Inkább kerülném a filozófiát, és fejben már azon gondolkozom, hogy milyen algoritmusokat használjak az MCU-n a mintázatok felismerésére.
A panel majd elkészül valamikor... a kapcsolás tesztelésére sem volt időm, csak megterveztem, és remélem sikerül majd működésre bírni. (a részegységeit sem teszteltem igazán)

A korábbi zajgenerátorom más felépítésű volt, mint amilyen a mostani lesz. Akkor arra próbáltam törekedni, hogy minél jobb, minél egyenletesebb eloszlású bithalmazt kapjak, és persze a kéznél levő alkatrészekből építkeztem. Sok mindent kipróbáltam - és tök jó, egyenletes eloszlású bithalmazt kaptam... de nem ez volt a fő cél, hanem hogy a tudati ráhatást bizonyítsam vagy cáfoljam. Az akkori eredmény a cáfolathoz állt közelebb.
Azt hogy miért vettem elő újra, már leírtam. Több bithalmaz kell (minimum 4...8 halmaz) és az ezek közötti összefüggéseket kell kimutatni, vagy cáfolni.

Legyen egy kis elektronika is itt, ezért megosztom az első véletlen generátorom rajzát. Érdekessége, hogy hangszórón meghallgatva, mindhárom kimenet ugyanúgy szól, nem lehet meghallani a különbséget. Viszont a kettes osztás biztosítja, hogy garantáltan (nagyon sok minta esetén) 50%-ban kapunk 0 és 1 bitet, azaz 50% valószínűséggel. Az alap kimenet sem rossz ebből a szempontból, de nem teljesen pontos, azaz egy bolha hajszálnyit eltérhet az 50% valószínűségtől a 0/1 bitek aránya.

Csak egy megjegyzés, ha már feldobtam: Wolfram elmélete nem _úgy_ filozófia. Azt bizonyítja be teljesen földhözragadt reál módszerekkel (: -), hogy nagyon egyszerű kezdeti feltételekből is hatalmas bonyolultság alakulhat ki, ami szerintem óriási jelentőségű, mivel még kevésbé kell intelligens tervezésről meg hasonlókról beszélni. Pl. egy nagyon egyszerű algoritmus ("Rule 110" celluláris automata) is képes univerzális számítást végezni, vagyis tetszőlegesen bonyolult viselkedést produkálni. Nagyon érdekes.

Aki látott már fraktálképeket, és megnézte a hozzá tartozó matematikai függvényt, az egyből belátja ezt. A csatolt képeken a formula: z²+c függvény iterációja.
A programban tetszés szerint nagyíthatók a függvény része, és gyakorlatilag végtelen nagy mintázatot kapunk aminek a részei hasonlóak ugyan, de mégis mindegyik kicsit más...

Még képek...

Szerintem ez messze nem ugyanaz, a fraktálnak nincs számítási és viselkedési komplexitása, változatosságában is ismétlődő és statikus, hoz is valamit meg nem is, mint a mesében. Csodálható, de nem alkalmas logikai műveletekre, számításokra - a Wolfram-féle modellben viszont valódi bonyolultság van. De ne higgy nekem, nézz utána egyszer, amikor kedved lesz hozzá.

Bizony, ami megdöbbentő, hogy a Föld gravitációját már cm-es pontossággal tudjuk mérni az új generációs atomórákkal.
Konyhanyelven fogalmazva, csináltak kísérletet, melyben ezt az órát lejjebb rakták pár centivel, és lassabban járt.

Köszönöm a korrekciót, természetesen nem haragszom.
Pontosabb lett volna, ha odaírom, ez a "nincs" nem saját véleményem, hanem amolyan műszakias, materiális kijelentés. A téma eléggé érzékeny terület, ezért nem egyszerű kijelenteni bármit is határozottan.
De nem is ezt szerettem volna feszegetni.
Próbálom másként.
Egy hangya nem képes felemelni egy pénzérmét, ergo nem tudja meg se fordítani azt. Tehát ha egy hangya úgy akar üzenni nekünk hogy az érme szándékosan valamelyik előre meghatározott oldalán feküdjön, az nem fog neki menni. Viszont nem zárható ki, hogy a levegőben pörgő érmére olyan irányú erőt fejtsen ki, hogy az nagyobb valószínűsséggel essen ugyanarra az oldalára.
Olyan gyenge hatások mint amilyet az elme, vagy amit egy feltételezett alternatív világból üzenő küld nekünk, lehet olyan gyenge, hogy egyetlen kvantum állapotát sem képes megváltoztatni. Viszont ha találunk olyan véletlenszerű eseményt aminek eloszlását ezek a feltételezett kvantum szint alatti hatások el tudják tolni, akkor mégis lehetséges az, ami túlmutatna a fizikai valóságon.
Azt is tudjuk, hogy a kvantum szint alatt nincs semmi, mint ahogy a hangya sem tud megmozdítani egyetlen pénzérmét sem.