Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » IMI villanymotor
 
Témaindító: toxysanyi, idő: Jan 28, 2008
Témakörök:
Lapozás: OK   36 / 60
(#) Alkotó válasza boloka hozzászólására (») Dec 15, 2018 / 1
 
Ahol motorok forognak, ott előbb utóbb elkerülhetetlen a 3 fázis. Én kb 5 évig szoptam vele, és folyamatosan azzal hitegettem magam, hogy az 1 fázis is elég csak ügyeskedni kell. Nekem direkt egyfázisú motorjaim voltak, de azzal sincs komoly indító nyomaték, és az erő is soványka.
Bárhová bevezeti az áramszolgáltató a 3 fázist. Aki mást mond, az téved. Ez nem díjtalan, több ponton is szívják az ember vérét, amivel talán nem szórakoztatlak. Mindent egybevéve, kb. 50-60 ezresért már kaphatsz 10+10+16 A-t. Nekem sok-sok évig ez volt, amiről már kényelmesen elforog egy 3,3 kW-os motor.
De ez csak az érem egyik oldala, mert jó eséllyel a lakás hálózatán is igazítani kell majd, mert így 1-1 fázis terhelhetősége nem korlátlan (mondjuk az 1x32A-hez képest). Kell találni egy jó elosztási szisztémát, és azt meg kell valósítani.
Ha többet is tudsz áldozni a dologra, akkor pl. 20+20+20 A már szinte mindenre elég (ez kb. +100 ezer az előzőn felül)
(#) boloka hozzászólása Dec 17, 2018 /
 
Köszönöm, átgondolom a válaszokat.
(#) biowizard hozzászólása Dec 30, 2018 /
 
Sziasztok!
Van egy termény daráló motorom,amit tekercseltek.A gyári 3 kábel helyett most 4 kábel jön ki a tekercsekről.Kéttő fekete és kettő kék.Még soha nem kötöttem be ehhez hasonló 230V-os motort.
Az megvan,hogy a két fekete a főfázis,a két kék a segédfázis.Bekötési rajz kéne vagy állandó üzemű kondival,vagy indító kondival.Ez egy max.600W-os motor,2850-es fordulattal.Ha jól számolom,akkor indító kondiból 60 mikró farad-os kéne,vagy állandó üzemű kondiból pedig 30 mikró farad.Attól függően,hogy mit javasoltok.

Köszönöm előre is.
(#) VIM válasza biowizard hozzászólására (») Dec 30, 2018 /
 
Szia! A rajz szerint kösd be, persze nem kell a nyomógombos indítási segély. A rajz nem tartalmazza a hálózati ki-be kapcsolót. A forgásirányt is értelemszerűen a rajz szerint kell majd megfordítani ha elsőre ne találnád el a helyes forgásirányt.
(#) ha9pi.feri válasza VIM hozzászólására (») Dec 30, 2018 / 1
 
Üdv! Vigyázzunk az ilyen rajzokkal, mert az eredeti motornál nincs üzemi kondenzátor! Ott csak indító kondenzátor van, a nyomógomb elengedése után az kikapcsolódik, ha üzemit is hagyunk rajta, rövid időn belül le fog égni a motor! A tekercselő, csak azért hozta ki mind a négy kivezetést, hogy lehessen változtatni a forgás irányt (három kivezetésnél nem lehet váltani).
(#) VIM válasza ha9pi.feri hozzászólására (») Dec 30, 2018 /
 
Szia! Mivel áttekercselték így jó okom van feltételezni, hogy nem a régi tekercselrendezéssel oldotta meg a tekercselő, hanem egy jobb és megbízhatóbb módon tekerte meg és a motor felhasználási módjának megfelelően. Az pedig szerintem állandó üzemi kondenzátoros kellene, hogy legyen, alacsony indítási, nagy üzemi nyomatékra. Talán a kérdezőnek nem ártana megkérdezni, hogy akkor most milyen tekercselést kapott a motor és akkor felesleges a találgatózásom. Szerintem a réginek alumínium volt a segédfázis tekercse és csak nyomógombos indítást igényelt egy soros hővédelemmel ellátva.
(#) ha9pi.feri válasza VIM hozzászólására (») Dec 30, 2018 /
 
Szia! Az nem annyira egyszerű, hogy egy ilyen motort üzemi kondenzátorosra tekercselünk. Ott hely szükségleti problémák lesznek!
Az alumínium tekercselést már nem használták abban az időben.
Én csak azért szóltam, hogy ne adjunk olyan tanácsot, ami a motor leégéséhez vezethet!
(#) pucuka válasza VIM hozzászólására (») Dec 30, 2018 /
 
Idézet:
„réginek alumínium volt a segédfázis tekercse”

Nem alumínium, hanem sárgaréz. Annak nagyobb az ellenállása, és a fázistolást RL tag adja, ahol az ellenállás a tekercs saját ellenállása.
(#) biowizard válasza VIM hozzászólására (») Dec 31, 2018 /
 
