Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » EAGLE NYÁK tervező
Lapozás: OK   411 / 441
(#) elektrorudi válasza niedziela hozzászólására (») Márc 4, 2020 /
 
Idézet:
„Az eagle még sosem ment annyira jó irányba mint amerre most tart !”

Azt nem tudom ki, milyen szempontok alapján vizsgál valamit, vagy mond véleményt, de ez egy hobbielektronika oldal, és ebből a szemszögből nézzük a dolgokat. Itt kevesen vannak akik PC alaplapot terveznek, viszont annál többen, akik tenyérnyi NYÁK-ot szeretnének csinálni. Tehát, ha ezt az igényt elégíti ki egy progi, akkor jó. Ha nem, akkor nem jó.
(#) Frankye válasza kaqkk hozzászólására (») Márc 4, 2020 /
 
Én ugyan így vagyok vele. Próbáltam más programokat, többet is, de az EAGLE állt legjobban kézre. Igaz, hogy profik számára készült elsődlegesen, de amatőr célokra is tökéletesen megfelel, még a korlátaival együtt is. Megjegyzem: szerény véleményem szerint az, hogy többet (is) tud, még nem jelenti azt, hogy feltétlenül ki is kell használni valamennyi funkcióját. Én például még életemben nem terveztem kettőnél több (értsd: alsó-felső, azaz Top/Bottom) rétegű NYÁK-ot, és vélhetően soha nem is fogok. Ettől még persze a program tudhatja ezt a funkciót, legfeljebb én nem használom ki.
Hozzáteszem, hogy én még mindig egy XP-s géppel, és a hozzá "való" EAGLE-lel tervezek, de mindezidáig nem akadt olyan tervezési kihívásom, aminek ez a konfiguráció ne felelt volna meg, ezért nem is láttam igényét, hogy fejlettebb verzióra (értsd: újabb verziós EAGLE-re) váltsak.
(#) niedziela válasza elektrorudi hozzászólására (») Márc 4, 2020 /
 
A program az egy vonal húzásától a BGA routolásán át, a 3D-s megjelenítésig minden igényt a felhasználó egyedi szempontjait figyelembe véve n% arányban kielégíti.

Idézet:
„tenyérnyi NYÁK-ot szeretnének csinálni.”

Ez teljesen értelmezhetetlen megközelítés egy program használhatóságát vizsgálva.
Tenyérnyi, féltenyérnyi, négytenyérnyi bonyolultságú áramkör. Ilyen van ?
Ne haragudj meg, de itt a gondolkodásmód is amatőr.
(#) bbb válasza niedziela hozzászólására (») Márc 4, 2020 /
 
Ez ahogy mondod igaz. Viszont az árpolitika, amit a mamutcég a termékeire alkalmaz, engem eltántorít tőle. A saját igényeimre szuper az Eagle, s amíg a CADSoftUSA cégnél volt, addig gondolkoztam is a megvételén, de nem volt rá szükség (nem kerestem vele pénzt, csak a magam szórakoztatására készítettem kis panelméreten elférő áramköröket). Majd jött az Autodesk és a kezdeti jó irányt felváltotta a mostani összeintegrált dolog.
Nekem nagyon jól megfelelt az EagleUP kiegészítővel készített 3D modell is, de az Eagle3D POVRay-t használó megoldása is szuper volt (miután be tudtad reszelni, nekem egyszerűbb az EagleUP használata).

A használhatóságát nem vitatom, remek szoftver! Egyedül azt tartom pofátlanságnak, ahogy össze van kötve a Fusion360-nal, használatához kell Autodesk belépés, s persze a Fusion360 éves előfizetése nem két fillér.

Szerény véleményem szerint gyakorlatilag a hobbifelhasználók körét nem tekintik ügyfélnek.
(#) niedziela válasza bbb hozzászólására (») Márc 4, 2020 /
 
Idézet:
„a hobbifelhasználók körét nem tekintik ügyfélnek.”


Én azt gondolom már az Cadsoft sem törekedett erre, az Autodesk pedig az eagle - Fusion..stb kapcsolatok kialakításával egy saját "innovativ" koplett rendszert próbál kialakítani és a felhasználónak kínálni. Ezen még van mit fejleszteni, és rengeteg lehetőség van benne.
Ez az egyik része, a másik, hogy ez az irány nem az amatör felhasználásnak szól, ezt el kell fogadni. Ettől függetlenül amatör célra is használható hiszen pontosan ugyanott kezdődik a rajz készítése mint minden hasonló program esetében.

Az Autocad sem azoknak az amatőr barkácsolóknak van kitalálva akik otthon hegesztgetnek.
(#) Massawa válasza niedziela hozzászólására (») Márc 4, 2020 /
 
Sajnos Amerikában igen nagy a pénzinség. Miután szinte minden produkcio távolkeletre került, most minden cég a szoftwaren akar (nagyot) keresni. Sajnos ez nagyin sok embernek nem jo a nagyvilágban, mert sokszor még azt sem tudod mit is kapsz a pénzedért.
(#) Lucifer válasza bbb hozzászólására (») Márc 4, 2020 / 1
 
Idézet:
„A használhatóságát nem vitatom”

Hát azért amit előadtak ECAD-MCAD integráció terén az szerintem valami katasztrófa:
https://www.hobbielektronika.hu/forum/topic_post_2331886.html#2331886

Illetve van n+1 olyan probléma ami gyász, hogy képtelenek kijavítani. Pld. tegyél le egy labelt egy busz-ra:
https://autodesk.i.lithium.com/t5/image/serverpage/image-id/572490i...px=999
A hozzászólás módosítva: Márc 4, 2020
(#) Skori válasza niedziela hozzászólására (») Márc 4, 2020 /
 
Nem csak amatőrként használom az Eagle-t, hanem a munkáltatóm is megvásárolta több gépre a 7-es verziót. De újabb verzióra nem fognak előfizetni, hanem használjuk tovább a 7-es verziót. Többféle okból is... Szerintem még van pár cég ahol hasonlóan gondolkoznak.
(#) Massawa válasza Skori hozzászólására (») Márc 4, 2020 /
 
Egy ideig ezt lehet csinálni de egy cégszinten ez igen hamar zsákutca lesz ( mint W7 vagy az MS office). Ezek összejátszanak mint egy szimfonikus zenekar.
A hozzászólás módosítva: Márc 4, 2020
(#) Lucifer hozzászólása Márc 12, 2020 /
 
Megjelent a 9.6.0. Legfőbb újítás: lehet görbéket rajzolni a 20-as dimension (panelkontúr) rétegre.
(#) niedziela válasza Lucifer hozzászólására (») Márc 12, 2020 /
 
Nem látom a 9.6 release-t, de eddig is lehetett nem ?
(#) Lucifer válasza niedziela hozzászólására (») Márc 12, 2020 /
 
Én fészen láttam egy videót, a letöltési linket én is "generáltam" a jelenleg kiajánlott 9.5.2-es letöltési linkek alapján...

Linuxos:
https://trial2.autodesk.com/NET17SWDLD/2017/EGLPRM/ESD/Autodesk_EAGLE_9.6.0_English_Linux_64bit.tar.gz

Windowsos:
https://trial2.autodesk.com/NET17SWDLD/2017/EGLPRM/ESD/Autodesk_EAGLE_9.6.0_English_Win_64bit.exe
A hozzászólás módosítva: Márc 12, 2020
(#) Alkotó válasza niedziela hozzászólására (») Márc 12, 2020 /
 
De igen, tetszőleges íveket lehet huzigálni az én régebbi verziómban is.
Persze az "ív"-et azért lehet kicsit feszegetni. Pl. a jelenlegi kör-részlet helyett akár ellipszis, vagy egyéb tetszőleges Bezier görbét is el tudnék képzelni, vagy a jelenleg is létező körrészlet rajzolását lehetne könnyebbé tenni más típusú megadásokkal is.
(#) niedziela válasza Alkotó hozzászólására (») Márc 15, 2020 /
 
SPLine ez az új funkció, még nem próbáltam csak olvastam róla.
Idézet:
„The SPLINE command allows to place a 3rd order spline curve in the layout. The SPLINE command is restricted to using it in layer 20 Dimension. There is a new command icon for SPLINE in the command menu of the Layout Editor.”
(#) Kovidivi hozzászólása Márc 15, 2020 /
 
Amit én most fedeztem fel (lehet már régóta a programban van), hogy kijelölésnél ha nyomva tartjuk a CRTL gombot, akkor szépen végig lehet kattintgatni több dolgot, és ezeket mind kijelöli. Nagyon hasznos.
(#) Kovidivi hozzászólása Márc 15, 2020 /
 
Észrevettem, hogy nem működik az, ha rákattintok jobb gombbal egy alkatrészre, és szeretném a szimbólumot, a tokozást vagy az alkatrészt megnyitni (mondjuk hogy lemásoljam, és saját alkatrészt gyártsak). Néhány alkatrésznél működik, de legtöbbnél nem. Mi lehet ennek vajon az oka? Pl. sima smd 1206-os ellenállásnál sem megy, pedig az alap könyvtárból használom.
Ha át akarom másolni, akkor meg kell a keresnem az Eagle könyvtárain belül a megfelelő .lbr fájlt, majd ott megnyitni az alkatrészt... Régebben ez a jobb klikkes menüből elérhető volt.
Köszi.
A hozzászólás módosítva: Márc 15, 2020
(#) Kovidivi válasza Kovidivi hozzászólására (») Márc 15, 2020 /
 
Rájöttem, csak a saját alkatrészeimet engedi megnyitni. Olyan, mintha nem találná a gyári alkatrészeket. Érdekes módon a program files/eagle.../cache/lbr útvonalon vannak a könyvtárak (miért a cache-en belül?). A $EAGLEDIR\lbr mappa pedig üres. A beállításoknál a mappáknál ez szerepel: "$EAGLEDIR\lbr;D:\eagle\eagle_My_lib;$EAGLEDIR\cache\lbr"
Eagle 9.0.0-át használok.
A hozzászólás módosítva: Márc 15, 2020
(#) Alkotó válasza Kovidivi hozzászólására (») Márc 15, 2020 /
 
Vedd használatba az összes alkatrész könyvtárat, vagy legalább azokat, amikben az alkatrészek vannak.
(#) Kovidivi válasza Alkotó hozzászólására (») Márc 15, 2020 /
 
Ezek mind zöldek. Ha nem lennének zöldek, le se tudnám rakni a kapcsolási rajzra. Mindent újra használatba vettem (rákattintottam), de még mindig szürke, amikor meg szeretném nyitni bárminek a tokozását vagy a szimbólumát. Mind a kapcsolási rajz, mind a nyáktervező részben ugyanez van.

eagle_01.jpg
    
(#) Alkotó válasza Kovidivi hozzászólására (») Márc 15, 2020 /
 
Nálam is volt hasonló helyzet, és a könyvtárak használatba vétele segített.
Nem vagyok a program szakértője még távolról sem, de mégis ellenőrizném még egyszer a "ZÖLD"-séget. Fontos részlet lehet -nálam volt ilyen-, hogy a program az alapértelmezett helyen lévő könyvtárakból akart dolgozni, nekem meg volt ezekről egy másik helyen is egy aktív példány, amit használni akartam. Ez magyarázhatja a saját könyvtáraid aktivitását is, mert azok valószínűleg csak egy helyen lelhetőek fel.
(#) (Felhasználó 122012) válasza Kovidivi hozzászólására (») Márc 15, 2020 /
 
alkatrész és szimbólum megnyitása szürke - ezért nem tudod megnyitni. Az alkatrészek használatbavétele után indítsd újra a programot - hátha ...!
Nekem a program általi útvonal, és amit még én hozzátettem
A hozzászólás módosítva: Márc 15, 2020
(#) Kovidivi válasza Alkotó hozzászólására (») Márc 15, 2020 /
 
Erre ránézek, mert két Eagle van fent. A beállításoknál meg csak mint $EAGLEDIR hivatkozik.
(#) niedziela válasza (Felhasználó 122012) hozzászólására (») Márc 15, 2020 /
 
És ennek a hozzáadott elérési útnak amúgy mi az értelme ?
(#) niedziela válasza Kovidivi hozzászólására (») Márc 15, 2020 /
 
Ez a gond.
(#) (Felhasználó 122012) válasza niedziela hozzászólására (») Márc 15, 2020 /
 
Benne vannak a többször használatos, egyediek, nevezhettem volna a mappát "bukfenc_marci"-nak is.
$HOME\EAGLE\libraries\bukfenc_marci
A végeredmény ugyanaz ... tudjam használni!
A hozzászólás módosítva: Márc 15, 2020
(#) (Felhasználó 122012) válasza (Felhasználó 122012) hozzászólására (») Márc 15, 2020 /
 
Vagy így jobban tetszik?
$HOME\EAGLE\libraries;F:\Programs\Eagle_Professional.9.x.x.x64\libraries\Eagle_Libraries_master
A hozzászólás módosítva: Márc 15, 2020
(#) niedziela válasza (Felhasználó 122012) hozzászólására (») Márc 15, 2020 /
 
$HOME\EAGLE\libraries\bukfenc_marci;$HOME\EAGLE\libraries\

Vagy ez "$HOME\EAGLE\libraries\"
Vagy ez ''$HOME\EAGLE\libraries\bukfenc_marci"

A kettő együtt "$HOME\EAGLE\libraries\bukfenc_marci;$HOME\EAGLE\libraries\" felesleges
(#) (Felhasználó 122012) válasza niedziela hozzászólására (») Márc 15, 2020 /
 
Az, hogy több van írva nem gond! De nálam működik minden! És nálad?
(#) niedziela válasza (Felhasználó 122012) hozzászólására (») Márc 15, 2020 /
 
Nálam is.
(#) niedziela hozzászólása Márc 15, 2020 /
 
Ez az új funkció hasznosabb lett volna 1...16 rétegig.
Pont a 20 amin gyakorlatilag talán 1% értelme van.
Ez valami beetetésnek indul
Következő: »»   411 / 441
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
Lapoda.hu     XDT.hu     HEStore.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem