Fórum témák

» Több friss téma
Fórum
Keresés
Lapozás: OK   14 / 46
(#) Directors hozzászólása Dec 11, 2015
Sziasztok!

Van nekem is egy TDA7293 IC-vel épített erősítőm.
Mely alkatrészek értékeinek megváltoztatásával tudnám érzékenyebbé tenni? Sajnos elég nagy bemenő jel kell neki, hogy rendesen kitudjam hajtani.

Elég a 2,2µF kondit és a 390 ohm ellenállás értékét módosítanom ? Mire lenne célszerű hogy kellően megtudjam hajtani ?

Még annyi hogy nekem a clip kivezetésre szimplán a led katódja,a led másik lába pedig 3,5kilo Ωos ellenálláson keresztül ic plusz tápjára van kötve.
Ez így rendben van? Amúgy jelez a led.
A hozzászólás módosítva: Dec 11, 2015

ez.jpg
    
(#) Alkotó válasza Allen Collins hozzászólására (») Dec 10, 2015
Saját tapasztalatomra támaszkodva, megfontolásra javaslom ezt a Reloop rajzaiból készült egységet.
Ebben 4 db végfokozat van -ami éppen az E_2- (2 front, és egy hidalt SUB), tápegység, előfokozat ami a hangerőt és a SUB aktiv vágását is megoldja, valamint a fázisfordítást is, illetve komplett védelem, és még clip jelzés is helyet kapott benne. Kapcsolóval némítható.
A panel csak váltófeszültséget igényel, minden szükséges kötést magán a panelon létrehoztam, ezért gondos kivitelezés mellett minimális a nem várt problémák jelentkezése. Gyakorlatilag zaj és búgásmentes. Nálam 2x20V/200W toroidról óriási hangnyomást tud produkálni.
A fotóhoz képest, a tesztelés tapasztalatait is figyelembe véve van néhány változtatás, amiket már beterveztem a panelre, és hamarosan ide is felteszem.
(#) Alkotó válasza Alkotó hozzászólására (») Nov 28, 2015
Összeraktam.
Elsőre indult, semmilyen huncutságot nem tapasztaltam. A fotón lévő bordával, clip közeli kivezérlésnél, még éppen tapintható a borda, de határozottan meleg. A tápfeszültség (clip-ig vezérleve) kb. +-26,6V (zenével mérve). A használt frontsugárzók névleges impedanciája 4R, a SUB pedig 8R (2 sorba kötött 4R-os).
(#) sgrcsont hozzászólása Nov 4, 2015
Sziasztok!

Reloop E_2 táp paneljét próbáltam lekoppintani, meg össze vonni a clip kapcsolásával. Ez a 2. próbálkozás spint-layoutban. Szerintem kicsit lehetett volna kisebb is. Rá tudnátok esetleg nézni, hogy nem rontottam-e el valamit? Ja meg ötletek is várok, hogy lehetne szebbre csinálni!

Köszönet!
Máté

pwsw_clip.JPG
    
(#) majdan hozzászólása Nov 1, 2015
Tranzisztorok típusa stimmel!De megmérek egyet!Az összes egyforma típus!Igazából nem is tudom hogy normál esetbe mikor kell elaludni a többi lednek!Kár hogy nincsen valaki aki pont ezt a típust csinálta meg,mert lehet hogy ennek így kell működni csak valamit rosszul kábeleztem be és azért nem jó!Kíváncsiságból összeérintettem a GND + negatív pontját és akkor kialudt a clip piros led!De az tuti nem jó úgy,mert a a relé akkor sem húz be!Már eljutottam arra a pontra hogy nem rakok védelmet a végfokomba pedig elég komoly lesz majd rakok fel képet!Ezeket meg kidobom hogy ne is lássam!
(#) Hp41C válasza rockersrac hozzászólására (») Okt 29, 2015
(#) rolie válasza rockersrac hozzászólására (») Okt 29, 2015
Szerintem ilyesmit keresel, van Budapesti átvétel.
(#) Szabi1 válasza Szabi1 hozzászólására (») Okt 23, 2015
Sziasztok! Megint a Proel PRL 1300 erősítő miatt írok. Tegnap ki volt próbálva hidalt üzemmódban egy nagy mélyhangszóróval. 230V-os hálózatról 1260VA-t vett fel folyamatosan (néha feljebb ugrott) clip-ig kihajtva. 3-4 zeneszám után (kb 3 perc/zene) a protect led ki/be kapcsolt és a relé is, viszont ha lejebb vettem a hangerőt visszakapcsolt. A relék 24V-osak, fogtam a mérőműszert újból clippig nyomtam és ugyanúgy figurázott, a relé tápjának negatív részénél csak -6V DC-t mértem, ha levettem a hangerőt akkor megvolt a -12V DC. Nos én itthon kicseréltem a stab IC-t, de nekem nincs csak két darab 8 ohmos hangfalpárom (400-500W RMS) még nem próbáltam clippig itthon azóta. Szerintetek mi okozhatta? Másik kérdés: hidalt üzemmódban úgy látszott a ledeken, hogy az egyik hamarabb ment clipbe mint a másik. Ez normális?
(#) 13_Balu50 válasza Sebi hozzászólására (») Okt 23, 2015
Tessék itt van, a rajza remélem jó, ha valaki esetleg hibát talál benne legalább javítom. Kézzel lett rajzolva a negatív hozzászólók kíméljenek. A jobb oldalt a clip áramkör van.
A hozzászólás módosítva: Okt 23, 2015

IMG_2054.JPG
    
(#) frissadam válasza reloop hozzászólására (») Okt 1, 2015
Szia! Kipróbáltam a kivezérlésjelzőt minden ok.... Szerinted ha egy +-30v tápos quad 405-ről van szó és én 25v kimeneti feszhez állítottam a clip ledet akkor az reális lehet?
(#) Szabi1 válasza reloop hozzászólására (») Szept 26, 2015
Szóval a következőket mértem, R93 egyik lábát kiszedtem. Opamp tápfesz: +14,9V -12,6V, nem egyforma ellenállású a két 2k2 7W ellenállás. Az IC2B invertált és nem invertált bemenetén 0V van, a kimeneten -6,6v. R93 kiszedett alkatrész után 1,2V van a NYÁK-on állandóan ég egy piros led ami a visszaszabályzó LDR-hez tartozik. (clip led a táp panelhez van kötve, egy áramkör figyeli a kimenetet és a tápot) TR35-höz tartozó Bázison 2V, TR36 Bázisán 0,2V
(#) reloop válasza Szabi1 hozzászólására (») Szept 25, 2015
Ezzel viszont nem sokra megyünk. Emeld ki az R93 egyik lábát, hogy a félrebillent IC ne zavarja a mérést és testhez képest mérd meg a két bázis helyének feszültségét külön-külön. Amíg az IC és a meghajtó tranzisztorok közötti nyugalmi áram szabályzó, áramkorlátozó és clip szimmetrizáló nem ad megnyugtató eredményt, nem szorgalmaznám a TR35-36 beültetését.
(#) frissadam válasza reloop hozzászólására (») Szept 24, 2015
Esetleg segíteni nem tudnál a témában? Én nem találtam a neten 3 ledes kivezérlés jelzőt.... Véleményem szerint jó lenne a 3 clip áramkör 2 érzékenyebb megoldással. Gondoltam már arra is hogy komprarálom a kimeneti feszt a tápfeszhez. Viszont még mindig nem tudom, hogy a dB érték milyen kimeneti feszhez kapcsolódik. A komparátor meg ugyan azt csinálja mint a te kapcsolásod nagy vonalakban....
(#) proli007 válasza frissadam hozzászólására (») Szept 23, 2015
Hello! És ha lehet, tiszteljük meg Bell urat, nevének nagybetűs írásával! Mert az dB, a db. darabot jelent. Amúgy mitől clip a -30dB? Mert a clip, a túlvezérlést hivatott jelezni, nem a dB-eket. Azt kivezérlésjelzőnek csúfolják..
(#) Directors válasza Kovidivi hozzászólására (») Szept 23, 2015
Végül is igazad van. Bár találtam most egy szimpatikusabbat. Ez lenne az. Ahogy figyeltem elég sok védelem van benne. Olyan 35V körül táplálnám meg.
Ám a TDA adatlapjába csak én nem találtam meg, vagy nincs benne clip detektor?
A hozzászólás módosítva: Szept 23, 2015
(#) frissadam válasza reloop hozzászólására (») Szept 23, 2015
Helló Reloop és kedves fórumtársak.

Szeretném megépíteni az általad kreált clip áramkört. Az lenne a kérdés, hogy nekem van clip, -10db, -30db led az erősítőm előlapján. Elviekben ha ezt a kapcsolást megépítem 3szor, akkor az alkatrészek módosításával mind a három led meghajtható lenne. A kérdés az lenne hogy milyen értékekkel építsem meg a kapcsolást hogy a db adatok valamennyire reálisak legyenek. A clip értékeit az általad mellékelt táblázatokból egyértelműen ki lehet olvasni. De a db csökkenést nem tudom az alkatrészekhez igazítani, mert a db skála nem lineáris....

Kösz a segítséget előre is.
(#) Alkotó válasza reloop hozzászólására (») Szept 12, 2015
Többször is szóba kerül mostanában a 2.1-es kiépítés, TDA7294-el.
Reloop kapcsolásait felhasználva, és sok-sok útmutatását megfogadva, készítettem egy komplex paneltervet. Ezen minden rajta van, ami egy komplett erősítőhöz kell.
Néhány jellemzője.
1. Kulcsfontosságúnak tartom, hogy minimális szabadságot sem enged meg a huzalozást illetően, illetve a felépítést tekintve is kötött.
2. 4 db végfokozatot tartalmaz, amikben akár kengyellel is rögzíthető végfok IC-k vannak.
3. Közös MUTE kapcsolója van, ami egyszerre némítja a csatornákat.
4. 1-1 fégfok a frontsugárzókat hajtja, és a maradék kettő hídban hajtja a SUB-ot. Az ehhez szükséges fázisfordítás, a SUB frekveniavágása, és a komplex egység hangerő szabályozása is megoldott. A hangerőhöz szükséges néhány elem a potméteren van.
5. Közös védelem van hozzá, ami bármelyik végfok hibája esetén minden hangszórót leválaszt.
6. Közös clip-et is tartalmaz, ami mindig a legnagyobb végfokkimenet alapján jelez.
7. Komplett közös tápegység is rajta van, amihez a javasolt tápfeszültség 2xAC19 V, amiből kb. 2x24V DC feszültség lesz. Reloop kísérletei alapján, ez már jelentős hangerőt képes adni, de még kényelmesen kézben tartható melegedéssel párosul.
8. a kimenetekre kötendő R+C párhuzamos tag is a panel része.
9. Talán nincs jelentősége, de kimondottan figyeltem rá, hogy az átkötések segítségével egyesével lehet a végfokokat éleszteni, illetve hiba esetén leválasztani.
10. A pozíciószámok kicsit viccesek, mert egy csomó közös pozíciószámot tartalmaz. Ennek oka, hogy az egyes részeknek külön kapcsolásaik vannak, amik mind elölről számozódnak. Ha lesz közös kapcsolása, akkor talán ez is változni fog.

FONTOS! Ez a terv még nincs kipróbálva, de jó eséllyel hamarosan ez változni fog. Pozitív tapasztalatok esetén a terveket gyártható formában is meg fogom osztani.

Akinek van véleménye, javaslata, vagy egyéb hozzáfűzni valója, az bátran tegye közzé nézeteit.
(#) Tiggey válasza balazska1987 hozzászólására (») Szept 4, 2015
Sárga vezeték a kimenet, piros+ kék- fekete nulla. A frontpanel ránézésre ugyanaz mint a 600-as, az pedig nem hidalt. Panel közepén van 3tű. Az egyik a jel nullája, másik a jel, utolsó az overload, vagy clip led. Egyik a kettő közül. Semmi sincs jelölve, és a legnagyobb probléma az lesz, hogy a védelmi panelok szoros kapcsolatban vannak a frontpanellal, mivel onnan kapják a tápfeszt, és a thermikus védelem is onnan megy. Amúgy a frontpanel tele van műveleti erősítőkkel, ami csak zajforrás. Építeni védelmet külön, a hidalás szempontjából meg alaposan meg kéne nézni a végpanelokat, nem-e élből fázist fordít két db. Mert akkor csak "szembe" kell kötni és kész. Ha tök egyformák, akkor fázisfordító kapcsolást kell építeni, és teljesen jó lesz. De ha raknál fel jóminőségű képeket a maradékról, biztos többet tudnánk segíteni. Ha a komplett elejét kibillented, lefényképezed, akkor összehasonlítom az én 600-asommal.
(#) Kovidivi válasza jani1987 hozzászólására (») Szept 1, 2015
Fokhagymát szedek Így gondoltad, ugye?
Egy biztos, hogy immunerősítő. A szájszag ellen meg jó a lilahagyma-vöröshagyma fogyasztás
A hozzászólás módosítva: Szept 1, 2015
(#) ZSozsóó válasza teddysnow hozzászólására (») Aug 24, 2015
Pontosan, tökéletes egy ilyen lökő is. Ilyenek szoktak lenni a kis kínai holmikban, tanuló dologra első osztályú. Itt már a DC védelmet is majdnem lehagynám, mert amit használni szoktam finder relé kb a szóró árának az 1/3 ada... Persze érdemes beletenni, meg clip indikátort is, nehogy szétégjen szegény, itthoni projektjeimnél egyszerűen nem törődök evvel, mert a 4db V30 elpusztításához emberfeletti energia kellene.
(#) proli007 válasza kissattila88 hozzászólására (») Aug 16, 2015
Hello! Én semmilyen nyákot nem szoktam csinálni, de ha belegondolok igen. Mert a lényeg, hogy a felirat a kész nyákon olvasható legyen. ("clip-MAX" azért szoktam ráírni a nevét). Ha kinyomtatod, akkor a felirat tükörképét látod. De mivel vasalásnál a nyomat kerül a rézfólia felé ("pofával lefelé") a kész nyákon olvasható lesz a felirat..
(#) reloop válasza kissattila88 hozzászólására (») Aug 14, 2015
A clip-ről itt írok. Egy átkötést karikáztál be. A Quad405 A-osztályú erősítőjének állandó melegedése miatt nem csökkenthető olyan drasztikusan a hűtőborda, mint egy átlagos AB-osztályú erősítőnél - ezzel a hűtési eljárással.
(#) kissattila88 válasza reloop hozzászólására (») Aug 14, 2015
clip az mit takar? Képen meg jelölt helyen át kötés van? Ez a hűtés vezérlés Quad-nál is működik?
A hozzászólás módosítva: Aug 14, 2015
(#) reloop válasza reloop hozzászólására (») Aug 14, 2015
Sziasztok! Végre dobozban az alkatrészek
Túl az első alaposabb meghallgatáson úgy érzem ez most igazán jól sikerült.
A kapcsolásban nincs újdonság a korábbi rajzaimhoz képest, talán annyi, hogy kifogytam a TDA7294-ből és régebbi kihasználatlan paneleimből TDA7293-asokat bontottam.
A doboz a műhelyben fog szolgálni, ezért a robusztus vasláda és könnyű mozgathatóság miatt egy vitathatóan esztétikus ám mégis praktikus fogantyú a tetején, hogy egy kézzel is odébb lehessen rakni
A terhelt/terheletlen tápfeszültség ±23/26V, a szub 80W/8 ohm, a szatellitek 40W/4 ohm leadására képesek. Normál hallgatásnál több mint 10dB tartalék marad az erősítőben, de mivel a szubszűrő 50Hz alatt emelésbe kezd a hangszóró apadó érzékenységének ellensúlyozására, intenzív mélyeket tartalmazó műsor hallgatásánál elég hamar bevillan a clip-LED ha jobbban felcsavarom a hangerőt.
A jel/zaj viszony észlelés alapján kiváló, ebben a külső hangkártya (Focusrite Scarlett Solo) is szerepet játszik.
Ezek után bátran nekiállok a dokumentáció elkészítésének, remélem örömét leli majd benne aki utánépíti vagy tanáccsal lát el hogyan lehetne tovább tökéletesíteni ezt az erősítőt.
(#) Kovidivi válasza Davidd hozzászólására (») Aug 8, 2015
Ez mind szép, de akkor azt írd, hogy decibel mániás vagy, vagy hangnyomás mániás!
Ha wattmániás lennél, akkor lenne egy 20KW-os erősítőd, meg hozzá egy 40dB-es hangszóród, aminek a tekercse alkar vastagságú huzalból van megtekerve, és akkorát szól, mint egy szobai szubláda. Na akkor lennél Wattmániás!
És legyél tekintettel a szomszédokra is! Régen én is clip-ig hajtottam az erősítőt, a hangnyomás is rendben volt, igaz, csukott ablakkal, mégis hallották a szomszédok is. Aztán szépen alábbhagyott ez a szenvedélyem, és inkább engem zavar, ha valaki pukkogtatja a 2.1-es hangrendszerét. Mondhatjuk úgy is, hogy visszakapja az ember azt, amit másnak adott A halláskárosodásról még nem is beszéltem, ha már írod, hogy szobában is hallgatod a hangcuccaid.
Autóba összehozok még egy normális hangrendszert, amit szolidan hallgatok, és kész.
A hozzászólás módosítva: Aug 8, 2015
(#) Davidd válasza zotya1983 hozzászólására (») Aug 8, 2015
Igazából wattmániában is szenvedek, meg én mindig használom szobában is, úgy hogy jól dübögjön, és mikor meg megyek hangosítani keveslem a mélyet, vagy nem is hogy keves hanem kevesebb pedig 600w ból ennyi dB-t kihozni nem könnyű. Ezért lett hog, előnyök hátrányok. Tény és való hogy clip ig hajtott t.amp al nagyon jól elvan a kis somogyi.
(#) Davidd válasza zotya1983 hozzászólására (») Aug 7, 2015
Szia! Igen salpa 50100 aim vannak hogscoopban. Így is nagyon kihajtja a salpa50100asokat az a 600W is. Szerintem egész éjszakás bulit nem bírná ki hiddal hajtva, clip nelkül sem. Gyárilag is csak "1000W van ráhazudva'' Szerintem kicsi a hűtése is akkora teljesítményhez. Nekem az "új szériás" van az-az a szürke membrános.
(#) Davidd hozzászólása Aug 4, 2015
Igazából azért vetettem fel a témát kapcsitáp vs. toroid, mert igazából a kapcsitáposoké a jövő példa:powersoft. 1 U ban "hihetetlen" teljesítmény. Ki szeretném próbálni, azért venném a legnagyobbat, mert ha nincs is annyi amennyi rá van írva, nem lesz bajom belőle, mert nincs ekkora teljesítményű rendszerem, viszont lenne tartalékom rendesen, és nem kellene clip ig nyomatni. A kicsi tesójáról sokan vannak jó véleménnyel(tsa4-700). Szóval meg próbálkozom nem soká vele, ha túl adok az egyik jó öreg ta2400ason. Ha valakinek még van valami tapasztalata legyen szíves ossza meg velem.
(#) reloop válasza Justo hozzászólására (») Aug 3, 2015
Húzom-halasztom a választ erre az összetett kérdésre, mert a Fórum szerkezete inkább a témánkénti kitárgyalást kívánja meg. Rövidre fogom:

ST151/a drágább tranzisztorral elképzelhető, hogy jobb lesz az erősítő, sajnos nincs konkrét tapasztalatom.
Trafó/rendben.
Lágyindító/rendben.
clip/rendben, valóban így kétszer kell megépítened az áramkört.
Hangsugárzóvédelem/ Az ellenállások tág határok között megfelelnek, 68k-t ajánlok az egyszerűbb értéksorból. A kondik feszültségtűrése 25V, a több sem gond.
Valóban nem lesz olcsó mulatság, de az alkotás öröme megfizethetetlen
(#) kadarist válasza krisz69 hozzászólására (») Júl 30, 2015
Szia!
A clip méretezéséről: Bővebben: Link.
Következő: »»   14 / 46
Bejelentkezés

Belépés

Hirdetés
XDT.hu
Az oldalon sütiket használunk a helyes működéshez. Bővebb információt az adatvédelmi szabályzatban olvashatsz. Megértettem