Köszönöm a válaszod.Meg kérdezni a tekercselőt jelenleg nem tudom.Ez egy FV III-64/V terménydaráló motor.Nem volt gyárilag indító kondi és nyomó gomb sem.Három állasú kapcsolója van,0-1-Indít állásokkal.
(#) pucuka válasza biowizard hozzászólására (») Dec 31, 2018 / 1
 
A kapcsoló harmadik (indít) állása a nyomógomb/indító relé funkciója. Az kapcsolja be a segédfázist az indítás idejére.
A hozzászólás módosítva: Dec 31, 2018
(#) kalasnyikov hozzászólása Jan 13, 2019 /
 
Sziasztok!
Lenne egy kérdésem. Van egy IMI villanyomotorom. HZ 792 T 73 KD 161-es terménydarálón volt. Összeraktam egy elektromos meghajtású húsdarálót és a végén jöttem rá, hogy fordítva forog.
Úgy tudom, hogy egy egyszerű átkötéssel meg lehet oldani. Felskicceltem a bekötését és csináltam egy képet is róla. Tudna valaki segíten, hogy mit kell átkötnöm? Köszönöm!
(#) VIM válasza kalasnyikov hozzászólására (») Jan 14, 2019 /
 
Szia! A felskiccelt rajzod alapján próbáltam megrajzolni az átkötéseket. A kondenzátort egy értékként tüntettem fel. Az az egy átkötés kellene oda középre és egy hosszabb, vezetékből kialakítva, hogy az áramirány megforduljon a segédfázis tekercsben.
(#) kalasnyikov hozzászólása Jan 14, 2019 /
 
Köszönöm!
Szóval kössem össze az U2-t a Z1-el. Ahogy a piros vonal van? Mit jelent az, hogy hosszabb vezetékből kialakítva? Legyen x cm?Bocs, de nem világos teljesen. Ilyet még sosem csináltam a konnektor cserétől a kismegszakító cseréig vagyok otthon a dolgokban.
A hozzászólás módosítva: Jan 14, 2019
(#) VIM válasza kalasnyikov hozzászólására (») Jan 14, 2019 /
 
A zöld színnel berajzolt szakaszt kellene egy megfelelő hosszúságú vezetékdarabbal megoldani. Ez lehet 1.5mm2 keresztmetszetű MCu vezetékből, mindkét végére jobbos szemet hajtva.
(#) kalasnyikov hozzászólása Jan 14, 2019 /
 
Akkor ha jól értem ahol a két kondenzátor megfelelő része is összeér azt kötöm össze az áram betáppal.
(#) kalasnyikov hozzászólása Jan 16, 2019 /
 
Ezzel a megoldással sikerült kiiktatnom a kondikat. Ugyanabba az irányba forog csak lassan. Valamit rosszul kötöttem.
(#) VIM válasza kalasnyikov hozzászólására (») Jan 16, 2019 /
 
Abban bíztam, hogy nem kell majd teljes részletességgel leírnom ez a bekötést, mert értelem szerű lesz számodra. Te írtad bele a rajzodba a motor tekercsek kivezetésinek az elnevezését, ebből következett a hiányzó "Z2" ami egy áthidalással össze van kötve az "U1" ponttal. Ha jól megfigyeled a bekötést, akkor neked a betáp egyik pontja a "Z2"-re van kötve amit át kell kötni az "U1" pontra és meg kell ott szüntetni az átkötést. A másik átkötés is megszűnik ami a "Z1" pontról a kondenzátorok egyik összekötött közös pontja a kapocslécen. Ez az átkötés kell a "Z1"-"U2" közé (pirossal jelölve)! A kondenzátorok szabadon maradt közös pontját kell összekötni a "Z2" ponttal (zöld színnel jelölve) egy vezeték darabbal ahogyan azt leírtam. Bízom benne, hogy meg tudod ezt csinálni helyesen.
(#) kalasnyikov hozzászólása Jan 16, 2019 /
 
Ennyire ne bízz bennem.
(#) VIM válasza kalasnyikov hozzászólására (») Jan 16, 2019 /
 
Bátorkodtam feltételezni, hogy ha megépítesz, összeraksz egy motoros húsdarálót, akkor egy kapocsléc nem fog ki rajtad.
(#) kalasnyikov hozzászólása Jan 17, 2019 /
 
Péntek délután nekiülök aztán addig csinálom, amíg nem fog működni. Hát első körben kifogott, de az új instrukciók alapján fog ez menni! Köszönöm a segítséget!
(#) kalasnyikov hozzászólása Jan 17, 2019 /
 
Átolvastam még egyszer. És csodák csodája van kérdésem... A tekercsek kivezetéseit én írtam bele, mert van rajta egy matrica amin ezek vannak.

