéből csípni a kívánt hossz miatt. Ebből kifolyólag az IC lábaira 2-3mm-en kell majd a toldást forrasztani. A csatlakozó tüske egy Svéd hagyatékból, az Árvill-től van. Jó minőségű, így le lehetett csípni belőle úgy, hogy egyengetve beledugható majd az IC láb bele. Az 5mm vastag teflonlapba nyomva a másik végét is befogom rövidíteni. Az e szerinti terv alapján 5mm-es lesz a hűtőtömb, 5mm-t szánok a forrasztással a toldásra, és a teflon lap is 5mm vastag. Összesen e szerelvény úgy 15-18mm magas lehet majd a hűtőbordán.
(#) Alkotó válasza mek-elek hozzászólására (») Jan 1, 2026 /
 
Teljesen értelmetlenül elveszel a részletekben, aztán meg sorozatkapcsokat építesz be egy audió eszközbe.
(#) mateatek válasza mek-elek hozzászólására (») Jan 2, 2026 /
 
Idézet:
„Azzal a képet nézve az általad készített készülékről nem volt világos, hogy az IC mekkora hőt termel, mivel hűtőcsillaggal láttad el.”


Ott van az adatlapon ez is. RTFM. Egyszer megtanulhatnád.

Absolute Maximum Ratings: 1000 mW. Ehhez hozzászámolod a tok termikus ellenállását, ami 160°C/W. Meg beleszámolod a bordád hőtorlódását és már meg is van az, hogy mekkora hűtő felület kell ennek az IC-nek.
(#) Suba53 válasza (Felhasználó 32034) hozzászólására (») Jan 2, 2026 /
 
Annak is ugyanaz a lábkiosztása, mint az LF-nek.
Csak ez alulnézetet mutat.
A hozzászólás módosítva: Jan 2, 2026

K140-LF.jpg
    
(#) mek-elek válasza Alkotó hozzászólására (») Jan 2, 2026 /
 
Tudod, mint minden nézőpont kérdése. Az audiofilben a részletekben van a lényeg. Terhelésmentesítőnek meg jobbat nem láttam még, és még ráadásul be is vált az eddigiekben is.
(#) mek-elek válasza mateatek hozzászólására (») Jan 2, 2026 /
 
Annak jobban örültem volna, ha előzékenyen kiszámoltad volna nekem. Egyébként változott a menü... Átgondolva az eddigieket, felesleges a külön hűtőtömb az IC-nek, mivel úgysem érhet földelt felülethez. És még a blokk magasságának is kedvező az az 5mm-rel kevesebb. Ezért a nagy bordába fúrom a fészkét, amibe hűtőpasztába nyugszik majd. Vagyis nem lehet gond az IC esetleges melegedése.
(#) Suba53 válasza mek-elek hozzászólására (») Jan 2, 2026 / 2
 
Ágyúval verébre. Ez az IC nem fog melegedni. Tápárama 5mA. Egy MOS tranyót hajt meg hangfrekvencián. Disszipációja 150mW körüli, amit a picurka SO8 tokozása is simán elvisel hűtés nélkül, a fém házas tokozása meg bőven.

De ha ez okoz neked örömöt, akkor csináld nyugodtan.
(#) mek-elek válasza Suba53 hozzászólására (») Jan 2, 2026 /
 
Köszi az adatokat!
Idézet:
„De ha ez okoz neked örömöt, akkor csináld nyugodtan.”

Örömöt az fog okozni, ha majd a hangja is tetszik!
Különben meg, ha az előzményeket megnézed ez a dolog is a kivitelezés része. Magyarul, nem lehet csak úgy változtatgatni ezen az előzmények miatt.
(#) mek-elek válasza mek-elek hozzászólására (») Jan 3, 2026 /
 
A meglepetés, Douk Audio V3
A fiam cuccai közt találtam, és egyből felhívta magára a figyelmemet.
Ingyen volt az ismerkedés, hát meg is ejtettem.
Azzal kezdeném, hogy kézbe véve semmilyen kifogást nem találtam rajta. Gusztusos, minden a helyén van, és jól néz ki. Akármilyen gyártó elégedett lehetne vele, pláne az ára viszonylatában.
A csatlakozói stabilak, és a potija is racsnis. Szóval tip-top.
Megmondom őszintén a hangját illetően is reménykedtem, hogy hasonló lesz a külsejéhez…
A fejhallgatózás egy olyan műfaj, ahol bizony mindent hallani, és a direktsége miatt hamar kijön a jó és rossz érzete. Ezt úgy ábrázolnám, ha nem jó azonnal lekívánkozik az ember füléről, ha meg jó, akkor elfelejted, hogy a füleden van. Nos ezt a készüléket terhes hallgatni. Szomorúnak mondanám, hogy csak nézegetni kellemes!
A meghallgatása a K701-el (Osztrák) történt.
És még… Kikapcsoláskor felfut a hangerő, és kattan. A bekapcsolás a beépített időzítővel probléma mentes. A hangképe bejáratással nem tudom mennyire változna (torzítás), de a középhangok között érzek olyan hangokat, amik feltehetőleg kellemetlenek maradnak tartós használat esetén azután is.
A mélyeket elfogadhatónak mondanám az ára tekintetében. Majd elfelejtettem, a tápolása 5 voltról lehetséges (USB). Azt meg, hogy Hi-Fi azt túlzásnak tartom.
(#) mek-elek válasza mek-elek hozzászólására (») Jan 8, 2026 /
 
Hogy folytassam, megfaragtam a két teflonlapot, úgy nagyjából, és eldőlt az IC toldása is.
Végül is a szegecsfejes megoldást választottam, hogy érintő forrasztással lehessen a kötéseket abszolválni a négy láb térbeli kilógása miatt. Így távolabbi forrasztás adódik az IC toktól is. Azonban a Kínai állványos fúrógéppel nem lehet csak úgy teflonba derékszögbe 1mm-es furatot fúrni ilyen hosszon. Így muszáj 1mm-es központfúrót venni hozzá a siker reményében, hogy az azzal előfúrt furat megvezesse az 1mm-es fúrót.
(#) Suba53 válasza mek-elek hozzászólására (») Jan 8, 2026 /
 
Nincs kedved bele kukucskálni? Pár csavart kell csak kicsavarni, és készülhetnek a fotók a belsejéről. Biztosan tanulságos lenne.
(#) majkimester válasza (Felhasználó 32034) hozzászólására (») Jan 9, 2026 / 1
 
A Képen látható MUSES8920 nem eredeti tartozék, azt már egy felhasználó rakta bele, eredetileg a másik kép szerint Texas NE5532-vel adják, ami után 2 tranzisztoros buffer van. A tranzisztorok és a körülöttük lévő alkatrészek elég szimmetrikus elrendezésben vannak és a diódák miatt lehet a linken láthatóhoz hasonló elrendezés, vagy nem.

A kimenetnél lévő két nagy ELKO miatt nem hiszem, hogy kettős táp van. A bemeneti 5...20V-ból (U3 PRO-nál már csak 5V) egy kapcsolóüzemű IC állítja elő a tápfeszt.
(#) Suba53 válasza (Felhasználó 32034) hozzászólására (») Jan 9, 2026 /
 
Igen, köszönöm. Lehet hogy Eleknek is javulna az értékelése, ha kicserélné az eredetit egy korszerűbb, kifejezetten ilyen célra fejlesztett erősítőre. Ma már sok típus létezik, amik a 40-50 évvel ezelőtt tervezettekhez képest jelentős minőségi javulást tudnak felmutatni.
Elképesztő mértékben fejlődött a félvezető technológia minden téren azóta.
Pl: LME49720, vagy hasonlóak.

A második képen azt írja, hogy eleve foglalattal készült a kütyü, előre gondolva a felhasználókra.
(#) Suba53 válasza mek-elek hozzászólására (») Jan 9, 2026 / 1
 
tki képe alapján látszik, hogy NE5532 van benne, aminek az ajánlott minimum tápfeszültsége +/-5V. Egyszeres tápnál ez 10V-ot jelent.
Vagyis a sima 5V USB táp kevés neki. Próbáld meg 12V-os dugasztápról.
Lehet hogy megjön a várt hangzás.
(#) Suba53 válasza Suba53 hozzászólására (») Jan 9, 2026 /
 
Jobban megnézve, látom hogy van benne egy kis konverter, ami az 5V-ból állíthat elő megfelelő tápfeszt a kütyünek.
Akkor csak az IC cserélgetéssel lehet "javítani" a hangzást.
(#) mek-elek válasza Suba53 hozzászólására (») Jan 9, 2026 /
 
Röviden, megleptetek!
Felszínesen, csak a benne lévő kábellel dugtam az USB-be.
Azonban a véleményetek alapján vettem a nagyítót, és látom a hátán az 5-20V-ot.
Mivel a fiam nálunk volt éppen, rákérdeztem, és kiderült, hogy kölcsönkészülék, így a belenézés nem megy. Viszont most már, hogy említettétek a nagyobb feszültséget, jobb híján kölcsön kapta a media player analóg tápját (12V). És valóban más lett a hangja. Ezt már így ellehet viselni huzamosabb ideig. Innentől a dolog egyéni, mármint ki mire szánja, milyen elképzelések mentén, milyen hallgatóval. Szöveg vágásra, szerintem így már használható, talán nem annyira terhes. Zenehallgatásra, ha magamból indulok ki, maradnék a hibridemnél. Dehát ennyi pénzért nem várnék csodát. Örömmel konstatáltam, hogy bizonyos esetekben hasznos lehet levenni a polcról, nem csak ott nézeget ezt a jópofa kis készüléket...

ui:. az már egyéni dolog, ha valaki cserélgetni akar benne valamit, azonban, szerintem ez összességében alapvetően nem fog jobb hatást produkálni, mivel ahhoz más is kellene, és akkor már nem ekkora lenne, és nem is ennyibe kerülne.
(#) mek-elek válasza mek-elek hozzászólására (») Jan 11, 2026 /
 
Változnak az idők...
Érzelmi hullámzások között, de elhatároztam, hogy elbontom az utolsó KT-mat az EVAmp-ot. Előtte a FH6-TB300-ME járt így az EVAmp miatt. Ennek oka a lakás szűkössége, meg a benne lévő alkatrészek felesleges veszteglése. Úgy néz ki, hogy a közeljövőben jó lenne a Jantzen Silver Gold becsatoló belőle a készítés alatt lévő V-MOS FET hibrid álomhoz. Így is van dobozban két KT féle FH4, egy Canamp, amit még át kellene majd építenem +-24V-ra, ha már kedves mentoromat megkértem a rajzmódosításra, meg UK-ból már megvettem a végtranyókat hozzá. Szóval három elég utánam, a Canamp, a hibrid (az egyetlen kondis kicsatolós), és a most nagy elvárásokkal készülő V-MOS FET hibrid.
(#) tothbela válasza mek-elek hozzászólására (») Jan 14, 2026 /
 
Ha mindenáron szándékodban áll a cső+DMOS hibrid házasítás, akkor egy ilyet tudok ajánlani. Hangsúlyozom DMOS, és nem VMOS. A VMOS az más, ne is engedd hogy félrevezessenek.
Mivel felmerült a kimenet direkt csatolása, csakis stabil kompenzált önbeálló áramkör jöhet számításba. DMOS kimeneti tranzisztor áramgenerátoraként csakis ugyanolyan DMOS elemet tudok ajánlani, mivel ezek együtt változtatják a paramétereiket, így nem fog elmászni a kimeneti nulla Volt.
Az alsó trióda katódkörében történt egy kis változtatás, hogy visszacsatolás igény esetén ne legyen DC a kapcsolón, ne kattanjon. Lehetett volna kondenzátoros leválasztás, de mivel ragaszkodsz a drága kondenzátorokhoz, így inkább ezt a megoldást láttam kedvezőbbnek.
A csövek fűtése most nem aktív része a kapcsolásnak, így azt külön kell megoldani.
(#) mek-elek válasza tothbela hozzászólására (») Jan 14, 2026 /
 
Ráért volna, de köszönöm!
Persze én is, mikor jobbat nem tudtam, előre elkészítettem a tápok tervét...
De hol van ez még. Mondjuk lehet tervezgetni... Van egy kis problémám, úgy emlékszem, hogy a bontásra ítélt EVAmp-ban Jantzen Silver Gold csak 100nF-os, mint leendő becsatoló a cső előtt.
(#) tothbela válasza mek-elek hozzászólására (») Jan 14, 2026 /
 
Jó lesz a 100nF.
(#) mek-elek válasza tothbela hozzászólására (») Jan 14, 2026 /
 
Látom módosítások kellenek feszültségben...
Én ragaszkodnék a külön tápoláshoz (előfok, végfok).
Közben elkészültek a teflonlapok.
A hozzászólás módosítva: Jan 14, 2026
(#) tothbela válasza mek-elek hozzászólására (») Jan 14, 2026 /
 
Az előfok 350uA fogyasztású, a fűtés az igazi nagyágyú. Mivel szigetelt a fűtőszál, lehet közös fűtőtrafó is. 6,3V 0,6A, vagy 12,6V 0,3A, esetleg egyetlen 25,2V 150mA.
(#) mek-elek válasza tothbela hozzászólására (») Jan 14, 2026 /
 
Az előző hibridrajzod szerinti lesz a táp, de ezúttal mivel nem a FET lesz a feszültségosztó, hanem egy hűtött ellenállás a stabba. Lényegében hasonló elv szerint gondoltam, vagyis a poti a stabba a 12.6 voltot állítja be, ezért nem pont 24 volt kerül a csőre.
(#) mek-elek válasza mek-elek hozzászólására (») Jan 14, 2026 /
 
Valahogy így...
Következő: »»   162 / 170
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
XDT.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem