Fórum témák
» Több friss téma |
Azért nekem elég hasznos. Semmi pillanat alatt kiszámolja a DIM30/100-at egy megadott táblázat alapján. Az nekem negyed óra lenne és nem biztos, hogy nem hibázok. Azért nekem adott néhány jó ötletet. Tanítani is lehet, másodszor nem követi el azt a hibát. A baj csak az, hogy nem tart korlátlan ideig egy cset. Elfogy a token ( ? ), vagy túl sok a felhasznált memória, vagy energia, vagy valami ilyesmi.
Pontosan. A bicikli se hasznos, ha 1 köbméter sódert kell hazahordani vele...
![]() Az AI néha hasznosabb tud lenni mint egy ember, meg nekem százszor hasznosabb mint maga a google tudása, keresési képessége. Van egy paraboloid tükröm (távcső), kíváncsi voltam rá, mennyivel nagyobb a felülete mint egy azonos átmérőjű sima tükörnek. Megkérdeztem hát róla két matektanárt is (akkor még nem volt AI), hogy hogy is tudnám ezt kiszámolni. Mindkettőnél az volt a válsz első része, hogy minek az nekem, a másik része meg annyi, hogy integrállal. Mondom köszönöm, most már "értem". Az AI deriválással kezdte, lépésről lépésre levezette az egészet, a végén vissza is ellenőrizte a teljes műveletsort, mindezt kevesebb mint 1 perc alatt. Nyilván, ha valaki azt kérdezi tőle, melyik a világ legjobb erősítője, arra pont olyan választ fog adni mint bárki más, azaz nesze semmi fogd meg jól választ. Idézet: „Nyilván, ha valaki azt kérdezi tőle, melyik a világ legjobb erősítője, arra pont olyan választ fog adni mint bárki más, azaz nesze semmi fogd meg jól választ.” Buta kérdésre nem lehet jó választ adni.
Én inkább meghallgatom mekkora a DIM és nem AI-tól fogom megkérdezni : )
Olyat nyilván nem kérdez tőle senki melyik a világ legjobb erősítője hiszen köztudott, hogy a tiéd (az éppen aktuális).
Megértem. Ha én sem tudnám mi a DIM megfogalmazása én sem kérdezném meg.
Nem tudom mit mondjak. Nyilván az lenne legjobb ha csendben maradnék, de nem tudok.
Engem már régóta mélységesen elszomorít ennek a fórumnak a "szakmai" színvonala... mármint az a része ami a hifit illeti. Aki ért hozzá, az hallgat (meg tudom érteni)... és van a néhány Mindent Megmondó Ember. A MME-ek közös tulajdonsága, hogy hatökörrel sem lehet őket elvonszolni például egy hifi/highend show-ra, soha nem hallottak még igazán jó hangot, el sem tudják képzelni milyen lehet az. Ebből következik, hogy mindent jobban tudnak azoknál aki ebben élnek, ebben a közegben mozognak. Olyan embert is ismerek aki bátran kijelenti, hogy teljesen felesleges megépíteni/meghallgatni az erősítőt, elég leszimulálni. Ha ott jól működik, akkor jól is fog szólni. Jó példa az erősítő tervezésre a Quad 405. Skori szerint (és szerintem is) tele van olyan műszaki újításokkal amin érdemes elgondolkodni. Meg kell kérdezni AI-t mit gondol erről. És eszembe jut az is, amikor valaki itt a fórumon próbált megjavítani (vagy feléleszteni) egy Quad-ot. Belemért a belsejébe, mutatta reloop-nak és reloop teljesen elcsodálkozott, hogy ilyen torzak lennének a Quad belsejében a jelalakok? Ilyenek. És ezzel meg is van miért olyan a hangja, amilyen. Engem személy szerint örömmel tölt el és boldog vagyok, hogy ti így hárman jól kijöttök egymással (AI-val és Ge Lee-vel) - mert hát mindenkinek szüksége van lelki társakra. Talán tényleg itt van már az ideje, hogy kiszálljak ezekből felesleges szócsatákból, még akkor is ha ezek jó részét én magam kezdeményezem... amiért utólag is elnézést kérek mindenkitől.
Minden tiszteletem a szaktudásotoknak! Azért ezt én sem tudom szó nélkül hagyni:
Idézet: „hogy hatökörrel sem lehet őket elvonszolni például egy hifi/highend show-ra, soha nem hallottak még igazán jó hangot, el sem tudják képzelni milyen lehet az.” Az "elképzelni sem tudni" nálam is stimmelt, de negatív irányban. Sajnos ezzel más is így volt, aki azért tervezett is erősítőket. A dolog ott bicsaklik, hogy sok embernek nem egyforma a hangérzékelése, így mást értékelnek jónak. E dolgot persze lehet intelligensen is kezelni...
Most (is ) te kezdted a szócsatát, vagy inkább a személyeskedést. Szerintem, valóban el kellene gondolkoznod az utolsó mondatodban körvonalazott elképzelésedről... Talán másoktól lehetne olvasni építő jellegű hozzászólást.
Idézet: Tudom, ez csak egy kiragadott részlet, de most csak ennek a szakmai részére reagálnék. Bármelyik erősítőben találhatunk olyan pontokat ahol ronda, torz jelalakok vannak. Egyszerűen azért mert az erősítésre használt eszközeink általában nem lineáris karakterisztikájúak. Ahhoz, hogy mondjuk szinuszt kapjunk az eszköz kimenetén, valószínűleg nem egy szép szinusszal kell vezérelni. Pl. egy AB osztályú erősítőben milyen a végtranzisztor B-E (vagy éppen G-S) vezérlőfeszültsége - többnyire csak nagyon távolról hasonlít az erősítőt vezérlő jelre. KÉP KÉP2 De tovább megyek: mérjünk bele egy D osztályú erősítőbe... és ettől még akár jól is szólhat. „...alaki itt a fórumon próbált megjavítani (vagy feléleszteni) egy Quad-ot. Belemért a belsejébe, mutatta reloop-nak és reloop teljesen elcsodálkozott, hogy ilyen torzak lennének a Quad belsejében a jelalakok? Ilyenek. És ezzel meg is van miért olyan a hangja, amilyen....” A hozzászólás módosítva: Kedd, 18:00
Azért lássuk be, érthető a frusztráció, a helyében Te sem éreznéd jól magad. Évek munkája megy bele erősítő fejlesztgetésbe, építgetésbe, de a százmilliók meg csak nem akarnak gyűlni a számládon. Mondjuk én azt nem értem az egészben, hogy miért itt görcsöl vele, ahol a magyar hifi (highend stb) népségnek csak az 5-10%-a fordul meg, a maradék 90-95% érdeklődő máshol van. Nem az 5-10%-ot kell megszólítani ha a "világ legjobb erősítőjére" (ami most épp az aloha, de fél év múlva majd másik lesz) akarom őket rábeszélni, hanem a többséget. Bár, lehet, hogy ez nem véletlenül van így.
![]() Hozzáteszem, ez idáig az alohájáról egyetlen rossz mukkot nem szóltam, nem is tudnék mert sem az eredetit sem után építést nem hallottam, nem is fogok mert nem érdekel, de megint én lettem a rossz. Annak is én voltam az egyedüli oka, hogy az elföldelt kimenetű nem lett világsiker, mert hát itt mertem róla negatívat írni (mármint arról az után építésről amit ide hoztak hogy hallgassam meg), aki meg hallotta nála az eredetit, ő meg nem merte leírni ide az igazat. Mintha a világ olvasói az én egyedüli véleményem alapján vennének vagy építenének bármit is...De ki tudja... Már a negyedik ember kéri tőlem privátban a Sansui nyákját. Ahogy privátban is írtam, türelem, sajnos családi okok miatt jelenleg semmire nincs időm.
Igen, a show-ról elég volt csak elolvasni az ott jártak véleményeit.
Úgy emlékszem Baxandall figyelt fel elsőként arra a jelenségre, hogy egy visszacsatolatlan földelt emitteres fokozatnak csak 2. harmonikus torzítása van.
Nelson Pass szimulációi jól mutatják, hogy a visszacsatolási tényezővel arányosan hogyan jelennek meg a magasabbrendű felharmonikusok. Jan Didden legújabb kutatásaiban kimutatta, hogy ezek a mérési és szimulációs eredmények nem vonatkoznak arra az esetre, ha egy erősítőnek a nyílthurkú torzítása eredendően kicsi. Szerinte létezik egy olyan nyílthurkú torzítás minimum amit ha elérünk, akkor már az egészen kicsi - akár 6 dB-es - visszacsatolási tényező is csökkenti a magasabbrendű felharmonikusokat. Érdemes lenne ez irányban kísérleteket végezni (ha lenne hozzá kedvem egyszer valaha). Természetesen csak "A" osztályú erősítők jöhetnek szóba. Aztán talán még érdemes elolvasni (gondolatébresztőnek) az Audiworld legújabb cikksorozatát az opampokról.
Azért ezt megnézném bipoláris tranzisztorral is. Az elektroncső és a FET karakterisztikája közel négyzetes, másodfokú függvénnyel írható le, ebből (is) ered, hogy többnyire páros harmonikusok keletkeznek. A bipoláris tranzisztor karakterisztikája viszont nem ilyen.
A csövekhez nem értek, de én azt látom szimulátorban, hogy egy MOSFET kimenetű erősítőnél, a 2. és 3. felharmónikus nagyjából egyforma, vagy inkább a 2. a kisebb, ha elég nagy a visszacsatolás. Persze, ezen lehet változtatni nagyon egyszerű eszközökkel. Amit Ge Lee belinkelt, ott nagyon szépen látszik a 2 felharmónikus jóval nagyobb, mint a 3. Állítólag ez jelenti a zenei hangot. Nyilván ez a THD-ban, IMD-ben, DIM-ben is megmutatkozik. Valahol kell lennie egy optimumnak. Ha meg extrém alacsony a THD, oda csak igazán jó minőségű felvételeket szabad használni, mert minden hibát könyörtelenül megmutat. A páros felharmónikusok elfedik a felvétel hibáit, legalábbis van egy ilyen nézet. Tehát, lehet választani.
Mint írtam már nem vagyok az elvek bajnoka, és főleg fejhallgatós üzemben hallgatok zenét. Ám most újítottam fel a fiam Király féle VF3-át, és meg kell, hogy mondjam igen érzékeny a felvételek milyenségére. Az én meglátásom ez ügyben, hogy nem csak a kapcsolás számít egy erősítő hangjában, hanem a megépítés milyensége is rejt hangzásfinomságokat. Azonban amit a harmonikusok hangzásra gyakorolt tulajdonságáról írtál az szerintem vastagon igaz a STAX-okra. És itt megint meg kell említeni, hogy ki milyen hangérzékeléssel rendelkezik. Véleményem szerint a STAX hangja nálam olyan mint a digitális és analóg hangzás közti különbség érzete. Pontosabban a hiányérzet jelentkezése, érzete, annak nagysága, ami hasonló. Ezért nem cserélném el a hibridem hangját vele (köszönet Tóth Béla fórumtársunknak a kapcsolásért).
Megnéztem szimulátorban, bipoláris tranzisztorral.
Egészen kis kivezérlés mellett (2mV bementi jel a BE átmeneten) valóban szinte csak 2. harmonikus van. Nagyobb kivezérlésnél (20mV bementi jel a BE átmeneten, de még nincs tápig kivezérelve) már van jelentős páratlan harmonikus is. Mindjárt megnézem visszacsatolással is Szerk: megnéztem visszacsatolással. Drasztikusan csökken a felharmonikusok amplitúdója (ahogyan az várható is), és tényleg vannak páratlan harmonikusok is, de... olyan kicsi szinten, hogy az akár a v.cs. nélküli állapotban is ott lehetett, csak a 2. harmonikushoz képest nem látható mértékben, vagyis a szimulátor esetében számítási hibahatár környékén lehet. Olyan mintha a kivezérléstől sokkal inkább függene a felharmonikusok aránya. A hozzászólás módosítva: Sze, 15:26
Végülis ha nem dB-ben nézem, hanem lineárisan, ill a hullámformát nézem, akkor valóban szinte csak a 2. harmonikus van jelen.
Még egy szimuláció. Megépítem ugyanazt a földelt emitteres fokozatot mégegy példányban. Ellentétes fázisban hajtom meg. Külön-külön vizsgálva ott a bőséges 2. harmonikus, de ha a két kimenet közötti jelet nézem, akkor a 2. harmonikus kiesik, és mi marad ott? Hát a harmadik harmonikus (persze jóval kisebb szinten), de ez ugye az előbb is ott volt a jelben, amikor csak 1db földelt emitteres fokozatunk volt.
FET esetén vajon mi történne? Ha ugyanez, akkor Baxandall csak arra jöhetett rá, hogy főleg 2. harmonikus van, de kisebb amplitudóval azért ott van a többi harmonikus is. Tehát a visszacsatolás nélküliség miatt szerintem nem a 3. harmonikus nincs jelen, hanem a második több annyival, hogy ahhoz képest a 3. harmonikus szinte elhanyagolható. A két földelt emitteres kapcsolás abból a szempontból is megmutatja a dolgot, hogy nem a visszacsatolás nélküliség az elsődleges ok., hanem az aszimmetrikus felépítés okozza a második harmonikust, mert a szimmetrikus verzióban akkor is kiesik a 2. harmonikus, ha nincs negatív visszacsatolás! A hozzászólás módosítva: Sze, 17:32
Még a második harmonikusról, annak idején azt tanultam, hogy ez "fémessé teszi a hangot", azaz a rézfúvósok hangja pl. életszerűbb lesz, míg más hangszerek, vagy egy énekhang természetellenesebb lesz tőle. Feltételezés: ahol a hangszer rezgő elemére ható erő nem szimmetrikusan alakul a jobbra-balra kitérés esetén, ott bőséges 2. harmonikus keletkezik, ahol viszont szimmetrikus az a hangszer kevesebb 2. harmonikust bocsát ki az alaphanghoz képest.
Ha az erősítő "kellemesen torzít" akkor erre e jelenségre "ráerősít" egy kissé, és van aki ezt a hangzást kedveli. De ez nem hangzás hűség, hanem csak egy olyan torzítás amit van aki szeret.. A hozzászólás módosítva: Sze, 17:51
Azt meg hol tanították?
![]() A harmonikusok egyéni hatásai: 2. harmonikus (Oktáv): A leginkább vágyott torzítás. Növeli a hang „testességét” és melegségét anélkül, hogy megváltoztatná a karakterét. Zeneileg teljesen konszonáns, gyakran „húsosnak” vagy „gazdagnak” írják le. 3. harmonikus (Oktáv + Kvint): Növeli a sűrűséget és a jelenlétet. Segít a hangszernek „átvágni” a mixen, de ha túl sok, az a hangzást „üregessé” vagy „rekedtté” teheti. 4. harmonikus (2 oktáv): Hasonló a másodikhoz, de inkább „fényt” és nyíltságot ad. Kevésbé hallható, de növeli a hangkép tisztaságát és selymességét. 5. harmonikus (2 oktáv + Nagyterc): Karakteresebb, gyakran „fémes” vagy „karcos” textúrát ad. Kismértékben segít a definícióban, de túlzásba vive rideggé teszi a hangzást. 6. harmonikus (2 oktáv + Kvint): Segít a részletgazdagságban, de magasabb szinten már zavaró lehet, mivel kezd elválni az alaphang természetes karakterétől. 7. harmonikus (2 oktáv + Szűkített szeptim): Ezt tartják a legkárosabbnak. Ez a harmonikus már nem illeszkedik a nyugati zenei skálába, ezért disszonáns, „piszkos” és rendkívül zavaró. Már nagyon kis mennyiségben is rontja a hangminőséget. 8. és 9. harmonikus: Ezek már inkább „szőrösséget” és élességet adnak a hangnak, ami bizonyos gitárhangzásoknál előnyös, de hifi környezetben fárasztó. 10. harmonikus: Ismét egy konszonánsabb (terc-alapú) összetevő, ami „fényt” adhat, de ekkorra már a torzítás összmértéke általában olyan magas, hogy elnyomja a tisztaságot. Van valahol erről az egészről egy átfogóbb, bővebb leírás is de nem találom, pedig valamikor régen el is mentettem magamnak. Ez a szereti valaki a torzítást dolog ez egy csöves erősítőnél működhet, de egy normális félvezetősnél ember nincs aki mondjuk 0,5W teljesítménynél meghallja a harmonikusok szintjét amik olyankor mind 100-120dB alatt vannak. A hozzászólás módosítva: Sze, 18:39
Köszi az infót!
Az MI szerint... Idézet: „A harmonikusok (felhangok) és a harmonikus zenei szerkezetek alapvetően befolyásolják az emberi észlelést, az érzelmeket, sőt a fizikai környezetet is. A harmónia a zenei hangok közötti viszonyon alapul, amely nemcsak intellektuálisan, de érzelmileg is hat ránk. [1, 2] A harmonikus zene fő hatásai: • Pszichológiai és hangulati hatás: A harmonikus dallamok nyugtató hatásúak, segítenek a relaxációban. A lassú, melankolikus dallamok mélyebb, míg a gyors, dinamikus zenék élénkebb színeket és érzelmeket idéznek fel, tudat alatt befolyásolva a környezethez való viszonyunkat. [1, 2] • Gyógyító és energetikai hatás: Egyes kutatások szerint a rezgések közvetlenül hatnak a DNS-re. A speciális, harmonikus frekvenciák (mint a Solfeggio frekvenciák) segíthetnek a blokkok feloldásában és a harmonikus állapot visszaállításában. [1] • Fizikai és biológiai hatás: A finom, harmonikus dallamok pozitívan hatnak a növények növekedésére, míg a harsány, diszharmonikus zajok gátolják azt. A magzatok már 16 hetes kortól érzékelik a zenei hullámokat, és a harmonikus zenére boldogsághormonok termelődésével reagálnak. [1, 2] • Fejlesztő és oktatási hatás: A zenei képzés és a harmonikus zene hallgatása fejleszti a kognitív képességeket, a szókincset, a memóriát és a szociális készségeket. [1] • Közösségi és kapcsolati hatás: Az aktív, harmonikus zenélés mélyebb emberi kapcsolódást tesz lehetővé, erősítve a közösségi élményt. [1] A zenei kompozíciókban az akkordváltások sebessége (harmonikus ritmus) határozza meg a zene feszültségét és lendületét.” Ebből én az utolsót tartanám igazán érdekesnek egy erősítő képességeit illetően.
Ezt a Baxandall-os dolgot csak gondolatébresztőnek szántam. Egy az ezerből... csepp a tengerben.
Most egy "AB" osztályú kimeneti fokozatot mutatok laterális FET-ekkel. A végfetek torzítását Q9, Q10 "fetgörbítő" csökkenti. Mindegy, hogy jó-e ez a módszer vagy sem, a jelalakok amik érdekesek. A kimeneti áram csúcsértéke +/-7 A. Ehhez az áramhoz +/-5 V Ugs feszültség tartozik. Amit látni kell: a kék a meghajtó feszültség és ez közel szinuszos. A piros az előtorzított jel. Ekkora a végfetek tozítása. "Ugs 2"-őn kinagyítom az előtorzított jelet. És az előtorzított jel Fourier sora. Amit harmonikusok szubjektív hatásáról írtál az szerintem is hülyeség. A rezesek 5. és 7. harmonikusa nagyobb amplitúdójú az alapharmonikusnál (ha jól emlékszem). Egy hangszóró 2. harmonikus torzítása nagyobb, mint bármelyik félvezetős (vagy jobb csöves) erősítőé.
Most 100 kHz-re növelem a generátor frekvenciáját. Minden más változatlan.
Ha ezt tovább ragozzuk, akkor a psziho érzéseknél azt sem mindegy, hogy dúr, vagy moll akkordokat milyen arányban tartalmaz a zene. AI erről is tud néhány dolgot.
Ha hasznos amire használja, mért lenne probléma az. És talán a mérési elképzelésekben is haszna lehet e dolognak.
Egyáltalán nem probléma. Engem minden nap egy cset után lelő, mert túl hosszúra nyúlik. Volt amikor 3-szor is. Csak Karesz50-nek volt az a véleménye, hogy hülye mint a cipőtalpa... Mindent a megfelelő célra kell használni.
Idézet: „Ha ezt tovább ragozzuk...” Talán nem kellene a lényegtől eltérni. Mert ez odavezet, mint a ki mit hall elmélet. A mesterséges intelligencia csak segédanyag, és nem irányadó tény. A következtetéseket ne akarjuk már tőle várni, mint a felkészületlen diák, aki felelete kérdésszerű. Másképp meg, egy zongorahang három húr. Általában tíz újjal szoktak játszani rajta. Ehhez társul három hangzáspedál. ha jól játszanak rajta van mit hallgatni, ha dúr, ha moll.
Köszönöm a kioktatást. Igaz, egész másról beszéltem, de ha neked pl Vivaldi Tél, vagy Tavasz műve a ki mit hall elméletbe vezet, akkor meghagylak ebben a hitben. Én egész másról beszéltem, aminek semmi köze a ki mit hall ősrégi vitához. De meghagylak ebben a hitben. Olyan dolgokat magyarázol bele, amiket én nem mondtam. De ez a stílusod.
|
Bejelentkezés
Hirdetés |






Mintha a világ olvasói az én egyedüli véleményem alapján vennének vagy építenének bármit is...