Megpróbálom leírni a folyamatokat. Bocs de így a tuti nekem.
Áram betápot "Z2"-ről lekötöm és átkötöm U1-re.
A "Z2"-U1 közit réz áthidalást kiveszem.
Z1 és jobb felső kapcsolódási pont pont (kondenzátor 1 fekete kábel, kondenzátor 2 barna kábel) átkötést kiveszem.
Z1 és U2 áthidalást megcsinálom a réz kapoccsal (kondenzátor 1 fekete kábel, kondenzátor 2 barna kábel helyén marad).
"Z2" és a kondenzátorok (kondenzátor 1 fekete kábel, kondenzátor 2 barna kábel) összekötése az általad említett típusú vezetékkel.
Ez a valóság?
(#) VIM válasza kalasnyikov hozzászólására (») Jan 17, 2019 /
 
Igen, úgy kell ahogy értelmezted az általam leírtakat. Ha neked így részletesen kell leírni .... ám legyen. Ügyes legyél és vigyázz, hogy a kötések meghúzásánál ne érjenek össze véletlenül se a nem párosított pontok egy másikkal.
(#) kalasnyikov hozzászólása Jan 18, 2019 /
 
Nem sikerült.
Átkötöttem ahogy írtad. Baromi fura, elsőre elindul a jó irányba, utána visszafordul a régi irányba kikapcsolás után. De egy dolog konstans, hogy lassan forog, mint amikor nincs kondi.
Egy dologra tudok gondolni.A rajzodon Z2-ként van felírva a kapocsléc bal alsó pontja. Mivel ezen van én ide kötöm a rajzodon zölddel jelölt kábelt. De az szabadon áll, nincs rákötve semmi. Az összekötő zöld kábelnek továbbra is csatlakoznia kell az áram betápra?
Köszönöm!
(#) VIM válasza kalasnyikov hozzászólására (») Jan 18, 2019 /
 
Mivel nem látni, hogy hová vannak kihozva a motor tekercseinek a kivezetései, így azt csak én feltételeztem, hogy a segédfázis tekercs másik kivezetése oda van kihozva és nem látszik az áthidalástól. Ha csak három kivezetése van a motornak, akkor nem valószínű, hogy megfordítható ennek a motornak a forgásiránya, hacsak a forgórészt meg nem lehet fordítani az állórészben.
(#) kalasnyikov hozzászólása Jan 18, 2019 /
 
A három kivezetésre a Z1, U1, U2 kivezetést érted?
Az a fura, hogy elindul a másik irányba, újra adok áramot és másik irány. Konnektorból kihúz, bedug aztán újra az általam elvárt irány és utána megint a régi irány.
A kondenzátorok közül melyik az indító és melyik az üzemi? Lényeges a kondenzátorokból kijövő kábel színe? Ezzel azt akartam kérdezni, hogy lehet-e fordítva bekötni?
A hozzászólás módosítva: Jan 18, 2019
(#) VIM válasza kalasnyikov hozzászólására (») Jan 18, 2019 /
 
Ha csak ez a három kivezetése van, akkor határozottabb a daráló forgásirányának megfelelő irány, mert úgy van megtekercselve. Ha az "U1" pontra nincs kettő szál kihozva és ott összekötve, (csak egy tekercsvég van kihozva) akkor el van döntve tekercselésileg az irány. Ha a nem létező "Z1"-re nincs kihozva tekercsvég és úgyis elindul, szinte biztosan egy előre megadott irányba fog csak forogni, ha a kondenzátort megkapja a segédfázis tekercs vége. Tehát kösd vissza az eredeti állapotba ha csak három kivezetése van és próbáld megfordítani (átfordítani) a forgórészt a másik oldalra, ha ezt lehetővé teszi a pajzsok és csapágyak elrendezése.
(#) kalasnyikov hozzászólása Jan 20, 2019 /
 
Visszakötöm, de bele nem fogok nyúlni. Ott nem szeretnék gondot csinálni. Az már magas. Keresek egy hozzáértőt, mert összegányolni nem akarom.
Mindenesetre köszönöm szépen az ötleteket, a nyomonkövetést, tanácsokat!
(#) S I 76 hozzászólása Márc 19, 2019 /
 
Sziasztok!
Segítsègre lenne szüksègem!
Van egy villanymotorom ès csak a tipusát lehet leolvasni az adattáblájáról, ami a következő:HZ 772 R7e 23
Tud nekem valaki mondani rólla valamit?
Teljesítmèny, fordulat, hány mikrós kondival üzemel?

Előre is köszi!
(#) levaitamas válasza S I 76 hozzászólására (») Márc 19, 2019 /
 
Szia!
Pl
(#) S I 76 hozzászólása Márc 20, 2019 /
 
Szia levaitamas!
Mit jelent a PI?
Tudsz segíteni?
Következő: »»   36 / 60
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
Lapoda.hu     XDT.hu     HEStore.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem