Fórum témák

» Több friss téma
Fórum » 27 MHz távirányítós autó kérdések
Lapozás: OK   22 / 24
(#) pucuka válasza faggio hozzászólására (») Ápr 11, 2019 /
 
Egy ilyen távirányító két (ill három) fő egységből áll. (a harmadik, a meghajtás, azzal most nem foglalkoznék)
Az egyik, és talán a legfontosabb az RF rész. Ez egy egy csatornás, (játékvezérlőknél) egyirányú kapcsolat. Természetesen az adónak, és a vevőnek is ugyanazon a frekvencián kell működnie. Pl. 27,125 MHz. A 27 MHz -es sávban 5 távirányításra használható frekvencia van, az adó frekvenciáját kvarckristály stabilizálja, a rendelkezésre álló keskeny RF csatorna miatt.
Ezért az adót kristálycserével lehet más frekvenciára állítani, de azt is csak a megadott sávon belül. Igényelhet némi utánhangolást, de csak akkor, ha a hatótáv érezhetően csökkent.
A vevőt lehet utánhangolni, de annak a sávszélessége meglehetősen nagy, úgyhogy első körben azzal sem kéne foglalkozni, különben könnyen az lehet a vége, ahogy jártál.
A fentieknek megfelelően az információt kizárólag soros formában lehet a rádiós csatornán átvinni.
Ezért és a rádiós csatorna sajátságai miatt szükséges kóder/dekóder páros használata. A soros átvitel miatt szükség van a két egység szinkronizálására, ez mindkét áramkörben egy helyo oszcillátor azonos frekvenciával járatásával oldják meg. Ezt kell minél pontosabban beállítani, és ezt kellett volna először megállapítani, és beállítani. Ebben nincs tekercs, és abban "kis széndarabka" azaz ferrit hangolómag (ami viszont igen könnyen törik) amit nehéz pótolni, és többnyire a tekercs cséveteste is áldozatul esik.
Hogy ezután mit lehet tenni? Nehéz helyzetbe hoztad magad, valószínűleg nem fogod tudni megoldani gyakorlat, és áramköri ismeret nélkül.
De meg lehet próbálni, sok vesztenivalód nincs.
(#) faggio válasza pucuka hozzászólására (») Ápr 11, 2019 /
 
Nagyon pontos és érthető választ adtál nagyon köszönöm. Az alap 4csatornás vezérlés működik ami a mozgásért felel. Ez egy plusz 2 csatornás próbálgatás volt a fokuszhoz. De szerintem egyenlőre hagyom ezt és kézi verziós lesz a fókusz és nem RF. Legfeljebb egy sima h-híddal megoldom. Ami viszont még érdekelne, hogy a 2 csatornas jeladót átlehet alakitani úgy hogy a 2 gomb kézi vezerlesű h-hídas legyen és nem RF? A képen amit küldtem a narancssárga nyíl jelzi a tekergetős baleset helyét. Köszönöm
A hozzászólás módosítva: Ápr 11, 2019
(#) pucuka válasza faggio hozzászólására (») Ápr 11, 2019 /
 
Biztos, hogy lehet a H hidat nyomógombokkal vezérelni.
Ebben a topikban találhatsz választ, vagy ha nem, kérdezheted.
(#) Bernie Börnsn hozzászólása Okt 29, 2019 /
 
Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni egy 27Mhz-es rc autóhoz. A nővérem vette gyermekének használtan (, de újnak néz ki,egy másikkal együtt) és otthon próbálta ki először. Azt mondta, hogy csak a jobbra balra kormányzás müködik, az autó nem indul el. Megnéztem, nekiestem a távirányítónak, de minden rendben volt benne. Azután elemet tettem bele és működött minden, ment. Azaz csak 30 cm-en belül. Kiderült hogy a távirányítónak hiányzik az antennája, vagyis a teleszkópos továbbítója, ha olyanja volt (elnézést kérek, amatőr vagyok). Nem tudom, hogy milyen lehetett rajta, mert két járművet vett használtan és a másikkal is gondok vannak. (Annak a távirányítója kicsi, gomb szerű) A 27 MHz-esnek menetes az antenna kivezető lemeze, igaz a 40 MHz-es gombszerű antennája is csvarral rögzül a távirányító antenna kivezetésének lemezéhez. Lehet helyettesíteni valamivel?


Szóval a másik, a buldózer 40 MHz-es (elnézést, hogy mégis e fórumba írom) és volt egy kis mechanikai blokk az emelő motorjánál a fogaskerék áttéteknél, de az már megy.
A kerekek oldalanként külön irányíthatók a távirányítóval: baloldali kar baloldali kerék (előre v. hátra) és így a jobb is. Kanyarodás (jobbra) tankhoz hasonloan bal oldal előre, jobb oldal hátra. Szóval mindegyik motor múködik, mind a 3. De a jobb oldali motor csak hátrafelé tekeri a jobboldali kerekeket (a motor csak egy irányba forog) előre nem. Megnéztem a távirányítót, nincsen rongálódás, vagy egyéb sérülés. Próbáltam a forrpontok összeérintését, hátha megtört valahol a drót, de nem. Csak egy irányba forog. Van ötletetek, hogy miért nem forog mindkét irányba a motor, hol veszhet el a jel? Szerintetek van esély, hogy javítható valahogyan? Vagy az IC-ben mehetett ki vmi?

Előre is köszönöm
(#) proba válasza Bernie Börnsn hozzászólására (») Okt 29, 2019 /
 
Antennának elég egy darab vezeték, esetleg egy merev drót. A hosszát kell maximum kikisérletezni. A semminél bármi jobb. Használhatóság miatt egy 40-50 cm esetleg spirál alakba feltekerve hosszabb antenna szerintem már használható. Esetleg a vevőantenna hossza jó támpont lehet.
Ha a motor egyirányba forog, akkor ohm mérővel körbe mérném a 40Mhz vevő tranzisztorait, amelyik kilóg a sorból, az kérdéses.
(#) Kera_Will válasza Bernie Börnsn hozzászólására (») Okt 29, 2019 /
 
27 MHz adó végére jobb esetben 2.5m negyed hullámhosszú antenna lenne a jobb.
Ezzel akár böködni is lehetne a kocsit messziről így rövidebb szokott lenni fél 1 méteres hosszú bármit bele rakhatsz oda ami stabilan meg tud állni, nem veszélyeteti a gyerek és környezete épségét, és fémből mint antenna.Valószínűleg minél hosszabb annál messzebbről irányíthat, persze ez kompromisszumos megoldás.
Műszer hiányában durva becsléssel lehet az "ideális" hosszt megtalálni.
Antenna hosszának a változtatásával ellenőrizni , hogy mekkora méretű antennával tud mennyire messzebb tud még stabilan vezérlést küldeni az adó ?

A csak egy irányba forgó kerékkel nagyobb gond van.
Gyanús , hogy a hídáramkör egyik tápoldalra "ki van feküdve " , zárlatos lehet(nek) a tranzisztor(ok) benne.Műszeres mérések kellenek.
A hozzászólás módosítva: Okt 29, 2019
(#) Bernie Börnsn hozzászólása Okt 29, 2019 /
 
Nagyon köszönöm, holnap nekiállok. Azután megírom mi lett
(#) Johnny0508 hozzászólása Nov 21, 2019 /
 
Sziasztok! Nekem lenne 3 kérdésem. Az egyik az, hogy vettem piacon egy 27Mhz-es Ferrarit, amihez egy halott 7,2es akku volt. Na én jó amatőr módján kipróbáltam a 12vel. A helyzet, hogy a kormányzásom megmaradt, menni viszont nemmegy sehova. Belezzem ki és valami működőt kössek be helyette, vagy menthető?!
Másik kérdés, hogy szintén piacos shoppingolás alkalmával találtam egy 2,4Ghz-es autót, amihez volt távirányító is. Itthon kiderült, hogy semmi közük egymáshoz. Az autó a nagyon gagyitól egy fokkal komolyabb, a táv. meg egy Maverick. Az autóhoz mennyire esélytelen távot találni? Csak amit ráhangoltak azzal működne?
A harmadik meg egy Sanwa Dash Saber táv amibe hiába rakok kristályt nem csinál semmit. Szettbe látom, hogy árulták/árulják. Magyarul ezt is esélytelen összehozni bármivel?!Kb. mint a Mavercik, hogy csak a saját cuccával működik. Bocsi,ha valahol volt ilyenről szó, nem találok semmit. Köszi, ha valaki tud segíteni.
(#) csongei hozzászólása Dec 23, 2019 /
 
Sziasztok!

Egy kis segítséget szeretnék kérni, a fiam gubizott egy Carson dirtfox autót (természetesen távirányító nélkül) kicsit viseltes állapotban. Életre szeretném kelteni ha lehetséges. Mik a lehetőségeim? Mellékelek egy képet a vevő egységről. Az Y1 helyén kellene lennie a kristálynak? Mert akkor az is hiányzik. Annyit sikerült kiderítenem, hogy eredetileg egy 27Mhz AM 2 csatornás gép.

Ja és gondolom kiderült, hogy lelkes amatőr vagyok

Nagyon köszi előre is a segítségeteket.
Üdv.
Laci
(#) Medve válasza csongei hozzászólására (») Dec 23, 2019 /
 
Szia, igen, egy üres kvarc foglalat lesz. Szerintem egy, az IC-hez illeszkedő távirányítót kellene szerezned. Vélhetőleg szabványos, "mint a többi".
(#) lelkes amatőr válasza csongei hozzászólására (») Dec 23, 2019 /
 
Az IC adatlapján minden infót megtalálsz.
(#) Medve válasza Medve hozzászólására (») Dec 23, 2019 /
 
Egy Futaba biztos viszi... Vagy készítenél egyet magad?
A hozzászólás módosítva: Dec 23, 2019
(#) csongei válasza Medve hozzászólására (») Dec 23, 2019 /
 
Köszönöm a segítséget, megpróbálok keresni hozzá egy megfelelő távot. Készíteni biztos nem fogok, attól én még messze vagyok
(#) Medve válasza csongei hozzászólására (») Dec 23, 2019 /
 
Egy szakboltban biztos segítenek, talán ki is próbálhatod, hogy viszi-e, de ahhoz működőképessé kell tenned! CB kvarc pár forint.
(#) gerenk válasza csongei hozzászólására (») Dec 23, 2019 /
 
Szia! A dolog nem annyira egyszerű mint ahogy az előttem szólók írták. Ez a vevő egy szuperheterodyn (frekvenciaváltó) típusú, a lokál oszcillátor a 27 MHz valamelyik kvarc stabil frekvenciáján működik , azt követi egy keverő fokozat a 455 KHz KF -ra keveri a bemenő jelet.
Az IC egy PT gyártású dekódoló 5 csatornára, ennek párja lenne az adóban. Az adó is valószínű több fokozatú 455 MHz -el magasabb frekvenciájú kvarccal stabilizált. Szóval ez egy komolyabb távirányító vevő,érdemes hozzá adót keresni vagy építeni. A vevőérzékenysége 2-5 mikroV körüli lehet jó méretezett és illesztett antennával, hatótáv jó adóval akár 2-300 m is lehet.
Itt egy IC-vel megvalósított rádiócsatorna látható a csatolt képen tranzisztorokkal és több KF transzformátorral készült
A hozzászólás módosítva: Dec 23, 2019
(#) Lucifer válasza gerenk hozzászólására (») Dec 23, 2019 /
 
Mára már kb. az összes modellező kidobta a 27 MHz-s AM távokat, így gombokért lehet azokat beszerezni. Az IC típusa nekem új volt, de ezek alapján sajnos nem a hagyományos PPM kódolást használja használja, hanem valami saját manchester kódolt. Sajnos az appnote-ban nincs annyi infó, hogy egy pld. egy Arduinoval le tudná emulálni az ember, illetve legközelebb az alibaban találtam ilyen IC-t.
A hozzászólás módosítva: Dec 23, 2019
(#) Tofo3 válasza edgar hozzászólására (») Jan 21, 2020 /
 
Heló! Kisfiamnak építenék egy harckocsit. De szeretném, ha nem csak előre-hátra-jobbra-balra menne (ezeket meg tudom oldani egy olcsó autó elektronikájából) hanem, hogy a lövegtorony is forgatható legyen. Addig okés is lenne, hogy veszek egy másik autót. Csak ha az is 27Mhz-es akkor működtetni fogja a másik vevőt is. Meg lehet ezt oldani valahogy?
(#) Lucifer válasza Tofo3 hozzászólására (») Jan 21, 2020 /
 
Van olyan autó amiben van a vevőben is kvartz. Ha ilyen vevőt használsz és eltérő frekvenciájú kvartzokat akkor nem zavarják egymást.
(#) Inhouse válasza Tofo3 hozzászólására (») Jan 22, 2020 / 1
 
Inkább egy 4-nél több csatornás távirányító adó/vevő párost kellene venni, mint egy másik autót.
(#) Tofo3 válasza Inhouse hozzászólására (») Jan 22, 2020 /
 
Köszönöm a tanácsot. Tudsz esetleg egy olcsó helyet ahol meg tudnám venni?
(#) mucden hozzászólása Feb 16, 2020 /
 
Sziasztok!
Az én gyerekkoromból teljesen kimaradt, a fiam viszont most kapott egy vásári kisautót. Négy kereke külön-külön motoros, előre, hátra menetes, a kanyarodás pedig átlóban hajtott kerekekkkel történik. A bal első motor nem ment, szétszedtem, kiderült, hogy csak az egyik vezeték forrasztása engedett el. Visszaforrasztottam és remekül működött Kaposváron a nagyszülőknél.
Hazajöttünk Vecsésre, itt viszont szinte használhatatlan, mert valami szakaszosan vagy folyton előre hajtja és kanyarodik.
Távirányítóról és vevőről csatoltam képet.
A hozzászólás módosítva: Feb 16, 2020
(#) mucden válasza mucden hozzászólására (») Feb 21, 2020 /
 
A kérdés lemaradt:
mit lehetne tenni annak érdekében, hogy az autó ne menjen magától?

Rendelkezésre álló műszerek:
Tektronix TDS5034B
Agilent N9320B
Agilent E5061B
meg az apraja...

Utóbbi két műszer használatában segítségemre volt RF-es kolléga, így azt kit tudtuk mérni, hogy az adó vélhetően jól működik. Az előre-hátra jobbra-balra joystick 2 különböző alfrekvencián, összesen 6 féle amplitúdót generál. Így különböztethető meg az előre, hátra, előre-jobbra, előre-balra, hátra-jobbra, hátra balra üzemmód.
Az SN94600AN-ről a Ti support sem tudott semmit mondani és neten sincs róla semmi.

A vevő panelt nézve jól gondolom, hogy szupreg?
És ha az, akkor azzal lehet bármit kezdeni, hogy ne legyen érzékeny az előre-jobbra üzemmódra?
A hozzászólás módosítva: Feb 21, 2020
(#) bbb válasza mucden hozzászólására (») Feb 21, 2020 /
 
Nekem gyanús, hogy a közeledben van valami zavarjel. Ha Kaposváron jól működött, de Vecsésen valami hajtja...
Egy sima RTLSDR meg tudja mutatni neked, hogy mi a helyzet a frekvenciájának környékén.
(#) gerenk válasza mucden hozzászólására (») Feb 21, 2020 /
 
Itt nagyon sok hasznos információt találsz 2061D ic. DIL20 olyan mintha az lenne amit keresel,és csatolt file-ban is.

https://www.google.hu/search?hs=Qev&sxsrf=ALeKk01i4eucmhmzPXcev...QnfG3M
(#) Lucifer válasza gerenk hozzászólására (») Feb 21, 2020 /
 
A 2061D szvsz egy Nikko gyártotta ASIC ami a Nikko C1069C távirányító IC-vel van párban.
Annak a protokollja meg egy kicsit komplexebb:
http://users.atw.hu/balubati/blog/index.php?entry=entry180227-205500
(#) kistee válasza bbb hozzászólására (») Feb 22, 2020 /
 
Idézet:
„Nekem gyanús, hogy a közeledben van valami zavarjel.”


Például a Ferihegyi reptér. Egy szupreg vevő nem túl szelektív, előfordulhat, hogy valami olyant is vesz, ami nem neki szól. A fónia, az ILS, a Markerek mind AM-ben adnak, hangfrekvenciás modulációval, ami a interferálhat a vevőben lévő dekódolóval.
(#) Johnny0508 hozzászólása Jún 8, 2020 /
 
Sziasztok! Érdeklődnék, hogy nincs-e valakinek véletlenül Nikko Toyota hilux-ja?! Hátul a kormánymű motorján csak 1 vezeték van, így balra-jobbra nem megy. Valaki esetleg ha tudna segíteni azt megköszönném!
(#) Lucifer válasza Johnny0508 hozzászólására (») Jún 9, 2020 /
 
Helló,

A motort egy H híd hajtja ami 4 tranzisztorból áll.

Nézd meg milyenek ezek a tranzisztorok:
https://imgur.com/a/9OCJyKY

Nézd meg melyik kettő összekötött lábához megy a bekötött fekete vezeték.
Keresd meg a híd másik feléhez tartozó két ugyanilyen tranzisztort és kösd a másik vezetéket a közös pontjukhoz.

Az alábni H híd ábra segít:
https://www.build-electronic-circuits.com/wp-content/uploads/2018/1...ge.png
(#) Johnny0508 válasza Lucifer hozzászólására (») Jún 15, 2020 /
 
Köszi, sikerült megtalálni, de más baja van. Mindenre úgy reagál, hogy előre indul meg:/
(#) Lucifer válasza Johnny0508 hozzászólására (») Jún 15, 2020 /
 
Biztos jó hozzá a táv amivel próbálod?
Következő: »»   22 / 24
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
Lapoda.hu     XDT.hu     HEStore.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem